1 Ezek az igék, a melyeket szólott Mózes az egész Izráelnek, a Jordánon túl a pusztában, a mezõségen, a Veres tenger ellenében, Párán és Tófel, és Lábán és Haczéróth, és Dizaháb között.2 Tizenegy napi járóföldön Hórebtõl fogva, a Szeir hegyének menve, Kádes-Barneáig.3 Lõn pedig a negyvenedik esztendõben, a tizenegyedik hónapban, a hónapnak elsõ napján, szóla Mózes az Izráel fiainak mind a szerint, a mint parancsolt vala az Úr néki azok felõl.4 Minekutána megverte vala Szihont az Emoreusok királyát, a ki lakik vala Hesbonban, és Ógot, Básánnak királyát Edreiben, a ki lakik vala Asthárótban:5 A Jordánon túl, a Moáb földén, kezdé Mózes magyarázni ezt a törvényt, mondván:6 Az Úr, a mi Istenünk szólott nékünk a Hóreben, ezt mondván: Elég ideig laktatok e hegy alatt;7 Forduljatok meg, és induljatok, és menjetek az Emoreusok hegyére, és annak minden szomszéd vidékére, a mezõségen, és a hegyes-völgyes földön, és dél felé, és a tengernek partján, a Kananeusok földére és a Libánusra, a nagy folyóvízig, az Eufrates folyóig.8 Ímé elõtökbe adtam a földet; menjetek be, és bírjátok azt a földet, a mely felõl megesküdt az Úr a ti atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nékik adja, és õ utánok az õ magvoknak.9 És szólottam vala néktek abban az idõben, ezt mondván: Nem viselhetlek egymagam titeket;10 Az Úr, a ti Istenetek megsokasított titeket elannyira, hogy oly sokan vagytok ti most, mint az égnek csillagai.11 Az Úr, a ti atyáitoknak Istene szaporítson meg titeket ezerszerte is inkább mint most vagytok, és áldjon meg titeket, a miképen igérte néktek!12 Miképen viselhetném én egymagam a terheiteket és a ti bajaitokat és a ti pereiteket?13 Válaszszatok magatoknak bölcs, értelmes és a ti törzseitekben ismeretes férfiakat, és én azokat elõljáróitokká teszem.14 És felelétek nékem, és mondátok: Jó dolog, a mit mondál, hogy míveled azt.15 Vevém azért a ti törzseiteknek fõbbjeit, a bölcs és ismeretes férfiakat, és tevém õket elõljáróitokká: ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké, tizedesekké és tiszttartókká, a ti törzseitek szerint.16 És megparancsolám abban az idõben a ti biráitoknak, mondván: Hallgassátok ki atyátokfiait, és ítéljetek igazságosan mindenkit, az õ atyjafiaival és jövevényeivel egyben.17 Ne legyetek személyválogatók az ítéletben: kicsinyt úgy, mint nagyot hallgassatok ki; ne féljetek senkitõl, mert az ítélet az Istené; a mi pedig nehéznek tetszik néktek, én elõmbe hozzátok, és én meghallgatom azt.18 És megparancsoltam néktek abban az idõben mindent, a mit cselekedjetek.19 Azután elindulánk a Hórebtõl, és bejártuk ama nagy és rettenetes pusztát, a melyet láttatok, az Emoreusok hegyének menve, a miképen parancsolta volt az Úr, a mi Istenünk nékünk; és eljutánk Kádes-Barneához.20 És mondám néktek: Eljutottatok az Emoreusok hegyéig, a melyet az Úr, a mi Istenünk ád nékünk.21 Ímé elõdbe adta az Úr, a te Istened ezt a földet: menj fel, bírjad azt, a miképen megmondotta az Úr, a te atyáidnak Istene néked; ne félj, és meg ne rettenj!22 Ti pedig mindnyájan hozzám járulátok és mondátok: Küldjünk embereket elõre, hogy kémleljék meg nékünk azt a földet, és hozzanak nékünk hírt az út felõl, a melyen felmenjünk, és a városok felõl, a melyekbe bevonuljunk.23 És tetszék nékem ez a beszéd, és vevék közületek tizenkét férfiút, minden törzsbõl egyet-egyet.24 És fordulának és felmenének a hegyre, és eljutának az Eskól völgyéig, és kikémlelék azt.25 És võnek kezeikbe annak a földnek gyümölcsébõl, és alá hozák hozzánk, és hírt hozának nékünk és mondának: Jó az a föld, a melyet az Úr, a mi Istenünk ád nékünk.26 De ti nem akartatok felmenni; hanem pártot ütétek az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsa ellen.27 És zúgolódátok a ti sátoraitokban, és mondátok: mivelhogy gyûlöl minket az Úr, azért hozott ki minket Égyiptom földébõl, hogy adjon minket az Emoreus kezébe, és elpusztítson minket.28 Hová mennénk fel mi? A mi atyánkfiai megrettenték a mi szíveinket, mondván: Az a nép nagyobb és szálasabb nálunknál; a városok nagyok és megerõsíttettek az égig; még Anák fiakat is láttunk ott!29 Akkor mondám néktek: Ne rettegjetek