1 O povo era como os que se queixam da sorte aos ouvidos de Jeová. Quando Jeová o ouviu, acendeu-se a sua ira; o fogo de Jeová ardeu entre eles, e devorou as extremidades do arraial.2 Então o povo clamou a Moisés, e orou Moisés a Jeová, e o fogo se extinguiu.3 O nome daquele lugar foi chamado Taberá, porque o fogo de Jeová ardeu entre eles.4 A grande mistura de gente que estava no meio deles, ardeu em desejo; e os filhos de Israel também tornaram a chorar e disseram: Quem nos dará carne a comer?5 Lembramo-nos do peixe, que de graça comíamos no Egito, dos pepinos, dos melões, dos porros, das cebolas e dos alhos.6 Agora a nossa alma está seca; nenhuma coisa há! os nossos olhos não vêem senão maná.7 Era o maná como a semente do coentro, e a sua aparência como a aparência de bdélio.8 O povo ia por toda a parte e o colhia e, moendo-o em moinhos ou pisando-o num almofariz, o cozia em panelas e dele fazia bolos; o seu sabor era como o sabor de um manjar preparado com azeite.9 Quando de noite caía o orvalho sobre o arraial, caía também o maná sobre ele.10 Moisés ouviu chorar o povo nas suas famílias, cada um à porta da sua tenda. Grandemente se acendeu a ira de Jeová; e pareceu mal aos olhos de Moisés.11 Disse, pois, Moisés a Jeová: Por que afligiste o teu servo? por que não achei eu graça aos teus olhos, uma vez que puseste sobre mim a carga de todo este povo?12 Concebi eu, porventura, todo este povo? dei-o eu à luz, para me dizeres: Leva-os no teu seio, assim como o aio leva a criança de mama, para a terra que com juramento prometeste aos seus pais?13 Donde teria eu carne para dar a todo este povo? pois me molestam com o seu choro, dizendo: Dá-nos carne a comer.14 Eu só não posso levar a todo este povo, pois me é pesado demais.15 Se tu te houveres assim comigo, mata-me duma vez se tiver achado graça aos teus olhos; e não me deixes ver a minha miséria.16 Disse mais Jeová a Moisés: Ajunta-me setenta homens dos anciãos de Israel, que sabes serem os anciãos do povo, e seus oficiais; traze-os à entrada da tenda da revelação, para que assistam ali contigo.17 Então descerei e ali falarei contigo; tirarei do espírito que está sobre ti, e pô-lo-ei sobre eles; e levarão contigo a carga do povo, para que tu não a leves só.18 Dize ao povo: Santificai-vos para amanhã, e comereis carne, pois chorastes aos ouvidos de Jeová, dizendo: Quem nos dará carne a comer? Íamos bem no Egito. Jeová vos dará carne, e comereis.19 Não comereis um dia, nem dois, nem cinco, nem dez, nem vinte;20 porém um mês inteiro, até vos sair ela pelos narizes, e vos causar enjôo; porque rejeitastes a Jeová que está no meio de vós, e chorastes diante dele, dizendo: Porque saímos do Egito?21 Respondeu Moisés: Este povo, no meio do qual estou, são seiscentos mil homens de pé; e todavia tu disseste: Dar-lhes-ei carne, para que a comam um mês inteiro.22 Matar-se-ão rebanhos e gados, que lhes bastem? ou ajuntar-se-ão para eles todos os peixes do mar, que lhes bastem?23 Tornou Jeová a Moisés: Porventura é curta a mão de Jeová? agora mesmo verás se a minha palavra se te cumprirá ou não.24 Saiu, pois, Moisés, e referiu ao povo as palavras de Jeová; ajuntou setenta homens dos anciãos do povo, e fê-los estar ao redor da Tenda.25 Desceu Jeová na nuvem, e falou com ele e tirou do