1 Dovydas, pabėgęs iš Ramos Najoto, atėjo pas Jehonataną ir klausė: "Ką padariau, kuo nusikaltau, kuo nusidėjau tavo tėvui, kad jis ieško mano gyvybės?"

2 Jis jam atsakė: "Dieve gink! Tu nemirsi; štai mano tėvas visais reikalais tariasi su manimi. Kodėl jis šitą reikalą slėptų nuo manęs? Taip nebus".

3 Dovydas atsakė: "Tavo tėvas gerai žino, kad aš radau malonę tavo akyse, ir galvoja: ‘Jehonatanas to neturi žinoti, kad nesisielotų’. Kaip Viešpats gyvas ir gyva tavo siela­tarp manęs ir mirties tik žingsnis".

4 Jehonatanas atsakė Dovydui: "Padarysiu viską, ko trokšta tavo siela".

5 Dovydas sakė Jehonatanui: "Štai rytoj yra jaunas mėnulis. Aš turėčiau su karaliumi sėdėti prie stalo. Leisk man eiti ir pasislėpti laukuose iki trečios dienos vakaro.

6 Jei tavo tėvas pasiges manęs, sakyk: ‘Dovydas labai prašė manęs leisti jam eiti į savo miestą Betliejų, kur jo visa šeima aukos kasmetinę auką’.

7 Jei jis sakys: ‘Gerai’, tai tavo tarnas bus saugus, o jei jis labai supyks, tai žinok, kad jis yra numatęs pikta.

8 Suteik malonę savo tarnui, nes tu padarei sandorą su manimi prieš Viešpatį. Bet jei aš nusikaltau, tu pats nužudyk mane. Kam tau mane vesti pas savo tėvą?"

9 Jehonatanas atsakė: "Tebūna tai toli nuo tavęs. Jei sužinosiu, kad mano tėvas yra numatęs tau pikta daryti, kodėl tau nepraneščiau?"

10 Dovydas klausė Jehonatano: "Kas man praneš, jei tavo tėvas rūsčiai tau atsakys?"

11 Jehonatanas atsakė Dovydui: "Eikime į lauką". Juodu išėjo į lauką.

12 Jehonatanas tarė Dovydui: "Viešpats, Izraelio Dievas, tebūna liudytojas. Jei aš rytoj ar trečią dieną sužinosiu iš savo tėvo, kad jis tau palankus, ir nepranešiu tau,

13 tegul Viešpats padaro man tai ir dar daugiau. Jei mano tėvas sumanęs pikta prieš tave, aš tau pranešiu ir tave išsiųsiu, kad galėtum eiti ramybėje, o Viešpats bus su tavimi, kaip Jis buvo su mano tėvu.

14 Ir tu, jei aš būsiu gyvas, parodyk man Viešpaties gerumą, kad nemirčiau.

15 Ir neatimk savo maloningumo nuo mano namų per amžius, kai Viešpats išnaikins visus Dovydo priešus žemėje".

16 Taip Jehonatanas padarė sandorą su Dovydo namais, sakydamas: "Viešpats teatkeršija visiems Dovydo priešams".

17 Jehonatanas dar kartą prisiekė Dovydui, nes mylėjo jį kaip savo sielą.

18 Tada Jehonatanas tarė: "Rytoj jaunas mėnulis, tavęs pasiges, nes tavo vieta prie stalo bus tuščia.

19 Po trijų dienų sugrįžk ir eik į tą vietą, kurioje buvai anksčiau pasislėpęs, ir atsisėsk šalia Ezelio akmens.

20 Aš paleisiu tris strėles į tą pusę, lyg šaučiau į taikinį.

21 Tada aš pasiųsiu berniuką atnešti strėles. Jei sakysiu berniukui: ‘Strėlės guli šiapus tavęs, surink jas!’, tuomet tau negresia pavojus, kaip Viešpats gyvas.

