1 Quand David fut établi dans sa maison, il dit à Nathan, le prophète: Voici, j'habite dans une maison de cèdre, et l'arche de l'alliance de l'Éternel est sous une tente.

2 Et Nathan dit à David: Fais tout ce qui est en ton cœur; car Dieu est avec toi.

3 Mais il arriva, cette nuit-là, que la parole de Dieu fut adressée à Nathan, en ces mots:

4 Va, et dis à David, mon serviteur: Ainsi a dit l'Éternel: Ce n'est pas toi qui me bâtiras une maison pour y habiter.

5 Car je n'ai point habité dans une maison, depuis le jour où j'ai fait monter Israël hors d'Égypte, jusqu'à ce jour; mais j'ai été de tabernacle en tabernacle, et de demeure en demeure.

6 Partout où j'ai marché avec tout Israël, en ai-je parlé à un seul des juges d'Israël, auxquels j'ai commandé de paître mon peuple? Leur ai-je dit: Pourquoi ne m'avez-vous pas bâti une maison de cèdre?

7 Et maintenant tu diras ainsi à David, mon serviteur: Ainsi dit l'Éternel des armées: Je t'ai pris au pâturage, d'auprès des brebis, afin que tu fusses chef de mon peuple d'Israël.

8 J'ai été avec toi partout où tu as marché; j'ai exterminé tous tes ennemis devant toi, et je t'ai fait un nom, comme le nom des grands qui sont sur la terre.

9 Or, j'établirai un lieu à mon peuple d'Israël, et je le planterai; il habitera chez lui, et ne sera plus agité; les enfants d'iniquité ne le consumeront plus, comme auparavant,

10 Et depuis les jours où j'instituai des juges sur mon peuple d'Israël. J'ai humilié tous tes ennemis, et je t'annonce que l'Éternel te bâtira une maison.

11 Quand tes jours seront accomplis, pour t'en aller avec tes pères, il arrivera que j'élèverai ta postérité après toi, l'un de tes fils, et j'affermirai son règne.

12 C'est lui qui me bâtira une maison, et j'affermirai son trône à jamais.

13 Je serai pour lui un père, et il sera pour moi un fils; et je ne retirerai point de lui ma grâce, comme je l'ai retirée de celui qui a été avant toi.

14 Je l'établirai dans ma maison et dans mon royaume à jamais, et son trône sera affermi pour toujours.

15 Nathan parla à David selon toutes ces paroles et selon toute cette vision.

16 Alors le roi David entra, se tint devant l'Éternel, et dit: Qui suis-je, ô Éternel Dieu! et quelle est ma maison, que tu m'aies amené jusqu'ici?

17 Mais c'est peu de chose à tes yeux, ô Dieu! Et tu as parlé de la maison de ton serviteur pour un temps éloigné, et tu m'as regardé à la manière des hommes, toi qui es élevé! Éternel Dieu!

18 Que pourrait te dire encore David, de l'honneur que tu fais à ton serviteur? Tu connais ton serviteur.

19 O Éternel! c'est à cause de ton serviteur, et selon ton cœur que tu as fait toutes ces grandes choses, pour faire connaître toutes ces merveilles.

20 Éternel! nul n'est semblable à toi, et il n'y a point d'autre Dieu que toi, selon tout ce que nous avons entendu de nos oreilles.

21 Est-il sur la terre une nation semblable à ton peuple d'Israël, que Dieu est venu racheter pour qu'il fût son peuple, et pour te faire un nom par des choses grandes et terribles, en chassant des nations de devant ton peuple que tu as racheté d'Égypte?

22 Tu t'es établi ton peuple d'Israël, pour être ton peuple à jamais; et toi, Éternel! tu as été son Dieu.

23 Et maintenant, ô Éternel! que la parole que tu as prononcée touchant ton serviteur et sa maison, soit ferme à jamais; et fais selon que tu as parlé.

24 Qu'elle demeure ferme, et que ton nom soit magnifié à jamais, afin qu'on dise: L'Éternel des armées, le Dieu d'Israël, est Dieu à Israël! Et que la maison de David, ton serviteur, soit affermie devant toi!

25 Car, toi-même, ô mon Dieu! tu as révélé à ton serviteur que tu lui bâtirais une maison; c'est pourquoi ton serviteur a osé prier devant ta face.

26 Et maintenant, ô Éternel! tu es Dieu, et tu as promis cette faveur à ton serviteur.

27 Veuille donc maintenant bénir la maison de ton serviteur, afin qu'elle soit éternellement devant toi; car ce que tu bénis, ô Éternel! est béni à jamais.

1 Lõn pedig, mikor Dávid az õ házában ülne, monda Nátán prófétának: Ímé én czédrusfából csinált házban lakom, az Úr szövetségének ládája pedig kárpitok alatt.

