1 Il y avait un homme malade, Lazare de Béthanie, bourg de Marie et de Marthe sa sœur.
2 (Marie était celle qui oignit le Seigneur de parfum, et qui essuya ses pieds avec ses cheveux; et Lazare, son frère, était malade. )
3 Ses sœurs donc envoyèrent dire à Jésus: Seigneur, celui que tu aimes est malade.
4 Jésus, ayant entendu cela, dit: Cette maladie n'est point à la mort, mais elle est pour la gloire de Dieu, afin que le Fils de Dieu en soit glorifié.
5 Or, Jésus aimait Marthe, et sa sœur, et Lazare.
6 Néanmoins, quand il eut appris qu'il était malade, il demeura deux jours dans ce lieu où il était.
7 Puis il dit à ses disciples: Retournons en Judée.
8 Les disciples lui dirent: Maître, les Juifs cherchaient naguère à te lapider, et tu retournes de nouveau chez eux!
9 Jésus répondit: N'y a-t-il pas douze heures au jour? Si quelqu'un marche pendant le jour, il ne bronche point, parce qu'il voit la lumière de ce monde.
10 Mais s'il marche pendant la nuit, il bronche, parce qu'il n'a point de lumière.
11 Il parla ainsi, et après il leur dit: Lazare notre ami dort; mais je vais l'éveiller.
12 Ses disciples lui dirent: Seigneur, s'il dort, il sera guéri.
13 Or, Jésus avait parlé de la mort de Lazare; mais ils crurent qu'il parlait du repos du sommeil.
14 Alors Jésus leur dit ouvertement: Lazare est mort.
15 Et je me réjouis à cause de vous, de ce que je n'étais pas là, afin que vous croyiez; mais allons vers lui.
16 Thomas, appelé Didyme (le Jumeau), dit aux autres disciples: Allons, nous aussi, afin de mourir avec lui.
17 Jésus, étant arrivé, trouva Lazare dans le sépulcre déjà depuis quatre jours.
18 Or, Béthanie était environ à quinze stades de Jérusalem.
19 Et plusieurs Juifs étaient venus auprès de Marthe et de Marie, pour les consoler au sujet de leur frère.
20 Quand donc Marthe eut appris que Jésus venait, elle alla au-devant de lui; mais Marie demeurait assise à la maison.
21 Et Marthe dit à Jésus: Seigneur, si tu eusses été ici, mon frère ne serait pas mort;
22 Mais je sais que, maintenant même, tout ce que tu demanderas à Dieu, Dieu te l'accordera.
23 Jésus lui dit: Ton frère ressuscitera.
24 Marthe lui répondit: Je sais qu'il ressuscitera à la résurrection, au dernier jour.
25 Jésus lui dit: Je suis la résurrection et la vie; celui qui croit en moi vivra, quand même il serait mort.
26 Et quiconque vit et croit en moi, ne mourra jamais. Crois-tu cela?
27 Elle lui dit: Oui, Seigneur, je crois que tu es le Christ, le Fils de Dieu, qui devait venir dans le monde.
28 Quand elle eut dit cela, elle s'en alla et appela Marie, sa sœur, en secret, et lui dit: Le Maître est ici, et il t'appelle.
29 Celle-ci, l'ayant entendu, se leva promptement, et vint vers lui.
30 Or, Jésus n'était pas encore entré dans le bourg, mais il était dans le lieu où Marthe était venue au-devant de lui.
31 Alors les Juifs qui étaient avec Marie dans la maison, et qui la consolaient, voyant qu'elle s'était levée promptement, et qu'elle était sortie, la suivirent, en disant: Elle va au sépulcre, pour y pleurer.
32 Dès que Marie fut arrivée au lieu où était Jésus, et qu'elle le vit, elle se jeta à ses pieds et lui dit: Seigneur, si tu eusses été ici, mon frère ne serait pas mort.
33 Quand Jésus vit qu'elle pleurait, et que les Juifs venus avec elle pleuraient aussi, il frémit en son esprit, et fut ému;
34 Et il dit: Où l'avez-vous mis? Ils lui répondirent: Seigneur, viens et vois.
35 Et Jésus pleura.
36 Sur cela les Juifs disaient: Voyez comme il l'aimait.
37 Mais quelques-uns d'entre eux disaient: Lui qui a ouvert les yeux de l'aveugle, ne pouvait-il pas faire aussi que cet homme ne mourût pas?
38 Alors Jésus, frémissant de nouveau en lui-même, vint au sépulcre; c'était une grotte, et on avait mis une pierre dessus.
