1 Então Satanás se levantou contra Israel, e incitou Davi a numerar Israel.2 E disse Davi a Joabe e aos príncipes de povo: Ide, cantai a Israel desde Berseba até Dã; e trazei-me a conta, para que eu saiba o número deles.3 Então disse Joabe: O Senhor acrescente ao seu povo cem vezes tanto como ele é! Porventura, é rei meu senhor, não são teus os servos de meu senhor? Por que requer isto e meu senhor. Por que traria ele culpa sobre Israel?4 Todavia a palavra de rei prevaleceu contra Joabe. Pelo que saiu Joabe, e passou por todo o Israel; depois voltou para Jerusalém.5 E Joabe deu a Davi o resultado da numeração do povo. E era todo o Israel um milhão e cem mil homens que arrancavam da espada; e de Judá quatrocentos e setenta mil homens que arrancavam da espada.6 Mas entre eles Joabe não contou os de Levi e Benjamim, porque a palavra do rei lhe foi abominável.7 E este negócio desagradou a Deus, pelo que feriu Israel.8 Então disse Davi a Deus: Gravemente pequei em fazer tal coisa; agora porém, peço-te, tira a iniqüidade de teu servo, porque procedi mui loucamente.9 Falou o Senhor a Gade, o vidente de Davi, dizendo:10 Vai, e dize a Davi: Assim diz o Senhor: Três coisas te proponho; escolhe uma delas, para que eu te faça.11 E Gade veio a Davi, e lhe disse: Assim diz o Senhor: Escolhe o que quiseres:12 ou três anos de fome; ou seres por três meses consumido diante de teus adversários, enquanto a espada de teus inimigos te alcance; ou que por três dias a espada do Senhor, isto é, a peste na terra, e o anjo do Senhor façam destruição por todos os termos de Israel. Vê, pois, agora que resposta hei de levar a quem me enviou.13 Então disse Davi a Gade: Estou em grande angústia; caia eu, pois, nas mãos do Senhor, porque mui grandes são as suas misericórdias; mas que eu não caia nas mãos dos homens.14 Mandou, pois, o Senhor a peste a Israel; e caíram de Israel setenta mil homens.15 E Deus mandou um anjo a Jerusalém para a destruir; e, estando ele prestes a destrui-la, o Senhor olhou e se arrependeu daquele mal, e disse ao anjo destruidor: Basta; agora retira a tua mão. E o anjo do Senhor estava junto à eira de Ornã, o jebuseu.16 E Davi, levantando os olhos, viu o anjo do Senhor, que estava entre a terra e o céu, tendo na mão uma espada desembainhada estendida sobre Jerusalém. Então Davi e os anciãos, cobertos de sacos, se prostraram sobre os seus rostos.17 E dissemorreram Saul e seus três filhos; morreu toda a sua o povo? E eu mesmo sou o que pequei, e procedi muito mal; mas estas ovelhas, que fizeram? Seja tua mão, Senhor Deus meu, contra mim e contra a casa de meu pai, porem não contra o teu povo para castigá-lo com peste.18 Então o anjo do Senhor ordenou a Gade que dissesse a Davi para subir e levantar um altar ao Senhor na eira de Ornã, o jebuseu.19 Subiu, pois, Davi, conforme a palavra que Gade falara em nome do Senhor.20 E, virando-se Ornã, viu o anjo; e seus quatro filhos, que estavam com ele, se esconderam. Ora, Ornã estava debulhando trigo.21 Quando Davi se vinha chegando a Ornã, este olhou e o viu e, saindo da terra, prostrou-se diante dele com o rosto em terra.22 Então disse Davi a Ornã: Dá-me o lugar da eira pelo seu valor, para eu edificar nele um altar ao Senhor, para que cesse esta praga de sobre o povo.23 Respondeu Ornã a Davi: Toma-o para ti, e faça o rei meu senhor o que lhe parecer bem. Eis que dou os bois para holocaustos, os trilhos para lenha, e o trigo para oferta de cereais; tudo dou.24 Mas o rei Davi disse a Ornã: Não, antes quero comprá-lo pelo seu valor; pois não tomarei para o Senhor o que é teu, nem oferecerei holocausto que não me custe nada.25 E Davi deu a Ornã por aquele lugar o peso de seiscentos siclos de ouro.26 Então Davi edificou ali um altar ao Senhor, e ofereceu holocaustos e ofertas pacíficas; e invocou o Senhor, o qual lhe respondeu do céu, com fogo sobre o altar de holocausto.27 E o Senhor deu ordem ao anjo, que tomou a meter a sua espada na bainha.28 Nesse mesmo tempo, vendo Davi que o Senhor lhe respondera na eira de Ornã, o jebuseu, ofereceu ali os seus sacrifícios.29 Pois o tabernáculo do Senhor que Moisés fizera no deserto, e o altar do holocausto, estavam naquele tempo no alto de Gibeão;30 mas Davi não podia ir perante ele para consultar a Deus, porque estava atemorizado por causa da espada do anjo do Senhor.

