1 Or, David partit de là, et se sauva dans la caverne d'Adullam; et ses frères et toute la maison de son père l'apprirent, et descendirent là vers lui.

2 Et tous ceux aussi qui étaient mal dans leurs affaires, et tous ceux qui avaient des créanciers, et tous ceux qui avaient le cœur plein d'amertume, s'assemblèrent vers lui, et il fut leur chef; il y eut ainsi avec lui environ quatre cents hommes.

3 Puis David s'en alla de là à Mitspé de Moab. Et il dit au roi de Moab: Je te prie, que mon père et ma mère se retirent chez vous, jusqu'à ce que je sache ce que Dieu fera de moi.

4 Et il les amena devant le roi de Moab, et ils demeurèrent avec lui tout le temps que David fut dans cette forteresse.

5 Or, Gad, le prophète, dit à David: Ne demeure point dans cette forteresse; va-t'en, et entre au pays de Juda. David s'en alla donc, et vint dans la forêt de Héreth.

6 Et Saül apprit qu'on avait découvert David, et les gens qui étaient avec lui. Or, Saül était assis sous un tamarin sur la hauteur, à Guibea, sa lance à la main; et tous ses serviteurs se tenaient devant lui.

7 Et Saül dit à ses serviteurs, qui se tenaient devant lui: Écoutez, Benjamites; le fils d'Isaï vous donnera-t-il, à tous, des champs et des vignes? vous établira-t-il tous chefs de milliers et de centaines?

8 Que vous ayez tous conspiré contre moi, et que nul ne m'avertisse que mon fils a fait alliance avec le fils d'Isaï, et que personne de vous ne soit touché de mon état, et ne m'avertisse que mon fils a soulevé mon serviteur contre moi, pour me dresser des embûches, comme il le fait aujourd'hui.

9 Alors Doëg, l'Iduméen, qui était le chef des serviteurs de Saül, répondit et dit: J'ai vu le fils d'Isaï venir à Nob, vers Achimélec, fils d'Achitub,

10 Qui a consulté l'Éternel pour lui, et lui a donné des vivres; il lui a aussi donné l'épée de Goliath, le Philistin.

11 Alors le roi envoya appeler Achimélec, fils d'Achitub, le sacrificateur, et toute la famille de son père, les sacrificateurs qui étaient à Nob; et ils vinrent tous vers le roi.

12 Et Saül dit: Écoute, fils d'Achitub. Et il répondit: Me voici, mon seigneur.

13 Alors Saül lui dit: Pourquoi avez-vous conspiré contre moi, toi et le fils d'Isaï, quand tu lui as donné du pain et une épée, et que tu as consulté Dieu pour lui, afin qu'il s'élevât contre moi, pour me dresser des embûches, comme il le fait aujourd'hui?

14 Et Achimélec répondit au roi, et dit: Et qui donc, entre tous tes serviteurs, est aussi fidèle que David, gendre du roi, qui est parti sur ton ordre, et qui est honoré dans ta maison?

15 Ai-je commencé aujourd'hui à consulter Dieu pour lui? Loin de moi cette pensée! Que le roi n'impute rien à son serviteur, ni à toute la maison de mon père; car ton serviteur ne sait de tout ceci aucune chose, ni petite ni grande.

16 Et le roi dit: Certainement, tu mourras, Achimélec, toi et toute la famille de ton père!

17 Alors le roi dit aux archers qui se tenaient devant lui: Tournez-vous, et faites mourir les sacrificateurs de l'Éternel; parce qu'ils ont aussi prêté la main à David, qu'ils ont bien su qu'il s'enfuyait, et ne m'en ont point averti. Mais les serviteurs du roi ne voulurent point porter la main ni se jeter sur les sacrificateurs de l'Éternel.

18 Alors le roi dit à Doëg: Tourne-toi, et jette-toi sur les sacrificateurs. Et Doëg, l'Iduméen, se tourna, et se jeta sur les sacrificateurs, et tua, en ce jour-là, quatre-vingt-cinq hommes portant l'éphod de lin;

19 Et il fit passer Nob, ville des sacrificateurs, au fil de l'épée, les hommes et les femmes, les enfants et les nourrissons; les bœufs aussi, les ânes, et le menu bétail, au fil de l'épée.

20 Toutefois, un des fils d'Achi-mélec, fils d'Achitub, qui s'appelait Abiathar, se sauva et s'enfuit auprès de David.

21 Et Abiathar rapporta à David, que Saül avait tué les sacrificateurs de l'Éternel.

22 Et David dit à Abiathar: Je compris bien, ce jour-là, puisque Doëg, l'Iduméen, s'y trouvait, qu'il ne manquerait point de le rapporter à Saül. Je suis cause de la mort de toutes les personnes de la famille de ton père;

23 Demeure avec moi; ne crains rien; car celui qui cherche ma vie, cherche la tienne; tu seras bien gardé avec moi.

1 Elméne azért onnan Dávid, és elfutott Adullám barlangjába. És mikor meghallották testvérei és atyjának egész háza [népe], oda menének hozzá.