39 Jésus dit: Otez la pierre. Marthe, sœur du mort, lui dit: Seigneur, il sent déjà mauvais, car il est là depuis quatre jours.
40 Jésus lui répondit: Ne t'ai-je pas dit, que si tu crois, tu verras la gloire de Dieu?
41 Ils ôtèrent donc la pierre du lieu où le mort était couché. Et Jésus, élevant les yeux au ciel, dit: Père, je te rends grâces de ce que tu m'as exaucé.
42 Je savais que tu m'exauces toujours, mais je l'ai dit à cause de ce peuple, qui est autour de moi, afin qu'il croie que tu m'as envoyé.
43 Quand il eut dit cela, il cria à haute voix: Lazare, viens dehors!
44 Et le mort sortit, les mains et les pieds liés de bandes, et le visage enveloppé d'un linge. Jésus leur dit: Déliez-le, et le laissez aller.
45 Plusieurs donc d'entre les Juifs qui étaient venus voir Marie, et qui avaient vu ce que Jésus avait fait, crurent en lui.
46 Mais quelques-uns d'entre eux s'en allèrent vers les pharisiens, et leur rapportèrent ce que Jésus avait fait.
47 Alors les principaux sacrificateurs et les pharisiens assemblèrent le sanhédrin, et dirent: Que ferons-nous? car cet homme fait beaucoup de miracles.
48 Si nous le laissons faire, tout le monde croira en lui; et les Romains viendront, et ils détruiront et ce lieu et notre nation.
49 Mais Caïphe, l'un d'entre eux, qui était souverain sacrificateur de cette année-là, leur dit: Vous n'y entendez rien;
50 Et vous ne considérez pas qu'il nous importe qu'un seul homme meure pour le peuple, et que toute la nation ne périsse pas.
51 Or, il ne dit pas cela de son propre mouvement, mais, étant souverain sacrificateur cette année-là, il prophétisa que Jésus devait mourir pour la nation;
52 Et non seulement pour la nation, mais aussi pour rassembler en un seul corps les enfants de Dieu dispersés.
53 Depuis ce jour-là donc ils délibérèrent afin de le faire mourir.
54 C'est pourquoi Jésus ne se montrait plus ouvertement parmi les Juifs, mais il s'en alla de là dans une contrée voisine du désert, à une ville appelée Éphraïm; et il y séjourna avec ses disciples.
55 Or, la Pâque des Juifs était proche, et beaucoup de gens du pays montèrent à Jérusalem avant la Pâque, pour se purifier.
56 Ils cherchaient donc Jésus, et se disaient les uns aux autres, se tenant dans le temple: Que vous en semble? ne viendra-t-il point à la fête?
57 Mais les principaux sacrificateurs et les pharisiens avaient donné l'ordre, que si quelqu'un savait où il était, il le déclarât, afin qu'on se saisît de lui.
1 Vala pedig egy beteg, Lázár, Bethániából, Máriának és az õ testvérének, Márthának falujából.
2 Az a Mária volt pedig az, a kinek a testvére Lázár beteg vala, a ki megkente vala az Urat kenettel és a hajával törlé meg annak lábait.
3 Küldének azért a testvérek õ hozzá, mondván: Uram, ímé, a kit szeretsz, beteg.
4 Jézus pedig, a mikor ezt hallotta, monda: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsõségére való, hogy dicsõíttessék általa az Istennek Fia.
5 Szereti vala pedig Jézus Márthát és annak nõtestvérét, és Lázárt.
6 Mikor azért meghallá, hogy beteg, akkor két napig marada azon a helyen, a hol vala.
7 Ez után aztán monda tanítványainak: Menjünk ismét Júdeába.
8 Mondának néki a tanítványok: Mester, most akarnak vala téged megkövezni a Júdabeliek, és újra oda mégy?
9 Felele Jézus: Avagy nem tizenkét órája van-é a napnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világnak világosságát.
10 De a ki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen abban világosság.
11 Ezeket mondá; és ezután monda nékik: Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem õt.
12 Mondának azért az õ tanítványai: Uram, ha elaludt, meggyógyul.
13 Pedig Jézus annak haláláról beszélt; de õk azt hitték, hogy álomnak alvásáról szól.
14 Ekkor azért nyilván monda nékik Jézus: Lázár megholt.
15 És örülök, hogy nem voltam ott, ti érettetek, hogy higyjetek. De menjünk el õ hozzá!