és ne féljetek azoktól;30 Az Úr, a ti Istenetek, a ki elõttetek megy, õ hadakozik ti érettetek mind a szerint, a mint cselekedett vala veletek Égyiptomban a ti szemeitek elõtt;31 És a pusztában, a hol láttad, hogy úgy hordozott téged az Úr, a te Istened, a miképen hordozza az ember az õ fiát, mind az egész úton, a melyen jártatok, míg jutátok e helyre.32 Mindazáltal nem hivétek az Úrnak, a ti Isteneteknek.33 A ki elõttetek jár vala az úton, hogy helyet szemeljen ki néktek, a hol táborozzatok, éjjel tûzben, hogy megmutassa néktek az útat, a melyen járjatok, és felhõben nappal.34 Meghallá pedig az Úr beszédetek szavát, és megharaguvék, és megesküvék, mondván:35 E gonosz nemzetségbõl való emberek közül egy sem látja meg azt a jó földet, a mely felõl megesküdtem, hogy a ti atyáitoknak adom;36 Kivéve Kálebet, a Jefunné fiát; õ meglátja azt, és õ néki adom azt a földet, a melyet tapodott, és az õ fiainak, mert tökéletességgel követte az Urat.37 Még én reám is megharaguvék az Úr miattatok, mondván: Te sem mégy oda be!38 Józsué, a Nún fia, a ki áll te elõtted, õ megy be oda; azért biztassad õt, mert õ osztja el az örökséget Izráelnek.39 És a ti kicsinyeitek, a kikrõl szólátok hogy prédául lesznek, és a ti fiaitok, a kik nem tudnak most sem jót, sem gonoszt, azok mennek be oda, mert nékik adom azt, és õk bírják azt.40 Ti pedig forduljatok vissza, és induljatok a pusztába, a Veres tenger felé.41 És azt felelétek, és azt mondátok nékem: Vétkeztünk az Úr ellen, mi felmegyünk és hadakozunk mind a szerint, a mint parancsolta nékünk az Úr, a mi Istenünk! És felövezétek magatokat, kiki az õ harczi eszközeivel, és készek valátok felmenni a hegyre.42 Monda pedig az Úr nékem: Mondd meg nékik: Ne menjetek fel, és ne harczoljatok, mert nem vagyok közöttetek: hogy meg ne verettessetek a ti ellenségeitektõl.43 És megmondám néktek, de nem hallgattatok [rám], hanem pártot ütöttetek az Úr parancsolata ellen, és vakmerõsködétek, és felmenétek a hegyre.44 De kijöve az Emoreus, a ki lakik vala azon a hegyen, ti ellenetek, és megkergetének titeket, mint a méhek szokták cselekedni, és vagdaltak vala titeket Szeirtõl Hormáig.45 És visszatérétek onnét, és sírátok az Úr elõtt, de nem hallgatá meg az Úr a ti szavatokat, és nem figyele rátok.46 És sok idõn át lakozátok Kádesben, a meddig ott lakozátok.

1 Eis os discursos que pronunciou Moisés a todo o Israel do outro lado do Jordão, no deserto, na planície que se estende defronte de Suf, entre Farã, Tofel, Labã, Haserot e Di-Zaab.2 Desde Horeb até Cades-Barne há uma distância de onze jornadas de marcha pelo caminho da montanha de Seir.3 No quadragésimo ano, no primeiro dia do décimo primeiro mês, diante dos israelitas, Moisés pronunciou todos os discursos que o Senhor lhe tinha ordenado pronunciar,4 depois de ter derrotado Seon, rei dos amorreus que habitava em Hesebon, e Og, rei de Basã, que habitava em Astarot e Edrai.5 Do outro lado do Jordão, na terra de Moab, Moisés começou a expor a lei, dizendo:6 O Senhor, nosso Deus, falou-nos nestes termos em Horeb: tendes-vos demorado muito tempo neste monte.7 Voltai e parti. Tomai o caminho do monte dos amorreus e das regiões vizinhas; ide às planícies, às montanhas, aos vales, ao Negeb, às costas do mar, à terra dos cananeus, ao Líbano e até o grande rio Eufrates.8 Eis que eu vos entrego esta terra. Ide e possuí a terra que jurei dar a vossos pais Abraão, Isaac e Jacó, a eles e à sua posteridade.9 Eu disse-vos nessa mesma época: eu sozinho não posso tomar conta de vós.10 O Senhor, vosso Deus, vos multiplicou de tal modo que sois hoje tão numerosos como as estrelas do céu.11 Que o Senhor, o Deus de vossos pais, vos multiplique mil vezes mais e vos abençoe como prometeu.12 Como poderia eu sozinho encarregar-me de vós e levar o fardo de vossas contendas?13 Escolhei, de cada uma de vossas tribos, homens sábios, prudentes e experimentados, que eu ponha à vossa frente.14 Vós então me respondesses: é uma boa coisa o que nos propões.15 Tome, pois, dentre vós, homens sábios e experimentados que pus à vossa frente como chefes de milhares de centenas, de cinqüentenas e de dezenas