2 És hozzá gyûlének mindazok, a kik nyomorúságban valának, és mindazok, a kiknek hitelezõik voltak, és minden elkeseredett ember, õ pedig vezérük lett azoknak; és mintegy négyszázan valának õ vele.

3 És elméne onnan Dávid Miczpába, Moáb [földére,] és monda Moáb királyának: Hadd jõjjön ide hozzátok az én atyám és anyám, míg megtudom, hogy mit fog cselekedni velem az Isten.

4 És vivé õket Moáb királya elé, és ott maradának vele mindaddig, míg Dávid a várban volt.

5 Gád próféta pedig monda Dávidnak: Ne maradj a várban, [hanem] eredj és menj el Júda földére. Elméne azért Dávid, és Héreth erdejébe ment.

6 És meghallotta Saul, hogy elõtûnt Dávid és azok az emberek, a kik vele valának; (Saul pedig Gibeában tartózkodék a hegyen a fa alatt és dárdája a kezében vala és szolgái mindnyájan mellette állának).

7 Monda azért Saul az õ szolgáinak, a kik mellette állottak: Halljátok meg Benjáminnak fiai! Isainak fia adni fog-é néktek mindnyájatoknak szántóföldeket és szõlõ[hegyeket,] és mindnyájatokat ezredesekké és századosokká fog-é tenni,

8 Hogy mindnyájan összeesküdtetek ellenem? És senki sincs, a ki tudósítana engem, hogy fiam szövetséget kötött Isai fiával? És senki sincs közöttetek, a ki szánakoznék felettem, és megmondaná nékem, hogy fiam fellázította szolgámat ellenem, hogy leselkedjék utánam, mint a hogy e mai napon megtetszik?

9 Akkor felele az Edomita Doég, a ki Saul szolgái közt állott: Én láttam, hogy az Isai fia Nóbba ment vala az Akhitób fiához, Akhimélek paphoz.

10 A ki õ érette megkérdé az Urat, és eleséget adott néki, sõt a Filiszteus Góliáth kardját is néki adá.

11 Akkor elkülde a király, hogy elhívják Akhimélek papot, az Akhitób fiát és atyjának egész háza[népét], a papokat, a kik Nóbban valának; és eljövének mindnyájan a királyhoz.

12 És monda Saul: Halld meg most te, Akhitóbnak fia! Õ pedig monda: Ímhol vagyok uram.

13 És monda néki Saul: Miért ütöttetek pártot ellenem, te és Isainak fia, hogy kenyeret és kardot adtál néki, és õ érette megkérdezéd az Istent, hogy fellázadjon ellenem, hogy leselkedjék, mint a hogy most történik?

14 És felele Akhimélek a királynak, és monda: Minden szolgáid között kicsoda hûségesebb Dávidnál, a ki a királynak veje, és a ki akaratod szerint jár, és tisztelt [ember] a te házadban?

15 Vajjon csak ma kezdém-e az Istent õ érette megkérdezni? Távol legyen tõlem! Ne tulajdonítson olyat a király szolgájának, sem atyám egész háza[népének,] mert errõl a dologról semmit sem tud a te szolgád, sem kicsinyt, sem nagyot.

16 A király pedig monda: Meg kell halnod Akhimélek, néked és a te atyád egész háza[népének!

17 És monda a király a poroszlóknak, a kik mellette állának: Vegyétek körül és öljétek le az Úrnak papjait, mert az õ kezök is Dávid mellett vala, mert tudták, hogy õ menekül, és még sem mondták meg nékem. A király szolgái azonban nem akarták kezeiket felemelni, hogy az Úrnak papjaira rohanjanak.

18 Akkor monda a király Doégnak: Fordulj [nékik] te, és rohanj a papokra. És ellenük fordula az Edomita Doég, és õ rohana a papokra. És azon a napon nyolczvanöt embert ölt meg, a kik gyolcs efódot viselének.

19 És Nóbot [is,] a papok városát fegyvernek élével vágatá le, mind a férfit, mind az asszonyt, mind a gyermeket, mind a csecsemõt; az ökröt és szamarat és bárányt, fegyvernek élével.

20 Akhitób fiának, Akhiméleknek egy fia azonban, a kit Abjáthárnak hívtak, elmenekült, és Dávid után futott.

21 És megmondá Abjáthár Dávidnak, hogy megölette Saul az Úrnak papjait.

22 Dávid pedig monda Abjáthárnak: Tudtam én azt [már] aznap, mert ott volt az Edomita Doég, hogy bizonyosan megmondja Saulnak. Én adtam okot atyád egész háza[népének] halálára.

23 Maradj nálam, ne félj; mert a ki az én életemet halálra keresi, az keresi a te életedet is, azért te bátorságosan lehetsz mellettem.