16 Monda azért Tamás, a ki Kettõsnek mondatik, az õ tanítványtársainak: Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.
17 Elmenvén azért Jézus, úgy találá, hogy az már négy napja vala sírban.
18 Bethánia pedig közel vala Jeruzsálemhez, mintegy tizenöt futamatnyira;
19 És a zsidók közül sokan mentek vala Márthához és Máriához, hogy vigasztalják õket az õ testvérök felõl.
20 Mártha azért, a mint hallja vala, hogy Jézus jõ, elébe méne; Mária pedig otthon ül vala.
21 Monda azért Mártha Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.
22 De most is tudom, hogy a mit csak kérsz az Istentõl, megadja néked az Isten.
23 Monda néki Jézus: Feltámad a te testvéred.
24 Monda néki Mártha: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon.
25 Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él;
26 És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?
27 Monda néki: Igen Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, a ki e világra jövendõ vala.
28 És a mint ezeket mondotta vala, elméne, és titkon szólítá az õ testvérét Máriát, mondván: A Mester itt van és hív téged.
29 Mihelyt ez hallá, felkele hamar és hozzá méne.
30 Jézus pedig nem ment vala még be a faluba, hanem azon a helyen vala, a hová Mártha elébe ment vala.
31 A zsidók azért, a kik õ vele otthon valának és vigasztalák õt, látván, hogy Mária hamar felkél és kimegy vala, utána menének, ezt mondván: A sírhoz megy, hogy ott sírjon.
32 Mária azért, a mint oda ére, a hol Jézus vala, meglátván õt, az õ lábaihoz esék, mondván néki: Uram, ha itt voltál volna, nem halt volna meg az én testvérem.
33 Jézus azért, a mint látja vala, hogy az sír és sírnak a vele jött zsidók [is,] elbúsula lelkében és igen megrendüle.
34 És monda: Hová helyeztétek õt? Mondának néki: Uram, jer és lásd meg!
35 Könnyekre fakadt Jézus.
36 Mondának azért a zsidók: Ímé, mennyire szerette õt!
37 Némelyek pedig mondának közülök: Nem megtehette volna-é ez, a ki a vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne haljon meg?
38 Jézus pedig újra felindulva magában, oda megy vala a sírhoz. Az pedig egy üreg vala, és kõ feküvék rajta.
39 Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a megholtnak nõtestvére, Mártha: Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos.
40 Monda néki Jézus: Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsõségét?
41 Elvevék azért a követ onnan, a hol a megholt feküszik vala. Jézus pedig felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem.
42 Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhigyjék, hogy te küldtél engem.
43 És mikor ezeket mondá, fenszóval kiálta: Lázár, jõjj ki!
44 És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orczája kendõvel vala leborítva. Monda nékik Jézus: Oldozzátok meg õt, és hagyjátok menni.
45 Sokan hivének azért õ benne ama zsidók közül, a kik Máriához mentek vala, és láták, a miket cselekedett vala.
46 De némelyek azok közül elmenének a farizeusokhoz, és elbeszélék nékik, a miket Jézus cselekedett vala.
47 Egybegyûjték azért a papifejedelmek és a farizeusok a fõtanácsot, és mondának: Mit cselekedjünk? mert ez az ember sok csodát mível.
48 Ha ekképen hagyjuk õt, mindenki hinni fog õ benne: és eljõnek majd a rómaiak és elveszik tõlünk mind e helyet, mind e népet.
49 Egy pedig õ közülök, Kajafás, a ki fõpap vala abban az esztendõben, monda nékik: Ti semmit sem tudtok.
50 Meg sem gondoljátok, hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen.
51 Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az esztendõben fõpap vala, jövendõt monda, hogy Jézus meg fog halni a népért;
52 És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt gyermekeit egybegyûjtse.
53 Ama naptól azért azon tanakodának, hogy õt megöljék.
54 Jézus azért nem jár vala többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elméne onnan a vidékre, a pusztához közel, egy Efraim nevû városba; és ott tartózkodék az õ tanítványaival.
55 Közel vala pedig a zsidók husvétja: és sokan menének fel Jeruzsálembe a vidékrõl husvét elõtt, hogy megtisztuljanak.
56 Keresék azért Jézust, és szólnak vala egymással a templomban állva: Mit gondoltok, hogy nem jön-é fel az ünnepre?
57 A papi fejedelmek pedig és a farizeusok is parancsolatot adának, hogy ha valaki megtudja, hogy hol van, jelentse meg, hogy õt megfogják.