1 EN aquellos días, como hubo gran gentío, y no tenían qué comer, Jesús llamó á sus discípulos, y les dijo:
2 Tengo compasión de la multitud, porque ya hace tres días que están conmigo, y no tienen qué comer:
3 Y si los enviare en ayunas á sus casas, desmayarán en el camino; porque algunos de ellos han venido de lejos.
4 Y sus discípulos le respondieron: ¿De dónde podrá alguien hartar á estos de pan aquí en el desierto?
5 Y les pregunto: ¿Cuántos panes tenéis? Y ellos dijeron: Siete.
6 Entonces mandó á la multitud que se recostase en tierra; y tomando los siete panes, habiendo dado gracias, partió, y dió á sus discípulos que los pusiesen delante: y los pusieron delante á la multitud.
7 Tenían también unos pocos pececillos: y los bendijo, y mandó que también los pusiesen delante.
8 Y comieron, y se hartaron: y levantaron de los pedazos que habían sobrado, siete espuertas.
9 Y eran los que comieron, como cuatro mil: y los despidió.
10 Y luego entrando en el barco con sus discípulos, vino á las partes de Dalmanutha.
11 Y vinieron los Fariseos, y comenzaron á altercar con él, pidiéndole señal del cielo, tentándole.
12 Y gimiendo en su espíritu, dice: ¿Por qué pide señal esta generación? De cierto os digo que no se dará señal á esta generación.
13 Y dejándolos, volvió á entrar en el barco, y se fué de la otra parte.
14 Y se habían olvidado de tomar pan, y no tenían sino un pan consigo en el barco.
15 Y les mandó, diciendo: Mirad, guardaos de la levadura de los Fariseos, y de la levadura de Herodes.
16 Y altercaban los unos con los otros diciendo: Pan no tenemos.
17 Y como Jesús lo entendió, les dice: ¿Qué altercáis, porque no tenéis pan? ¿no consideráis ni entendéis? ¿aun tenéis endurecido vuestro corazón?
18 ¿Teniendo ojos no veis, y teniendo oídos no oís? ¿y no os acordáis?
19 Cuando partí los cinco panes entre cinco mil, ¿cuántas espuertas llenas de los pedazos alzasteis? Y ellos dijeron: Doce.
20 Y cuando los siete panes entre cuatro mil, ¿cuántas espuertas llenas de los pedazos alzasteis? Y ellos dijeron: Siete.
21 Y les dijo: ¿Cómo aún no entendéis?
22 Y vino á Bethsaida; y le traen un ciego, y le ruegan que le tocase.
23 Entonces, tomando la mano del ciego, le sacó fuera de la aldea; y escupiendo en sus ojos, y poniéndole las manos encima, le preguntó si veía algo.
24 Y él mirando, dijo: Veo los hombres, pues veo que andan como árboles.
25 Luego le puso otra vez las manos sobre sus ojos, y le hizo que mirase; y fué restablecido, y vió de lejos y claramente á todos.
26 Y envióle á su casa, diciendo: No entres en la aldea, ni lo digas á nadie en la aldea.
27 Y salió Jesús y sus discípulos por las aldeas de Cesarea de Filipo. Y en el camino preguntó á sus discípulos, diciéndoles: ¿Quién dicen los hombres que soy yo?
28 Y ellos respondieron: Juan Bautista; y otros, Elías; y otros, Alguno de los profetas.
29 Entonces él les dice: Y vosotros, ¿quién decís que soy yo? Y respondiendo Pedro, le dice: Tú eres el Cristo.
30 Y les apercibió que no hablasen de él á ninguno.
31 Y comenzó á enseñarles, que convenía que el Hijo del hombre padeciese mucho, y ser reprobado de los ancianos, y de los príncipes de los sacerdotes, y de los escribas, y ser muerto, y resucitar después de tres días.
32 Y claramente decía esta palabra. Entonces Pedro le tomó, y le comenzó á reprender.
33 Y él, volviéndose y mirando á sus discípulos, riñó á Pedro, diciendo: Apártate de mí, Satanás; porque no sabes las cosas que son de Dios, sino las que son de los hombres.
34 Y llamando á la gente con sus discípulos, les dijo: Cualquiera que quisiere venir en pos de mí, niéguese á sí mismo, y tome su cruz, y sígame.
35 Porque el que quisiere salvar su vida, la perderá; y el que perdiere su vida por causa de mí y del evangelio, la salvará.
36 Porque ¿qué aprovechará al hombre, si granjeare todo el mundo, y pierde su alma?
37 ¿O qué recompensa dará el hombre por su alma?
38 Porque el que se avergonzare de mí y de mis palabras en esta generación adulterina y pecadora, el Hijo del hombre se avergonzará también de él, cuando vendrá en la gloria de su Padre con los santos ángeles.
1 Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniök, magához szólította Jézus az õ tanítványait, és monda nékik:
2 Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak, és nincs mit enniök;
3 És ha éhen bocsátom haza õket, kidõlnek az úton; mert némelyek õ közülök messzünnen jöttek.
4 Az õ tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában?
5 És megkérdé õket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét.
6 Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az õ tanítványainak, hogy eléjök tegyék. És a sokaság elé tevék.
7 Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjök azokat is.
8 Evének azért, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat, hét kosárral.
9 Valának pedig a kik ettek mintegy négyezeren; és elbocsátá õket.
10 És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta vidékére.
11 És kijövének a farizeusok, és kezdék õt faggatni, mennyei jelt kívánván tõle, hogy kísértsék õt.
12 Õ pedig lelkében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek.
13 És ott hagyván õket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne.
14 De elfelejtének kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem vala velök több a hajóban.
15 És õ inti vala õket, mondván: Vigyázzatok, õrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!
16 Ekkor egymás között tanakodván, mondának: Nincs kenyerünk.
17 Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-é be és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek?
18 Szemeitek lévén, nem láttok-é? és füleitek lévén, nem hallotok-é? és nem emlékeztek-é?
19 Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettõt.
20 Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet.
21 És monda nékik: Hogy nem értitek hát?
22 Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala õt, hogy illesse azt.
23 Õ pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté õt a falun kívül; és a szemeibe köpvén és kezeit reá tévén, megkérdé õt, ha lát-é valamit?
24 Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat.
25 Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete véle. És megépüle, és látá messze és világosan mindent.
26 És haza küldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban.
27 És elméne Jézus és az õ tanítványai Czézárea Filippi falvaiba; és útközben megkérdé az õ tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak engem az emberek?
28 Õk pedig felelének: Keresztelõ Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül.
29 És õ monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus.
30 És rájok parancsola, hogy senkinek se szóljanak felõle.
31 És kezdé õket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektõl és a fõpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni.
32 És ezt nyilván mondja vala. Péter pedig magához vonván õt, kezdé dorgálni.
33 És õ megfordulván és az õ tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tõlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.
34 A sokaságot pedig az õ tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jõni, tagadja meg magát, és vegye fel az õ keresztjét, és kövessen engem.
35 Mert valaki meg akarja tartani az õ életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az õ életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.
36 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?
37 Avagy mit adhat az ember váltságul az õ lelkéért?
38 Mert valaki szégyel engem és az én beszédeimet e parázna és bûnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljõ az õ Atyja dicsõségében a szent angyalokkal.