1 JUSTO eres tú, oh Jehová, aunque yo contigo dispute: hablaré empero juicios contigo. ¿Por qué es prosperado el camino de los impíos, y tienen bien todos los que se portan deslealmente?

2 Plantástelos, y echaron raíces; progresaron, é hicieron fruto; cercano estás tú en sus bocas, mas lejos de sus riñones.

3 Tu empero, oh Jehová, me conoces; vísteme, y probaste mi corazón para contigo: arráncalos como á ovejas para el degolladero, y señálalos para el día de la matanza.

4 ¿Hasta cuándo estará desierta la tierra, y marchita la hierba de todo el campo? Por la maldad de los que en ella moran, faltaron los ganados, y las aves; porque dijeron: No verá él nuestras postrimerías.

5 Si corriste con los de á pié, y te cansaron, ¿cómo contenderás con los caballos? Y si en la tierra de paz estabas quieto, ¿cómo harás en la hinchazón del Jordán?

6 Porque aun tus hermanos y la casa de tu padre, aun ellos se levantaron contra ti, aun ellos dieron voces en pos de ti. No los creas, cuando bien te hablaren.

7 He dejado mi casa, desamparé mi heredad, entregado he lo que amaba mi alma en manos de sus enemigos.

8 Fué para mí mi heredad como león en breña: contra mí dió su voz; por tanto la aborrecí.

9 ¿Esme mi heredad ave de muchos colores? ¿no están contra ella aves en derredor? Venid, reuníos, vosotras todas las bestias del campo, venid á devorarla.

10 Muchos pastores han destruído mi viña, hollaron mi heredad, tornaron en desierto y soledad mi heredad preciosa.

11 Fué puesta en asolamiento, y lloró sobre mí, asolada: fué asolada toda la tierra, porque no hubo hombre que mirase.

12 Sobre todos los lugares altos del desierto vinieron disipadores: porque la espada de Jehová devorará desde el un extremo de la tierra hasta el otro extremo: no habrá paz para ninguna carne.

13 Sembraron trigo, y segarán espinas; tuvieron la heredad, mas no aprovecharon nada: se avergonzarán de vuestros frutos, á causa de la ardiente ira de Jehová.

14 Así dijo Jehová contra todos mis malos vecinos, que tocan la heredad que hice poseer á mi pueblo Israel: He aquí que yo los arrancaré de su tierra, y arrancaré de en medio de ellos la casa de Judá.

15 Y será que, después que los hubiere arrancado, tornaré y tendré misericordia de ellos, y harélos volver cada uno á su heredad, y cada cual á su tierra.

16 Y será que, si cuidadosamente aprendieren los caminos de mi pueblo, para jurar en mi nombre, diciendo, Vive Jehová, así como enseñaron á mi pueblo á jurar por Baal; ellos serán prosperados en medio de mi pueblo.

17 Mas si no oyeren, arrancaré á la tal gente, sacándola de raíz, y destruyendo, dice Jehová.

1 Igaz vagy Uram, hogyha perlek [is] veled; éppen azért hadd beszélhessek veled peres kérdésekrõl! Miért szerencsés az istentelenek útja? [Miért] vannak békességben mindnyájan a hûtlenkedõk?

2 Beplántálod õket, meg is gyökereznek; felnevekednek, gyümölcsöt is teremnek; közel vagy te az õ szájokhoz, de távol vagy az õ szívöktõl!

3 Engem pedig ismersz te, Uram! látsz engem, és megvizsgáltad irántad való érzésemet: szakítsd külön õket, mint a mészárszékre való juhokat, és készítsd õket a megölésnek napjára!

4 Meddig gyászoljon a föld, és [meddig] száradjon el minden fû a mezõn? A benne lakók gonoszsága miatt pusztul el barom és madár; mert azt mondják: Nem látja meg a mi végünket!

5 Hogyha gyalogokkal futsz, és elfárasztanak téged: mimódon versenyezhetnél a lovakkal? És [ha csak] békességes földön vagy bátorságban: ugyan mit cselekednél a Jordán hullámai között?

6 Bizony még a te atyádfiai és a te atyádnak háznépe is: õk is hûtlenül bántak veled; õk is tele torokkal kiabáltak utánad! Ne higyj nékik, még ha szépen beszélgetnek is veled!

7 Elhagytam házamat; ellöktem örökségemet, ellenségének kezébe adtam azt, a kit lelkem szeret.

8 Az én örökségem olyanná lett hozzám, mint az oroszlán az erdõben; ordítva támadt ellenem; ezért gyûlölöm õt.

9 Tarka madár-é az én örökségem nékem? Nem [gyûlnek-]é ellene madarak mindenfelõl? Jõjjetek, seregeljetek össze mind ti mezei vadak; siessetek az evésre!

10 Sok pásztor pusztította az én szõlõmet, taposta az én osztályrészemet; az én drága örökségemet sivatag pusztává tették!

11 Pusztává tették, felém sír, mint puszta! Elpusztíttatik az egész föld, mert nincs senki, a ki eszére térjen.

12 A pusztában levõ minden magaslatra pusztítók érkeznek, mert az Úr fegyvere emészt a föld egyik szélétõl a föld másik széléig; senkinek sem lesz békessége.

13 Búzát vetettek és tövist aratnak; fáradnak, [de] nem boldogulnak, és szégyent vallotok a ti jövedelmetekkel az Úr haragjának búsulása miatt.

14 Ezt mondja az Úr minden én gonosz szomszédom felõl, a kik hozzányúlnak az én örökségemhez, a melyet örökségül adtam az én népemnek, Izráelnek: Ímé, én kigyomlálom õket az õ földükbõl, és Júda házát [is] kigyomlálom közülök!

15 És azután, ha majd kigyomlálom õket, ismét könyörülök rajtok, és visszahozom õket, kit-kit az õ örökségébe, és kit-kit az õ földére.

16 És ha megtanulják az én népemnek utait, és az én nevemre esküsznek [ilyen módon:] Él az Úr! a mint megtanították népemet megesküdni a Baálra: akkor felépülnek majd népem között.

17 Ha pedig nem hallgatnak meg, akkor bizony kigyomlálom azt a népet, és elvesztem, azt mondja az Úr.