Jó 3
After this Job opened his mouth, and cursed his day.
And Job spoke, and said,
Let the day perish in which I was born, and the night in which it was said, There is a mail child conceived.
Let that day be darkness; let not God regard it from above, neither let the light shine upon it.
Let darkness and the shades of death stain it; let a cloud dwell upon it; let the blackness of the day terrify it.
As for that night, let darkness seize upon it; let it not be joined to the days of the year, let it not come into the number of the months.
Lo, let that night be solitary, let no joyful voice come therein.
Let them curse it that curse the day, who are ready to raise up their mourning.
Let the stars of its twilight be dark; let it look for light, but have none; neither let it see the dawning of the day:
Because it prevented not my birth, nor hid sorrow from my eyes.
Why died I not from the womb? why did I not expire at the time of my birth?
Why did the knees receive me? or why the breasts that I should be nursed?
For now should I have lain still and been quiet, I should have slept: then had I been at rest,
With kings and counselors of the earth, who built desolate places for themselves;
Or with princes that had gold, who filled their houses with silver:
Or as a hidden untimely birth I had not been; as infants which never saw light.
There the wicked cease from troubling; and there the weary are at rest.
There the prisoners rest together; they hear not the voice of the oppressor.
The small and great are there; and the servant is free from his master.
Why is light given to him that is in misery, and life to the bitter in soul;
Who long for death, but it cometh not; and dig for it more than for hid treasures;
Who rejoice exceedingly, and are glad, when they can find the grave?
Why is light given to a man whose way is hid, and whom God hath hedged in?
For my sighing cometh before I eat, and my roarings are poured out like the waters.
For the thing which I greatly feared hath come upon me, and that which I dreaded hath come to me.
I was not in safety, neither had I rest, neither was I quiet; yet trouble came.
Ezután megnyitá Jób az õ száját, és megátkozá az õ napját.
És szóla Jób, és monda:
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
Az a nap legyen sötétség, ne törõdjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; [a] felhõ lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
Az az éjszaka! Sûrû sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendõnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
Sötétüljenek el az õ estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elõl a nyomorúságot.
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlõkre, hogy szopjam?!
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kõhalmokat építenek.
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstõl, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
Kicsiny és nagy ott [egyenlõ,] és a szolga az õ urától szabad.
Mért is ad [Isten] a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivûeknek?
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
A férfiúnak, a ki útvesztõbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
Mert a mitõl remegve remegtem, az jöve reám, és a mitõl rettegtem, az esék rajtam.
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.