1 Támada pedig a Sátán Izráel ellen, és felindítá Dávidot, hogy megszámlálja Izráelt.2 Monda azért Dávid Joábnak és a nép elõljáróinak: Menjetek el, számláljátok meg Izráelt, Beersebától fogva Dánig: és hozzátok hozzám, hadd tudjam számát.3 Akkor monda Joáb: Az Úr száz ennyivel szaporítsa meg az õ népét, a mennyien vannak. Avagy nem mind a te szolgáid-é azok, uram, király? S miért tudakozza ezt az én uram? Miért lenne Izráelnek büntetésére.4 De a király szava erõsebb volt a Joábénál. Elméne azért Joáb, és bejárta egész Izráelt; azután megtért Jeruzsálembe.5 És megjelenté Joáb a megszámlált népnek számát Dávidnak. És volt az egész Izráel [népének száma] ezerszer ezer és százezer fegyverfogható férfi. A Júda fiai [közül] pedig négyszázhetvenezer fegyverfogható férfi.6 A Lévi és Benjámin fiait azonban nem számlálta közéjök; mert sehogy sem tetszett Joábnak a király parancsolata.7 Sõt az Istennek sem tetszék e dolog, melyért meg is veré Izráelt.8 Monda pedig Dávid az Istennek: Igen vétkeztem, hogy ezt mûvelém: most azért bocsásd meg a te szolgád vétkét, mert felette esztelenül cselekedtem!9 Akkor szóla az Úr Gádnak, a Dávid prófétájának, mondván:10 Eredj el, szólj Dávidnak ekképen: Ezt mondja az Úr: Három dolgot teszek elõdbe, válaszsz magadnak azok közül egyet, hogy azt cselekedjem veled.11 Elméne azért Gád [próféta] Dávidhoz, és monda néki: Ezt mondja az Úr: válaszsz magadnak!12 Vagy három esztendeig való éhséget, vagy hogy három hónapig emésztessél ellenségeid által és a te ellenséged fegyvere legyen rajtad; vagy az Úr fegyvere és a döghalál három napig [kegyetlenkedjék] földedben és az Úr angyala pusztítson Izráel minden határaiban! Azért lássad most, mit feleljek annak, a ki engem hozzád küldött.13 És monda Dávid Gádnak: Nagy az én szorongattatásom! Hadd essem inkább az Úr kezébe (mert igen nagy az õ irgalmassága) és ne essem emberek kezébe!14 Bocsáta azért az Úr döghalált Izráelre; és meghalának Izráel közül hetvenezeren.15 Bocsáta annakfelette angyalt az Úr Jeruzsálemre, hogy elpusztítaná azt. És mikor vágná [a népet], meglátá az Úr és könyörüle az [õ] veszedelm[ökö]n; és monda a pusztító angyalnak: Elég immár, szünjél meg. Az Úrnak angyala pedig áll vala a Jebuzeus Ornánnak szérûjénél.16 Akkor Dávid felemelé az õ szemeit, és látá az Úr angyalát állani a föld és az ég között, kivont kardja a kezében, a melyet Jeruzsálem ellen emelt vala fel. Leesék azért Dávid és a vének is, zsákba öltözvén, az õ orczájokra.17 És monda Dávid az Istennek: Nemde nem én számláltattam-é meg a népet? Én vagyok, a ki vétkeztem és igen gonoszul cselekedtem! De ez a nyáj mit tett? óh én Uram Istenem forduljon ellenem a te kezed és az én házam népe ellen, és ne legyen a te népeden a csapás.18 Akkor szóla az Úr angyala Gádnak, hogy megmondja Dávidnak, hogy menjen fel Dávid és építsen oltárt az Úrnak a Jebuzeus Ornán szérûjén.19 Felméne azért Dávid a Gád beszéde szerint, melyet az Úr nevében szólott vala.20 Mikor pedig Ornán hátratekintvén, látta az angyalt, õ és az õ négy fia, a kik vele valának, elrejtõzének (Ornán pedig búzát csépel vala).21 És juta Dávid Ornánhoz. Mikor pedig feltekintett vala Ornán, meglátta Dávidot, és kimenvén a szérûrõl, meghajtá magát Dávid elõtt, arczczal a földre.22 És monda Dávid Ornánnak: Add nékem e szérûhelyet, hogy építsek oltárt rajta az Úrnak; igaz árán adjad nékem azt, hogy megszünjék e csapás a népen.23 Monda Ornán Dávidnak: Legyen a tied, és az én uram, a király azt cselekedje, a mi néki tetszik; sõt az ökröket is oda adom égõáldozatul, és fa helyett a cséplõszerszámokat, a gabonát pedig ételáldozatul; mindezeket [ajándékul] adom.24 És monda Dávid király Ornánnak: Nem úgy, hanem igaz áron akarom megvenni tõled; mert a mi a tied, nem veszem el [tõled] az Úrnak és nem akarok égõáldozattal áldozni néki a máséból.25 Ada azért Dávid Ornánnak a szérûért hatszáz arany siklust.26 És építe ott oltárt Dávid az Úrnak, és áldozék égõ- és hálaáldozatokkal és segítségül hívá az Urat, a ki meghallgatá õt, mennybõl tüzet [bocsátván] az égõáldozat oltárára.27 És parancsola az Úr az angyalnak; és betevé az õ kardját hüvelyébe.28 Abban az idõben, mikor látta Dávid, hogy az Úr õt meghallgatta a Jebuzeus Ornán szérûjén, áldozék ott.29 (Az Úr sátora pedig, a melyet csinált vala Mózes a pusztában, és az égõáldozat oltára is akkor Gibeon magaslatán vala.30 És Dávid nem mehetett fel oda, hogy az Istent megengesztelje, mert igen megrettent volt az Úr angyalának kardjától.)