espírito que estava sobre ele, e pô-lo sobre os setenta anciãos. Quando o espírito repousou sobre eles, profetizaram, porém nunca mais o fizeram.26 Mas ficaram no arraial dois homens, um se chamava Eldade, e o outro Medade. Repousou sobre eles o espírito; eram do número daqueles que foram alistados, porém não tinham saído para irem à Tenda; e profetizaram no arraial.27 Correu um moço, e o referiu a Moisés, e disse: Eldade e Medade profetizam no arraial.28 Então Josué, filho de Num, servidor de Moisés, um dos seus homens escolhidos, respondeu e disse: Moisés, meu senhor, proibe-lho.29 Moisés respondeu-lhe: Tens tu ciúmes por mim? quem dera que todo o povo de Jeová fossem profetas, que Jeová pusesse o seu espírito sobre eles!30 Depois Moisés se recolheu ao arraial, ele e os anciãos de Israel.31 Da parte de Jeová saiu um vento, que do lado do mar trouxe codornizes, e deixou-as cair junto ao arraial, quase caminho dum dia dum e outro lado, ao redor do arraial, e cerca de dois côvados de alto sobre a terra.32 Levantou-se o povo todo aquele dia, e a noite e o outro dia, e colheram as codornizes; quem menos colheu colheu dez ômeres, e para si estenderam-nas por toda a parte ao redor do arraial.33 Ainda a carne estava entre os dentes; antes que fosse mastigada, acendeu-se a ira de Jeová contra o povo, e feriu Jeová ao povo com uma praga mui grande.34 Aquele lugar se ficou chamando Quibrote-Taavá, porque ali sepultaram o povo que ardeu em desejo.35 De Quibrote-Taavá partiu o povo para Hazerote; e ali ficaram.

1 És lõn, hogy panaszolkodék a nép az Úr hallására, [hogy] rosszul [van dolga.] És meghallá az Úr, és haragra gerjede, és felgyullada ellenök az Úrnak tüze és megemészté a tábornak szélét.2 Kiálta azért a nép Mózeshez, és könyörge Mózes az Úrnak, és megszünék a tûz.3 És nevezé azt a helyet Thaberának; mert felgyulladt vala ellenök az Úrnak tüze.4 De a gyülevész nép, a mely köztök vala, kívánságba esék, és Izráel fiai is újra síránkozni kezdének, és mondának: Kicsoda ád nékünk húst ennünk?5 Visszaemlékezünk a halakra, a melyeket ettünk Égyiptomban ingyen, az ugorkákra és dinnyékre, a párhagymákra, vereshagymákra és a foghagymákra.6 Most pedig a mi lelkünk eleped, mindennek híjával lévén; szemünk elõtt nincs egyéb mint manna.7 (A manna pedig olyan vala mint a kóriándrum magva, a színe pedig mint a bdelliomnak színe.8 Kiomol vala pedig a nép, és szedik vala [a mannát], és õrlik vala kézimalmokban, vagy megtörik vala mozsárban, és megfõzik vala fazékban, és csinálnak vala abból pogácsákat: az íze pedig olyan vala, mint az olajos kalácsé.9 Mikor pedig a harmat leszáll vala a táborra éjjel, a manna is mindjárt leszáll vala arra.)10 És meghallá Mózes, hogy sír a nép, az õ nemzetsége szerint, kiki az õ sátorának nyílása elõtt; és igen felgerjede az Úr haragja, és nem tetszék az Mózesnek.11 És monda Mózes az Úrnak: Miért nyomorítád meg a te szolgádat? és miért nem találék kegyelmet a te szemeid elõtt, hogy ez egész népnek terhét én reám vetéd?12 Avagy tõlem fogantatott-e mind ez egész nép? avagy én szûltem-e õt, hogy azt mondod nékem: Hordozd õt a te kebleden, a miképen hordozza a dajka a csecsemõt, arra a földre, a mely felõl megesküdtél az õ atyáinak?13 Hol vegyek én húst, hogy adjam azt mind ez egész népnek? mert reám sírnak, mondván: Adj nékünk húst, hadd együnk!14 Nem viselhetem én magam mind ez egész népet; mert erõm felett van.15 Ha így cselekszel velem, kérlek ölj meg engemet, ölj meg ha kedves vagyok elõtted, hogy ne lássam az én nyomorúságomat.16 Monda azért az Úr Mózesnek: Gyûjts egybe nékem hetven férfiút Izráel vénei közül, a kikrõl tudod, hogy vénei a népnek és annak elõljárói, és vidd õket a gyülekezet sátorához, és álljanak ott veled.17 Akkor alá szállok, és szólok ott veled, és elszakasztok abból a lélekbõl, a mely te benned van, és teszem õ beléjök, hogy viseljék te veled a népnek terhét, és ne viseljed te magad.18 A népnek pedig mondd meg: Készítsétek el magatokat holnapra, és húst esztek; mert sírtatok az Úr hallására, mondván: Kicsoda ád nékünk húst ennünk? mert jobban vala nékünk dolgunk Égyiptomban. Azért az Úr ád néktek húst és enni fogtok.19 Nem [csak] egy napon esztek, sem két napon, sem öt napon, sem tíz napon, sem húsz napon;20 Hanem egy egész hónapig, míglen kijön az orrotokon, és útálatossá lesz elõttetek; mivelhogy megvetettétek az Urat, a ki közöttetek van; és sírtatok õ elõtte mondván: Miért jöttünk ide ki Égyiptomból?21 És monda Mózes: Hatszáz ezer gyalogos e nép, a mely között én vagyok, és te azt mondod: Húst adok nékik, és esznek egy egész hónapig?!22 Nemde juhok és ökrök vágattatnak-é nékik, hogy elég legyen nékik? vagy a tengernek minden hala összegyûjtetik-é nékik, hogy elég legyen nékik?23 Akkor monda az Úr Mózesnek: Avagy megrövidült-é az Úrnak keze? Majd meglátod: beteljesedik-é néked az én beszédem vagy nem?24 Kiméne azért Mózes, és elmondá a népnek az Úr beszédét, és összegyûjte hetven férfiút a nép vénei közül, és állatá õket a sátor körül.25 Akkor leszálla az Úr felhõben, és szóla néki, és elszakaszta abból a lélekbõl, a mely vala õ benne, és adá a hetven vén férfiúba. Mihelyt pedig megnyugovék õ rajtok a lélek, menten prófétálának, de nem többé.26 Két férfiú azonban elmaradt vala a táborban; egyiknek neve Eldád, a másiknak neve Médád, és ezeken is megnyugodott vala a lélek; mert azok is az összeírottak közül valók, de nem mentek vala el a sátorhoz, és mégis prófétálának a táborban.27 Elfutamodék azért egy ifjú, és megjelenté Mózesnek, és monda: Eldád és Médád prófétálnak a táborban.28 Akkor felele Józsué, a Nún fia, Mózes szolgája, az õ választottai közül való, és monda: Uram, Mózes, tiltsd meg õket!29 És felele néki Mózes: Avagy érettem buzgólkodol-é? Vajha az Úrnak minden népe próféta volna, hogy adná az Úr az õ lelkét õ beléjök.30 Ezután visszatére Mózes a táborba, õ és az Izráel vénei.31 És szél jöve ki az Úrtól, és hoza fürjeket a tengertõl, és bocsátá a táborra egynapi járásnyira egy felõl, és egynapi járásnyira más felõl a tábor körül, és mintegy két sing magasságnyira a földnek színén.32 Akkor felkele a nép [és] azon az egész napon, és egész éjjel, és az egész következõ napon gyûjtének magoknak fürjeket, a ki keveset gyûjtött is, gyûjtött tíz hómert, és kiteregeték azokat magoknak a tábor körül.33 A hús még foguk között vala, és meg sem emésztették vala, a mikor az Úrnak haragja felgerjede a népre és megveré az Úr a népet igen nagy csapással.34 És elnevezék azt a helyet Kibrot-thaavának: mert ott temeték el a mohó népet.35 Kibrot-thaavától elméne a nép Haseróthba; és ott valának Haseróthban.