22 O jei tarsiu jam: ‘Strėlės guli už tavęs!’ tada eik, nes tave siunčia Viešpats.

23 O dėl mudviejų pasižadėjimo, tai Viešpats bus tarp tavęs ir manęs amžinai".

24 Dovydas pasislėpė laukuose. Jauno mėnulio dieną karalius atsisėdo valgyti.

25 Karalius kaip paprastai atsisėdo į savo vietą prie sienos, Jehonatanas atsistojo, ir Abneras atsisėdo šalia karaliaus, o Dovydo vieta liko tuščia.

26 Saulius tą dieną nieko nesakė, manydamas, kad Dovydui kas nors atsitiko ir jis yra susitepęs.

27 Bet kai Dovydo vieta buvo tuščia kitą dieną, Saulius tarė savo sūnui Jehonatanui: "Kodėl Jesės sūnus nei vakar, nei šiandien neatėjo valgyti?"

28 Jehonatanas atsakė Sauliui: "Dovydas labai prašė manęs išleisti jį į Betliejų,

29 sakydamas: ‘Leisk man eiti, nes mūsų šeima aukos mieste auką ir mano brolis liepė man atvykti. Jei radau malonę tavo akyse, išleisk mane aplankyti savo brolių’. Todėl jis neatėjo prie karaliaus stalo".

30 Tada Saulius labai užsirūstino ir tarė Jehonatanui: "Tu iškrypėlės ir maištininkės sūnau, argi aš nežinau, kad tu išsirinkai Jesės sūnų savo ir savo motinos gėdai?

31 Kol Jesės sūnus bus gyvas, tu nebūsi karaliumi ir neturėsi karalystės. Pasiųsk, kad jis būtų atvestas pas mane, nes jis turi mirti".

32 Jehonatanas atsakė savo tėvui Sauliui: "Kodėl jis turi būti nužudytas? Ką jis padarė?"

33 Tada Saulius sviedė ietį, norėdamas jį perdurti. Taip Jehonatanas suprato, kad jo tėvas buvo apsisprendęs Dovydą nužudyti.

34 Jehonatanas labai supykęs atsikėlė nuo stalo ir nieko nevalgė antrą mėnesio dieną; jis buvo labai susirūpinęs dėl Dovydo, kurį jo tėvas paniekino.

35 Rytą Jehonatanas išėjo į lauką tuo laiku, kurį buvo sutaręs su Dovydu, ir berniukas buvo su juo.

36 Jehonatanas sakė berniukui: "Bėk, surink strėles, kurias paleisiu". Berniukui bėgant, jis paleido strėlę.

37 Jam nubėgus iki vietos, kur nukrito strėlė, Jehonatanas šaukė: "Ar strėlė nėra už tavęs?"

38 Ir Jehonatanas šaukė berniukui: "Greičiau! Skubėk! Nesustok!" Jehonatano berniukas surinko strėles ir atnešė savo valdovui.

39 Berniukas nieko nežinojo. Tik Jehonatanas ir Dovydas žinojo, ką tai reiškia.

40 Tuomet Jehonatanas padavė savo ginklus berniukui ir liepė juos nunešti į miestą.

41 Berniukui nuėjus, Dovydas pakilo iš už akmenų, parpuolė veidu į žemę ir tris kartus nusilenkė. Juodu pasibučiavo ir ilgai verkė, bet labiausiai Dovydas.

42 Pagaliau Jehonatanas tarė Dovydui: "Eik ramybėje, nes mudu prisiekėme Viešpaties vardu, sakydami: ‘Viešpats bus tarp tavęs ir manęs, tarp mano palikuonių ir tavo palikuonių per amžius’ ".

1 Elfuta azért Dávid Nájóthból, mely Rámában van, és elméne és monda Jonathánnak: Mit cselekedtem? Mi vétkem van és mi bûnöm atyád elõtt, hogy életemre tör?

2 Õ pedig monda néki: Távol legyen! Te nem fogsz meghalni. Ímé az én atyám nem cselekszik sem nagy, sem kicsiny dolgot, hogy nékem meg ne mondaná. Miért titkolná el azért atyám elõlem ezt a dolgot? Nem úgy van!