e como escribas em vossas tribos.16 Nesse mesmo tempo dei esta ordem aos vossos juízes: dai audiência aos vossos irmãos e julgai com eqüidade as questões de cada um deles com o seu irmão ou com o estrangeiro que mora com ele.17 Não fareis distinção de pessoas em vossos julgamentos. Ouvireis o pequeno como o grande, sem temor de ninguém, porque o juízo é de Deus. Se uma questão vos parecer muito complicada, trá-la-eis diante de mim para que eu a ouça.18 É assim que, naquele tempo, vos ordenei tudo o que devíeis fazer.19 Depois partimos de Horeb para atravessar esse vasto e terrível deserto que vistes, do monte dos amorreus, como nos havia ordenado o Senhor, nosso Deus. E chegamos a Cades-Barne.20 Eu disse-vos então: Eis-vos chegados ao monte dos amorreus que o Senhor, nosso Deus, nos dá.21 Vê: o Senhor, teu Deus, entrega-te a terra. Subi e possuí-a, como o prometeu o Deus de teus pais. Não tenhas medo; não te assustes.22 Vós vos aproximasses de mim e dissesses: enviemos homens adiante de nós, que explorem a terra e nos ensinem por que caminho devemos subir, e para que cidades devemos ir.23 Vosso parecer agradou-me, e escolhi dentre vós doze homens, um de cada tribo.24 Eles partiram, subiram as montanhas e chegaram ao vale de Escol, explorando a terra.25 Tomaram consigo frutos da terra e no-los trouxeram dizendo: a terra que nos dá o Senhor, nosso Deus, é boa.26 Mas não quisesses subir a ela, e fostes rebeldes ao mandamento do Senhor, nosso Deus.27 E murmurasses em vossas tendas, dizendo: o Senhor tem-nos ódio, e por isso nos tirou da terra do Egito para entregar-nos ao extermínio pelas mãos dos amorreus.28 Para onde iremos? Nossos irmãos fizeram-nos perder a coragem quando nos disseram ter visto um povo maior e de estatura mais alta que a nossa, e cidades grandes e fortificadas, cujos muros se elevavam até o céu, e até mesmo filhos de Enacim.29 Eu vos respondi: não vos assusteis; não tenhais medo deles.30 o Senhor, vosso Deus, que marcha diante de vós, combaterá ele mesmo em vosso lugar, como sempre o fez sob os vossos olhos, no Egito31 e no deserto. No deserto, tu mesmo viste como o Senhor, teu Deus, te levou por todo caminho por onde andaste, como um homem costuma levar seu filho, até que chegásseis a esse lugar.32 E apesar disso não tivesses confiança no Senhor, vosso Deus,33 o qual, procurando-vos um lugar onde acampar, marchava adiante de vós no caminho, de noite no fogo, para vos mostrar o caminho, e de dia na nuvem.34 O Senhor, tendo ouvido o som de vossas palavras, encolerizou-se e fez este juramento:35 nenhum dos homens desta geração perversa verá a boa terra que eu, com juramento, prometi dar a vossos pais,36 exceto Caleb, filho de Jefoné. Este vê-la-á, e eu darei a ele e a seus filhos o solo que ele pisou, porque cumpriu a vontade do Senhor.37 Até contra mim se irritou o Senhor por causa de vós: tu tampouco, disse-me ele, entrarás nessa terra!38 É Josué, filho de Nun, que ali entrará. Anima-o, pois é ele que introduzirá Israel na possessão da terra.39 Vossos filhinhos, dos quais dissesses que seriam a presa do deserto, e vossos filhos, que hoje ainda não sabem distinguir o bem do mal, estes entrarão; a eles darei a terra e a possuirão.40 Quanto a vós, voltai para trás e parti para o deserto na direção do mar Vermelho.41 Vós respondestes-me: pecamos contra o Senhor. Vamos combater, como o Senhor, nosso Deus, nos ordenou. E quando cada um de vós, tomando as suas armas, vos dispusesses inconsideradamente a marchar sobre o monte,42 o Senhor disse-me: dize-lhes: não subais, não entreis em combate algum, porque não estou no meio de vós. Se o fizerdes, sereis vencidos por vossos inimigos.43 Em vão vos referi todas essas palavras: não me ouvisses e tivesses a presunção de subir o monte, a despeito das ordens do Senhor.44 Então os amorreus que habitavam nessa montanha saíram contra vós, perseguiram-vos como abelhas e retalharam-vos desde Seir até Horma.45 Voltando, chorasses diante do Senhor, mas o Senhor não ouviu os vossos clamores, nem vos inclinou os seus ouvidos.46 Por isso é que ficastes tanto tempo em Cades, como o sabeis.