1 A presbiter a szeretett Gájusnak, a kit én igazán szeretek.2 Szeretett [barátom,] kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, a mint jó dolga van a lelkednek.3 Mert felettébb örültem, a mikor atyafiak jöttek és bizonyságot tettek a te igazságodról, úgy, a mint te az igazságban jársz.4 Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak.5 Szeretett [barátom,] híven cselekszel mindenben, a mit az atyafiakért, és pedig az idegenekért teszel,6 A kik bizonyságot tettek a te szeretetedrõl a gyülekezet elõtt; a kiket jól teszed, ha Istenhez méltóan bocsátasz útjokra.7 Mert az õ nevéért mentek ki, semmit sem fogadván el a pogányoktól;8 Nékünk azért be kell fogadnunk az ilyeneket, hogy munkatársaikká lehessünk az igazságban.9 Írtam a gyülekezetnek; de Diotrefesz, a ki elsõséget kíván közöttük, nem fogad el minket.10 Ezért, ha odamegyek, felemlítem az õ dolgait, a melyeket cselekszik, gonosz szavakkal csácsogván ellenünk; sõt nem elégedvén meg ezzel, maga sem fogadja be az atyafiakat, és a kik ezt akarnák, azokat is akadályozza, és az egyházból kiveti.11 Szeretett [barátom,] ne a rosszat kövesd, hanem a jót. A ki jót cselekszik, az Istentõl van; a ki pedig rosszat cselekszik, nem látta az Istent.12 Demeter mellett mindenki bizonyságot tett, maga az igazság is; de mi is bizonyságot teszünk, és tudjátok, hogy a mi bizonyságtételünk igaz.13 Sok írni valóm volna, de nem akarok tintával és tollal írni néked:14 Hanem reménylem, hogy csakhamar meglátlak téged és szemtõl szembe beszélhetünk. [ (III John 1:15) Békesség néked! Köszöntenek téged a te barátaid. Köszöntsd a barátainkat név szerint. ]
1 Старец – возлюбленному Гаию, которого я люблю по истине.2 Возлюбленный! молюсь, чтобы ты здравствовал и преуспевал во всем, как преуспевает душа твоя.3 Ибо я весьма обрадовался, когда пришли братия и засвидетельствовали о твоей верности, как ты ходишь в истине.4 Для меня нет большей радости, как слышать, что дети мои ходят в истине.5 Возлюбленный! ты как верный поступаешь в том, что делаешь для братьев и для странников.6 Они засвидетельствовали перед церковью о твоей любви. Ты хорошо поступишь, если отпустишь их, как должно ради Бога,7 ибо они ради имени Его пошли, не взяв ничего от язычников.8 Итак мы должны принимать таковых, чтобы сделаться споспешниками истине.9 Я писал церкви; но любящий первенствовать у них Диотреф не принимает нас.10 Посему, если я приду, то напомню о делах, которые он делает, понося нас злыми словами, и не довольствуясь тем, и сам не принимает братьев, и запрещает желающим, и изгоняет из церкви.11 Возлюбленный! не подражай злу, но добру. Кто делает добро, тот от Бога; а делающий зло не видел Бога.12 О Димитрии засвидетельствовано всеми и самою истиною; свидетельствуем также и мы, и вы знаете, что свидетельство наше истинно.13 Многое имел я писать; но не хочу писать к тебе чернилами и тростью,14 а надеюсь скоро увидеть тебя и поговорить устами к устам. Мир тебе. Приветствуют тебя друзья; приветствуй друзей поименно. Аминь.