1 Ez pedig a vétekért való áldozatnak törvénye; igen szentséges az.
2 A mely helyen megölik az egészen égõáldozatot, ott öljék meg a vétekért való áldozatot [is], és a vérét hintsék az oltárra köröskörül.
3 A kövérjét pedig áldozzák meg mind, a farkát is, és a mely kövér a belet takarja.
4 A két veséjét és a rajtuk lévõ kövérséget, a mely a véknyaknál van, úgyszintén a májon lévõ hártyát a vesékkel együtt szedje ki.
5 És füstölögtesse el azokat a pap az oltáron tûzáldozatul az Úrnak. Vétekért való áldozat ez.
6 A papok között minden férfiú eheti azt, szenthelyen egyék meg; igen szentséges az.
7 A milyen a bûnért való áldozat, olyan a vétekért való áldozat is, egy törvényök van nékik. Azé a papé az, a ki engesztelést szerez vele.
8 Ha a pap egészen égõáldozatot áldoz valakiért, az égõáldozat bõre, a melyet megáldoz, azé a papé legyen.
9 Minden ételáldozat is, a melyet kemenczében sütnek és minden, a mit rostélyon vagy serpenyõben készítenek, a papé legyen, a ki azt áldozta.
10 Az olajjal elegyített és száraz ételáldozat is mind az Áron fiaié legyen közösen, egyiké úgy, mint a másiké.
11 Ez pedig a hálaáldozat törvénye, a melyet áldoznak az Úrnak.
12 Ha dicsõítésül áldozza azt valaki, a dicsõítés áldozatjával együtt áldozzék olajjal elegyített kovásztalan lepényeket, és olajjal megkent kovásztalan pogácsákat, és lisztlángból gyúrt, olajjal elegyített lepényeket.
13 A lepényeken kivül kovászos kenyeret is vigyen áldozatául, dicsõítõ hálaáldozatjával együtt.
14 És mindezekbõl az áldozatokból áldozzék egyet-egyet az Úrnak felmutatott áldozatul; és legyen azé a papé, a ki a hálaáldozatnak vérét elhinti.
15 És az õ dicsõítõ hálaáldozatjának húsát, az õ áldozásának napján egyék meg; ne hagyjon abból reggelig.
16 Hogyha fogadásból vagy szabadakaratból áldozza valaki az õ áldozatát, a mely napon áldozza azt, azon a napon egyék meg az õ áldozatát; a mi pedig megmarad abból, másnap egyék meg.
17 A mi pedig annak az áldozatnak húsából [tovább is] megmarad, harmadnapon tûzzel égettessék meg.
18 Mert ha az õ hálaadó áldozatának húsából harmadnapon eszik valaki, nem lesz az kedves; a ki áldozta azt, annak nem számíttatik az az õ javára, sõt útálatos lesz; és valaki eszik abból, hordozza az õ vétségének terhét.
19 Azt a húst pedig, a mely valami tisztátalanhoz ér, meg ne egyék, [hanem] tûzzel égessék meg. A mi különben a húst illeti, mindenki ehetik húst, a ki tiszta;
20 De az, a ki eszik a békeáldozatnak húsából, a mely az Úré, noha az õ tisztátalansága rajta van, az ilyen ember gyomláltassék ki az õ népe közül.
21 Ha valaki akármi tisztátalanhoz ér, tisztátalan emberhez, vagy tisztátalan baromhoz, vagy akármihez, a mi tisztátalan útálatosság, és eszik a hálaadó áldozatnak húsából, a mely az Úré, gyomláltassék ki az az ember az õ népe közül.
22 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
23 Szólj az Izráel fiainak, mondván: Az ökörnek, a báránynak és a kecskének semmi kövérjét meg ne egyétek.
24 A hullott állatnak kövérje, és a [vadtól] megszaggatottnak kövérje, akármi munkához felhasználható, de enni meg ne egyétek!
25 Mert akárki egyék is az aféle állatoknak kövérjébõl, a melyekbõl tûzáldozatot visznek az Úrnak, az az ember, a ki [ilyet] eszik, gyomláltassék ki az õ népe közül.
26 És semmi vért se egyetek meg bármely lakhelyeteken: se madárnak, se baromnak vérét.
27 Valaki megeszik valami féle vért, az az ember gyomláltassék ki az õ népe közül.
28 Szóla ismét az Úr Mózesnek és monda:
29 Szólj az Izráel fiainak, mondván: A ki hálaáldozattal áldozik az Úrnak, maga vigye az Úrnak az õ áldozatát az õ hálaáldozatából.
30 A maga keze vigye az Úrnak tûzáldozatát: a kövérjét a szegyével együtt vigye el, a szegyét [azért,] hogy meglóbálják azt az Úr elõtt.
31 A pap pedig füstölögtesse el azt a kövért az oltáron, a szegye pedig legyen Ároné és az õ fiaié.
32 A jobblapoczkát is a papnak adjátok a hálaadó áldozatból, hogy azt felmutassa.
33 A ki Áron fiai közül a hálaáldozat vérét és kövérjét megáldozza, a jobblapoczka annak a része legyen.
34 Mert a meglóbált szegyet és a felmutatott lapoczkát elveszem Izráel fiaitól az õ hálaadó áldozataikból, és adom azokat Áron papnak és az õ fiainak, örökre kiszabott részül, az Izráel fiaitól.
35 Ez az Áron felkenetési része, és az õ fiainak felkenetési része az Úrnak tûzáldozataiból, a naptól fogva, a melyen elõállítá õket, hogy papi szolgálatot tegyenek az Úrnak;
36 A melyet parancsolt az Úr, hogy adják nékik az Izráel fiai, a mely napon felkente õket, örökre kiszabott részül az õ nemzetségökben.