2 Akkor monda Nátán Dávidnak: Valami a te szívedben van, cselekedd meg, mert az Isten veled leend.

3 Azon éjjel pedig lõn az Istennek szava Nátánhoz, mondván:

4 Menj el, és mondd meg az én szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Ne te építs nékem házat lakásul;

5 Mert nem laktam én attól fogva házban, mióta az Izráel fiait kihoztam, mind e mai napig, hanem egy hajlékból más hajlékba [mentem] és sátorból [sátorba.]

6 A mely helyeken jártam az Izráel egész népével, szólottam-é vagy egyszer valakinek az Izráel birái közül (a kiknek parancsoltam vala, hogy az én népemet legeltessék), mondván: Miért nem csináltatok nékem czédrusfából házat?

7 Most azért ezt mondjad az én szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek Ura: Én választottalak téged a juhok mellõl a pásztorkunyhóból, hogy légy vezére az én népemnek, az Izráelnek,

8 És veled voltam mindenütt, valahová mentél, minden ellenségeidet is a te orczád elõl elvesztettem, ennekfelette [oly] hírt szerzettem néked, a minemû hírök van a hatalmasoknak, a kik a földön vannak;

9 Lakóhelyet is adtam az én népemnek, az Izráelnek és elplántálám õt; és lakik az õ helyén, és ki nem mozdul többé, s nem fogják az álnokságnak fiai sanyargatni, mint azelõtt.

10 És attól az idõtõl fogva, hogy megparancsoltam volt, hogy birák legyenek az én népem, az Izráel felett, minden te ellenségeidet megalázám, és azt is jelentém néked, hogy az Úr házat épít néked.

11 És lészen, mikor betelnek a te életed napjai, hogy a te atyáidhoz elmenj, a te magodat feltámasztom te utánad, mely a te fiaid közül való lesz, és az õ országát megerõsítem.

12 Õ épít nékem házat, és megerõsítem az õ királyi székét mindörökké.

13 Én leszek néki atyja, õ pedig fiam lészen, és az én irgalmasságomat õ tõle el nem veszem, mint a hogy a te elõtted valótól elvettem;

14 Hanem megerõsítem õt az én házamban és az én országomban mindörökké, és az õ királyiszéke erõs lesz mindörökké.

15 Mind e beszédek szerint és mind e látás szerint szóla Nátán Dávidnak.

16 Beméne azért Dávid király, és leüle az Úr elõtt, és monda: Ki [vagyok] én, óh Uram Isten, s micsoda az én házam is, hogy engemet eddig juttattál?

17 Sõt még ez is kevés volt elõtted, óh Isten! hanem ennekfelette szólál jövendõt is a te szolgád háza felõl, és mint magas rangú embert, úgy tekintettél engemet, Úr Isten!

18 És mit [kérhetne] Dávid többet te tõled, a te szolgádnak tisztességére, holott te [jól] ismered a te szolgádat?

19 Óh Uram, a te szolgádért és a te szíved szerint cselekedéd mind e nagy dolgokat, hogy kijelentéd mindezeket a csudálatos dolgokat,

20 (Óh Uram, nincsen senki hasonló hozzád, és nincsen Isten náladnál több), mind a szerint, a mint füleinkkel hallottuk.

21 És kicsoda olyan, mint a te néped, az Izráel, egy nemzetség a földön, a melyért elment volna az Isten, hogy megváltaná magának népül; hogy magadnak nagy és rettenetes nevet szerezz, kiûzvén a pogányokat a te néped elõl, a melyet Égyiptomból megszabadítál!

22 És az Izráel népét a te népeddé tevéd mindörökké, és te Uram, nékik Istenök lettél.

23 Most azért Uram, a szó, a melyet szólál a te szolgád felõl és az õ háza felõl, erõsíttessék meg mindörökké, és úgy cselekedjél, a mint szóltál.

24 Maradjon meg és magasztaltassék fel a te neved mindörökké, hogy mondhassák: A Seregek Ura az Izráel Istene, Istene Izráelnek; és Dávidnak, a te szolgádnak háza legyen állandó elõtted.

25 Minthogy te, én Istenem, a te szolgádnak füle hallására megjelentetted, hogy néki házat csinálsz: ezokáért indula meg a te szolgád, hogy könyörgene elõtted.

26 Most azért én Uram, te vagy az Isten, és te szólád e [jó] dolgot a te szolgád felõl.

27 Most azért tessék néked megáldani a te szolgádnak házát, hogy legyen [állandó] mindörökké elõtted; mivelhogy te, Uram, megáldottad, [legyen] azért áldott mindörökké.