Publicidade

Efésios 1

1 Pál, Jézus Krisztus apostola Isten akaratjából, az Efézusban lévõ és Krisztus Jézusban hívõ szenteknek.2 Kegyelem néktek és békesség Istentõl, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.3 Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, a ki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban,4 A szerint, a mint magának kiválasztott minket Õ benne a világ teremtetése elõtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Õ elõtte szeretet által,5 Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Õ akaratjának jó kedve szerint,6 Kegyelme dicsõségének magasztalására, a melylyel megajándékozott minket ama Szerelmesben,7 A kiben van a mi váltságunk az Õ vére által, a bûnöknek bocsánata az Õ kegyelmének gazdagsága szerint.8 Melyet nagy bõséggel közlött velünk minden bölcsességgel és értelemmel,9 Megismertetvén velünk az Õ akaratjának titkát az Õ jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában,10 Az idõk teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind a melyek a mennyekben vannak, mind a melyek e földön vannak;11 Õ benne, a kiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetvén annak eleveelvégzése szerint, a ki mindent az õ akaratjának tanácsából cselekszik,12 Hogy legyünk mi magasztalására az Õ dicsõségének, a kik elõre reménykedtünk a Krisztusban:13 A kiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangyéliomát, a melyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével,14 A ki záloga a mi örökségünknek [Isten] tulajdon [népé]nek megváltatására, az Õ dicsõségének magasztalására.15 Annakokáért én is, hallván a ti hiteteket az Úr Jézusban, és minden szentekhez való szerelmeteket,16 Nem szûnöm meg hálát adni tiérettetek, emlékezvén reátok az én könyörgéseimben;17 Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsõségnek Atyja adjon néktek bölcseségnek és kijelentésnek Lelkét az Õ megismerésében;18 És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Õ elhívásának a reménysége, mi az Õ öröksége dicsõségének a gazdagsága a szentek között,19 És mi az Õ hatalmának felséges nagysága irántunk, a kik hiszünk, az Õ hatalma erejének ama munkája szerint,20 A melyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Õt a halálból, és ültette Õt a maga jobbjára a mennyekben.21 Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erõn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendõben is:22 És mindeneket vetett az Õ lábai alá, és Õt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé,23 Mely az Õ teste, teljessége Õ néki, a ki mindeneket betölt mindenekkel.

1 Павел, волею Божиею Апостол Иисуса Христа, находящимся в Ефесе святым и верным во Христе Иисусе:2 благодать вам и мир от Бога Отца нашего и Господа Иисуса Христа.3 Благословен Бог и Отец Господа нашего Иисуса Христа, благословивший нас во Христе всяким духовным благословением в небесах,4 так как Он избрал нас в Нем прежде создания мира, чтобы мы были святы и непорочны пред Ним в любви,5 предопределив усыновить нас Себе чрез Иисуса Христа, по благоволению воли Своей,6 в похвалу славы благодати Своей, которою Он облагодатствовал нас в Возлюбленном,7 в Котором мы имеем искупление Кровию Его, прощение грехов, по богатству благодати Его,8 каковую Он в преизбытке даровал нам во всякой премудрости и разумении,9 открыв нам тайну Своей воли по Своему благоволению, которое Он прежде положил в Нем,10 в устроении полноты времен, дабы все небесное и земное соединить под главою Христом.11 В Нем мы и сделались наследниками, быв предназначены [к тому] по определению Совершающего все по изволению воли Своей,12 дабы послужить к похвале славы Его нам, которые ранее уповали на Христа.13 В Нем и вы, услышав слово истины, благовествование вашего спасения, и уверовав в Него, запечатлены обетованным Святым Духом,14 Который есть залог наследия нашего, для искупления удела [Его], в похвалу славы Его.15 Посему и я, услышав о вашей вере во Христа Иисуса и о любви ко всем святым,16 непрестанно благодарю за вас [Бога], вспоминая о вас в молитвах моих,17 чтобы Бог Господа нашего Иисуса Христа, Отец славы, дал вам Духа премудрости и откровения к познанию Его,18 и просветил очи сердца вашего, дабы вы познали, в чем состоит надежда призвания Его, и какое богатство славного наследия Его для святых,19 и как безмерно величие могущества Его в нас, верующих по действию державной силы Его,20 которою Он воздействовал во Христе, воскресив Его из мертвых и посадив одесную Себя на небесах,21 превыше всякого Начальства, и Власти, и Силы, и Господства, и всякого имени, именуемого не только в сем веке, но и в будущем,22 и все покорил под ноги Его, и поставил Его выше всего, главою Церкви,23 которая есть Тело Его, полнота Наполняющего все во всем.

Veja também

Publicidade
Efésios
Ver todos os capítulos de Efésios
Bíblia Online Bíblia Online

Bíblia Online • Versão: 2026-04-07_08-32-42-blue