37 Ez az egészen égõáldozatnak, az ételáldozatnak, a bûnért és a vétekért való áldozatnak, a felavatási áldozatnak és a hálaáldozatnak törvénye,
38 A melyet parancsolt az Úr Mózesnek a Sinai hegyen, a mely napon parancsolta az Izráel fiainak a Sinai pusztában, hogy áldozzanak az Úrnak.
1 "Eis a lei do sacrifício de reparação; esta é uma coisa santíssima.
2 A vítima do sacrifício de reparação será imolada no lugar onde se imola o holocausto: e derramar-se-á o seu sangue em toda a volta do altar.
3 Dela se oferecerá toda a gordura, a cauda, a gordura que envolve as entranhas,
4 os dois rins com a gordura que os recobre na região lombar e a pele que recobre o fígado, a qual será desprendida de junto dos rins.
5 O sacerdote as queimará sobre o altar, em sacrifício pelo fogo ao Senhor; este é um sacrifício de reparação.
6 Todo varão entre os sacerdotes comerá dela em um lugar santo: esta é uma coisa santíssima.
7 O sacrifício de reparação far-se-á exatamente como o sacrifício pelo pecado; será uma só lei para os dois; a vítima pertencerá ao sacerdote que tiver feito a expiação.
8 O sacerdote que oferecer o holocausto por alguém terá a pele da vítima oferecida.
9 Toda oblação cozida no forno, na caçarola ou na frigideira será do sacerdote que tiver oferecido.
10 Toda oblação amassada com óleo, ou seca, pertencerá aos filhos de Aarão que a dividirão eqüitativamente.
11 Eis a lei do sacrifício pacífico que se oferece ao Senhor:
12 Se a oferta for em ação de graças, oferecer-se-ão com a vítima de ação de graças bolos sem fermento, amassados com óleo, bolachas sem fermento untadas de óleo, e farinha frita em forma de bolos amassados com óleo.
13 Oferecer-se-ão também bolos fermentados com a oblação do sacrifício pacífico oferecido em ação de graças.
14 Apresentar-se-á um pedaço de cada uma dessas ofertas em oblação reservada para o Senhor. Ela será para o sacerdote que tiver derramado o sangue da vítima pacífica.
15 A carne da vítima de ação de graças oferecida em sacrifício pacífico será comida no dia da oblação; não se deixará nada para o dia seguinte.
16 Se a vítima for oferecida por voto ou como oferta voluntária, deverá ser comida no dia da oblação, e o que sobrar se comerá no dia seguinte.
17 O que restar ainda da carne da vítima no terceiro dia será consumido pelo fogo.
18 Se alguém comer da carne de seu sacrifício pacífico no terceiro dia, esse sacrifício não será aceito; ele não lhe será levado em conta; esta será uma coisa abominável, e quem dele tiver comido levará o peso de sua falta.
19 A carne que tiver tocado alguma coisa impura não se comerá: será queimada no fogo. Todo homem puro poderá comer da carne do sacrifício pacífico.
20 Mas aquele que a comer em estado de impureza será cortado do seu povo.
21 Quem tocar alguma coisa impura, imundície humana ou animal impuro, ou qualquer outro objeto abominável, e comer, em seguida, da carne do sacrifício pacífico pertencente ao Senhor, será cortado de seu povo."
22 O Senhor disse a Moisés:
23 Dize isto aos israelitas: não comereis gordura de boi, de ovelha ou de cabra.
24 A gordura de um animal morto ou dilacerado por uma fera selvagem poderá servir a qualquer outro uso, mas não comereis dela.
25 Todo aquele que comer da gordura de animais oferecidos ao Senhor em sacrifícios feitos pelo fogo será cortado do seu povo.
26 Onde quer que habiteis, não comereis sangue, nem de ave, nem de animais.
27 Todo aquele que comer sangue, seja que sangue for, será cortado de seu povo."
28 O Senhor disse a Moisés: "Dize isto aos israelitas:
29 aquele que oferecer ao Senhor uma vítima pacífica, trar-lhe-á a oferta tomada do dito sacrifício.
30 E trará em suas mãos o que deve ser oferecido pelo fogo ao Senhor: a gordura com o peito, para agitá-la como oferta diante do Senhor.
31 O sacerdote queimará a gordura no altar, e o peito será para Aarão e seus filhos.
32 Dareis também ao sacerdote a coxa direita como oferta tomada dos vossos sacrifícios pacíficos.
33 Aquele dentre os filhos de Aarão que oferecer o sangue e a gordura dos sacrifícios pacíficos, esse terá como sua porção a coxa direita.
34 Eu tomei, com efeito, dos sacrifícios pacíficos dos israelitas, o peito que se deve agitar diante de mim e a coxa que se deve pôr à parte, e os dou ao sacerdote Aarão e seus filhos, como direito perpétuo que têm sobre os israelitas.
35 Esta é a parte que tocará a Aarão e seus filhos, dentre os sacrifícios pelo fogo ao Senhor, a partir do dia em que forem apresentados como sacerdotes a serviço do Senhor.
36 Foi o que o Senhor ordenou aos israelitas que dessem aos sacerdotes desde o dia de sua unção. É o direito perpétuo que têm para todos os seus descendentes."
37 Tal é a lei do holocausto, da oblação, do sacrifício pelo pecado, do sacrifício de reparação e de empossamento e do sacrifício pacífico.
38 O Senhor deu-a a Moisés no monte Sinai, no dia em que prescreveu aos israelitas apresentarem suas ofertas ao Senhor no deserto do Sinai.