1 YO soy el hombre que ha visto aflicción en la vara de su enojo.
2 Guióme y llevóme en tinieblas, mas no en luz.
3 Ciertamente contra mí volvió y revolvió su mano todo el día.
4 Hizo envejecer mi carne y mi piel; quebrantó mis huesos.
5 Edificó contra mí, y cercóme de tósigo y de trabajo.
6 Asentóme en oscuridades, como los ya muertos de mucho tiempo.
7 Cercóme por todos lados, y no puedo salir; agravó mis grillos.
8 Aun cuando clamé y dí voces, cerro los oídos a mi oración.
9 Cercó mis caminos con piedra tajada, torció mis senderos.
10 Como oso que acecha fué para mí, como león en escondrijos.
11 Torció mis caminos, y depedazóme; tornóme asolado.
12 Su arco entesó, y púsome como blanco a la saeta.
13 Hizo entrar en mis riñones las saetas de su aljaba.
14 Fuí escarnio á todo mi pueblo, canción de ellos todos los días.
15 Hartóme de amarguras, embriagóme de ajenjos.
16 Quebróme los dientes con cascajo, cubrióme de ceniza.
17 Y mi alma se alejó de la paz, olvidéme del bien.
18 Y dije: Pereció mi fortaleza, y mi esperanza de Jehová.
19 Acuérdate de mi aflicción y de mi abatimiento, del ajenjo y de la hiel.
20 Tendrálo aún en memoria mi alma, porque en mí está humillada.
21 Esto reduciré á mi corazón, por lo cual esperaré.
22 Es por la misericordia de Jehová que no somos consumidos, porque nunca decayeron sus misericordias.
23 Nuevas son cada mañana; grande es tu fidelidad.
24 Mi parte es Jehová, dijo mi alma; por tanto en él esperaré.
25 Bueno es Jehová á los que en él esperan, al alma que le buscare.
26 Bueno es esperar callando en la salud de Jehová.
27 Bueno es al hombre, si llevare el yugo desde su mocedad.
28 Sentaráse solo, y callará, porque lo llevó sobre sí.
29 Pondrá su boca en el polvo, por si quizá hay esperanza.
30 Dará la mejilla al que le hiriere; hartaráse de afrenta.
31 Porque el Señor no desechará para siempre:
32 Antes si afligiere, también se compadecerá según la multitud de sus misericordias.
33 Porque no aflige ni congoja de su corazón á los hijos de los hombres.
34 Desmenuzar bajo de sus pies todos los encarcelados de la tierra,
35 Hacer apartar el derecho del hombre ante la presencia del Altísimo,
36 Trastornar al hombre en su causa, el Señor no lo sabe.
37 ¿Quién será aquel que diga, que vino algo que el Señor no mandó?
38 ¿De la boca del Altísimo no saldrá malo y bueno?
39 ¿Por qué murmura el hombre viviente, el hombre en su pecado?