3 Mindazáltal Dávid még megesküvék, és monda: Bizonyára tudja a te atyád, hogy te kedvelsz engem, azért [azt] gondolá: Ne tudja ezt Jonathán, hogy valamikép meg ne szomorodjék. De bizonyára él az Úr és él a te lelked, hogy alig egy lépés van köztem és a halál között.

4 És felele Jonathán Dávidnak: A mit lelked kiván, megteszem éretted.

5 És monda Dávid Jonathánnak: Ímé holnap újhold lesz, mikor a királylyal kellene leülnöm, hogy egyem, de te bocsáss el engem, hogy elrejtõzzem a mezõn a harmadik [nap] estvéjéig.

6 Ha kérdezõsködnék atyád utánam, [ezt] mondjad: Sürgõsen kéredzett Dávid tõlem, hogy elmehessen Bethlehembe, az õ városába, mert ott az egész nemzetségnek esztendõnként való áldozatja van [most.]

7 Ha azt fogja mondani: Jól van, úgy békessége van a te szolgádnak; ha pedig nagyon megharagudnék, úgy tudd meg, hogy a gonosz tettre elhatározta magát.

8 Cselekedjél azért irgalmasságot a te szolgáddal, mert az Úr elõtt szövetséget kötöttél én velem, a te szolgáddal. Ha azonban gonoszság van bennem, ölj meg te; miért vinnél atyádhoz engemet?

9 Jonathán pedig felelé: Távol legyen az tõled! Ha bizonyosan megtudom, hogy atyám elhatározta magát [arra,] hogy a gonosz tettet rajtad végrehajtsa, avagy nem mondanám-é meg azt néked?

10 És monda Dávid Jonathánnak: Kicsoda adja nékem tudtomra, hogy a mit atyád felelni fog néked, szigorú-é?

11 És monda Jonathán Dávidnak: Jer, menjünk ki a mezõre; és kimenének mindketten a mezõre.

12 Akkor monda Jonathán Dávidnak: Az Úr az Izráelnek Istene; ha kipuhatolhatom atyámtól holnap ilyenkorig [vagy] holnapután, hogy ímé Dávid iránt jó [akarattal] van, tehát nem küldök-é ki akkor hozzád és jelentem-é meg néked?

13 Úgy cselekedjék az Úr Jonathánnal [most] és azután is, ha atyámnak az tetszenék, hogy gonoszszal illessen téged: hogy tudtodra adom néked, és elküldelek téged, hogy békében elmehess. És az Úr legyen veled, mint volt az én atyámmal!

14 És ne [csak] a míg én élek, és ne [csak] magammal cselekedjél az Úrnak irgalmassága szerint, hogy meg ne haljak;

15 Hanem meg ne vond irgalmasságodat az én házamtól soha, még akkor se, hogyha az Úr kiirtja Dávid ellenségeit, mindegyiket a földnek színérõl!

16 Így szerze szövetséget Jonathán a Dávid házával; [mondván:] vegyen számot az Úr a Dávid ellenségeitõl.

17 És Jonathán még egyszer megesketé Dávidot, iránta való szeretetébõl; mert úgy szerette õt, mint a saját lelkét.

18 Monda pedig néki Jonathán: Holnap újhold lesz, és kérdezõsködni fognak utánad, mert helyed üres leend.

19 A harmadik napon pedig jõjj alá gyorsan, és eredj arra a helyre, a hol elrejtõzél amaz esemény napján, és maradj ott az útmutató kõ mellett.

20 És én három nyilat lövök oldalához, mintha magamtól czélba lõnék.

21 És ímé [utánuk] küldöm a gyermeket: Eredj, keresd meg a nyilakat. Ha azt mondom a gyermeknek: Ímé mögötted vannak emerre: hozd el azokat és jõjj elõ, mert békességed van néked, és nincs baj, él az Úr!

