1 Pranašo Habakuko malda:

2 "Viešpatie, girdėjau tavo kalbą ir nusigandau. Atnaujink ir apreikšk savo darbą metuose, savo rūstybėje prisimink gailestingumą.

3 Dievas atėjo iš Temano, Šventasis­nuo Parano kalno. Jo šlovė uždengė dangų ir žemė buvo pilna Jo gyriaus.

4 Spinduliuojančioje šviesoje Jis pasirodė. Iš Jo rankų tvieskė šviesos spinduliai­Jo galybė.

5 Pirma Jo ėjo maras, degančios anglys po Jo kojomis.

6 Jis sustojo ir išmatavo žemę. Jis pažvelgė­išsigando tautos, susvyravo amžinieji kalnai, nusilenkė kalvos. Jo keliai amžini.

7 Aš mačiau Kušano palapines nelaimėje, Midjano krašto palapinių uždangos siūbavo.

8 Viešpatie, ar upės sukėlė Tavo kerštą, ar jūra sužadino įtūžį, ar srovės uždegė Tavo rūstybę, kad Tu važiavai žirgais ir išgelbėjimo vežimais?

9 Tavo lankas buvo apnuogintas, kaip buvai prisiekęs tautoms. Tu išraižei žemę upėmis.

10 Tave pamatę sudrebėjo kalnai, liejosi vanduo, gelmės balsas pasigirdo, ir ji kėlė rankas į aukštybes.

11 Saulė ir mėnulis sustojo, kai pasipylė Tavo šviečiančios strėlės ir suspindo ietys.

12 Įtūžęs Tu ėjai per žemę, užsirūstinęs trypei tautas.

13 Tu išėjai gelbėti savo tautos, gelbėti savo pateptojo, sutrupinai nedorėlių namų galvą, apnuoginai juos nuo pamatų iki kaklo.

14 Tu pervėrei jo strėlėmis jo karius, kai jie kaip audra ėjo išblaškyti manęs, džiūgaudami, kad galės slaptoje praryti vargšą.

15 Tu su savo žirgais perėjai jūrą galingų vandenų paviršiumi.

16 Man tai girdint, drebėjo mano kūnas, virpėjo lūpos. Skausmas palietė kaulus, buvau labai sukrėstas. Aš ramus laukiu bausmės tiems, kurie užpuolė mano tautą.

17 Nors figmedis nežydėtų ir nebūtų vaisių ant vynmedžių ir alyvmedžių, nors laukai neduotų derliaus, garduose dingtų avys ir ožkos ir nebūtų gyvulių tvartuose,

18 tačiau aš džiaugsiuosi Viešpačiu, džiūgausiu savo išgelbėjimo Dievu!

19 Viešpats Dievas yra mano stiprybė. Jis padarys mano kojas kaip elnių ir leis man pasiekti aukštumas". Choro vadovui. Styginiais instrumentais.

1 Habakuk próféta könyörgése a sigjónóth szerint.

2 Uram, hallám, a mit hirdettél, [és] megrettenék! Uram! Évek közepette keltsd életre a te munkádat, évek közepette jelentsd meg azt! Haragban emlékezzél meg kegyelmességrõl!

3 Isten a Témán felõl jön, és a Szent a Párán hegyérõl. Szela. Dicsõsége elborítja az egeket, és dícséretével megtelik a föld.

4 Ragyogása, mint a napé, sugarak [támadnak] mellõle; és ott van az õ hatalmának rejteke.

5 Elõtte döghalál jár, és nyomaiban forró láz támad.

6 Megáll és méregeti a földet, pillant és megrendíti a népeket, az örökkévaló hegyek szétporlanak, elsüllyednek az örökkévaló halmok; az õ ösvényei örökkévalók!

7 Bomlani látom Khusán sátrait, reszketnek a Midián-föld kárpitjai!

8 A folyók ellen gerjedt-é fel az Úr? Vajjon a folyókra haragszol-é, vagy a tengerre bõszültél-é fel, hogy lovaidon és diadal-szekereiden robogsz?

9 Csupasz, meztelen a te kézíved, a törzseknek [esküvéssel tett] igéret szerint! Szela. A föld folyókat ömleszt.

10 Látnak téged [és] megrendülnek a hegyek, gátat tör a víz-ár, harsog a hullám, [és] magasra emeli karjait.

11 A nap [és] hold megállnak helyökön czikázó nyilaid fényétõl [és] ragyogó kopjád villanásától.

12 Haragodban eltaposod a földet, búsultodban szétmorzsolod a nemzeteket.

13 Kiszállsz néped szabadítására, fölkented segítségére; szétzúzod a fõt a gonosznak házában; nyakig feltakarod az alapjait. Szela!

14 Saját dárdájával vered át az õ vezéreinek fejét, a kik berohannak, hogy szétszórjanak engem; ujjonganak, hogy rejtekében emészthetik meg a szegényt.

15 Lovaiddal megtaposod a tengert, a nagy vizek hullámait.

16 Hallám és reszket a bensõm, a szózatra remegnek ajkaim; porladni kezdenek csontjaim, reszketnek lábaim: hogy nyugton legyek a nyomorúság napján, a mely feljön a népre, mely megsanyargatja azt.

17 Mert a fügefa nem fog virágozni, a szõlõkben nem lészen gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban.

18 De én örvendezni fogok az Úrban, [és] vígadok az én szabadító Istenemben.

19 Az Úr Isten az én erõsségem, hasonlókká teszi lábaimat a nõstény szarvasokéihoz, és az én magas helyeimen jártat engemet! Az éneklõmesternek, az én hangszereimmel.