40 Escudriñemos nuestros caminos, y busquemos, y volvámonos a Jehová.
41 Levantemos nuestros corazones con las manos a Dios en los cielos.
42 Nosotros nos hemos rebelado, y fuimos desleales; tú no perdonaste.
43 Desplegaste la ira, y nos perseguiste; mataste, no perdonaste.
44 Te cubriste de nube, porque no pasase la oración nuestra.
45 Raedura y abominación nos tornaste en medio de los pueblos.
46 Todos nuestros enemigos abrieron sobre nosotros su boca.
47 Temor y lazo fué para nosotros, asolamiento y quebrantamiento.
48 Ríos de aguas echan mis ojos, por el quebrantamiento de la hija de mi pueblo.
49 Mis ojos destilan, y no cesan, porque no hay alivio,
50 Hasta que Jehová mire y vea desde los cielos.
51 Mis ojos contristaron mi alma, por todas las hijas de mi ciudad.
52 Mis enemigos me dieron caza como á ave, sin por qué.
53 Ataron mi vida en mazmorra, pusieron piedra sobre mí.
54 Aguas de avenida vinieron sobre mi cabeza; yo dije: Muerto soy.
55 Invoqué tu nombre, oh Jehová, desde la cárcel profunda.
56 Oiste mi voz; no escondas tu oído á mi clamor, para mi respiro
57 Acercástete el día que te invoqué: dijiste: No temas.
58 Abogaste, Señor, la causa de mi alma; redimiste mi vida.
59 Tú has visto, oh Jehová, mi agravio; defiende mi causa.
60 Tú has visto toda su venganza; todos sus pensamientos contra mí.
61 Tú has oído el oprobio de ellos, oh Jehová, todas sus maquinaciones contra mí;
62 Los dichos de los que contra mí se levantaron, y su designio contra mí todo el día.
63 Su sentarse, y su levantarse mira: yo soy su canción.
64 Dales el pago, oh Jehová, según la obra de sus manos.
65 Dales ansia de corazón, tu maldición á ellos.
66 Persíguelos en tu furor, y quebrántalos de debajo de los cielos, oh Jehová.
1 Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott az õ haragjának vesszeje miatt.
2 Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban.
3 Bizony ellenem fordult, [ellenem] fordítja kezét minden nap.
4 Megfonnyasztotta testemet és bõrömet, összeroncsolta csontjaimat.
5 [Erõsséget] épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal.
6 Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat.
7 Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat.
8 Sõt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat.
9 Elkerítette az én útaimat terméskõvel, ösvényeimet elforgatta.
10 Ólálkodó medve õ nékem [és] lesben álló oroszlán.
11 Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem!
12 Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem!
13 Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.
14 Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.
15 Eltöltött engem keserûséggel, megrészegített engem ürömmel.
16 És kova-kõvel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem.
17 És kizártad lelkem a békességbõl; elfeledkeztem a jóról.
18 És mondám: Elveszett az én erõm és az én reménységem az Úrban.
19 Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömrõl és a méregrõl!
20 Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.
21 Ezt veszem szívemre, azért bízom.
22 Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az õ irgalmassága!
23 Minden reggel meg-megújul; nagy a te hûséged!
24 Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.
25 Jó az Úr azoknak, a kik várják õt; a léleknek, a mely keresi õt.
26 Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.
27 Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.
28 Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.
29 Porba teszi száját, [mondván:] Talán van [még] reménység?
30 Orczáját tartja az õt verõnek, megelégszik gyalázattal.
31 Mert nem zár ki örökre az Úr.
32 Sõt, ha megszomorít, meg is vígasztal az õ kegyelmességének gazdagsága szerint.
33 Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.
34 Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;
35 Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe elõtt;
36 Hogy elnyomassék az ember az õ peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.
37 Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?
38 A Magasságosnak szájából nem jõ ki a gonosz és a jó.
39 Mit zúgolódik az élõ ember? Ki-ki a maga bûneiért [bûnhõdik.]
40 Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz.
41 Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.
42 Mi voltunk gonoszok és pártütõk, azért nem bocsátottál meg.
43 Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél.
44 Felöltötted a felhõt, hogy hozzád ne jusson az imádság.
45 Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között.
46 Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.
47 Rettegés és tõr van mi rajtunk, pusztulás és romlás.
48 Víz-patakok folynak alá az én szemembõl népem leányának romlása miatt.
49 Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése,
50 Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égbõl.
51 Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért.
52 Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül.
53 Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám.
54 Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!
55 Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó verembõl.
56 Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elõl.
57 Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!
58 Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet.
59 Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet.
60 Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat.
61 Hallottad Uram az õ szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat;
62 Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat.
63 Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az õ gúnydaluk.
64 Fizess meg nékik, Uram, az õ kezeiknek munkája szerint.
65 Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.
66 Üldözd haragodban, és veszesd el õket az Úr ege alól!