22 Ha pedig azt mondom a gyermeknek: Ímé elõtted vannak a nyilak amarra: [akkor] menj el, mert elküldött téged az Úr.

23 És erre a dologra nézve, a melyet megbeszéltünk egymás közt, ímé az Úr [legyen bizonyság] közöttem és közötted mind örökké!

24 Elrejtõzék azért Dávid a mezõn. És mikor az újhold eljött, leült a király az ebédhez, hogy egyék.

25 És mikor leült a király a maga székébe, most is [úgy], mint máskor, a fal mellett levõ székbe: Jonathán felkele, és Abner ült Saul mellé; a Dávid helye pedig üres vala.

26 És Saul semmit sem szólott azon a napon, mert azt gondolá: Valami történt vele; nem tiszta, bizonyosan nem tiszta.

27 És lõn az újhold után következõ napon, a második [napon,] mikor [ismét] üres volt a Dávid helye, monda Saul az õ fiának, Jonathánnak: Isainak fia miért nem jött el az ebédre sem tegnap, sem ma?

28 Jonathán pedig felele Saulnak: Elkéredzék tõlem Dávid Bethlehembe;

29 És monda: Ugyan bocsáss el engem, mert nemzetségünknek áldozata van most a városban, és [ezt] parancsolta nékem bátyám; azért, ha kedvelsz engem, kérlek, hadd menjek el, hogy megnézzem testvéreimet. Ezért nem jött el a király asztalához.

30 Akkor felgerjede Saulnak haragja Jonathán ellen és monda néki: Te elfajult, engedetlen gyermek! Jól tudom, hogy kiválasztottad az Isainak fiát a magad gyalázatára és anyád szemérmének gyalázatára!

31 Mert mindaddig, míg Isainak fia él a földön, nem állhatsz fenn sem te, sem a te királyságod; most azért küldj érette, és hozasd ide õt hozzám, mert õ a halál fia.

32 Jonathán pedig felele Saulnak, az õ atyjának, és monda néki: Miért kell meghalnia, mit vétett?

33 Akkor Saul utána dobta dárdáját, hogy általüsse õt. És megérté Jonathán, hogy atyja elvégezé, hogy megölje Dávidot.

34 És felkele Jonathán az asztaltól nagy haraggal, és semmit sem evék az újholdnak második napján, mert bánkódott Dávid miatt, mivel atyja gyalázattal illeté õt.

35 És reggel kiméne Jonathán a mezõre a Dáviddal együtt meghatározott idõben, és egy kis gyermek volt vele.

36 És monda a gyermeknek: Eredj, keresd meg a nyilakat, a melyeket ellövök. És mikor a gyermek elfutott, ellövé a nyilat, úgy hogy rajta túl méne.

37 És mikor a gyermek arra a helyre érkezék, a hol a nyíl vala, melyet Jonathán ellõtt, a gyermek után kiálta Jonathán, és monda: Avagy nem tovább van-é a nyíl elõtted?

38 És kiálta Jonathán a gyermek után: Gyorsan siess, meg ne állj! És a gyermek, ki Jonathánnal vala, felszedé a nyilat és urához ment.

39 A gyermek pedig semmit sem értett, hanem csak Jonathán és Dávid értették e dolgot.

40 Átadá azután Jonathán fegyverét a gyermeknek, a ki vele volt, és monda néki: Eredj el, vidd be a városba.

41 Mikor pedig elment a gyermek, felkele Dávid a [kõ] déli oldala mellõl és arczczal a földre borula, és háromszor meghajtotta magát; és megcsókolták egymást, és együtt sírtak, mígnem Dávid hangosan zokogott.

42 Akkor monda Jonathán Dávidnak: Eredj el békességgel! Mivelhogy megesküdtünk mind a ketten az Úrnak nevére, mondván: Az Úr legyen köztem és közted, az én magom között és a te magod között örökre. [ (I Samuel 20:43) Felkele [ezután] és elméne. Jonathán pedig bement a városba. ]