1 Clama a plenos pulmões, não te detenhas, ergue a voz como a trombeta e anuncia ao meu povo a sua transgressão e à casa de Jacó, os seus pecados. 2 Mesmo neste estado, ainda me procuram dia a dia, têm prazer em saber os meus caminhos; como povo que pratica a justiça e não deixa o direito do seu Deus, perguntam-me pelos direitos da justiça, têm prazer em se chegar a Deus, 3 dizendo: Por que jejuamos nós, e tu não atentas para isso? Por que afligimos a nossa alma, e tu não o levas em conta? Eis que, no dia em que jejuais, cuidais dos vossos próprios interesses e exigis que se faça todo o vosso trabalho. 4 Eis que jejuais para contendas e rixas e para ferirdes com punho iníquo; jejuando assim como hoje, não se fará ouvir a vossa voz no alto. 5 Seria este o jejum que escolhi, que o homem um dia aflija a sua alma, incline a sua cabeça como o junco e estenda debaixo de si pano de saco e cinza? Chamarias tu a isto jejum e dia aceitável ao Senhor?

6 Porventura, não é este o jejum que escolhi: que soltes as ligaduras da impiedade, desfaças as ataduras da servidão, deixes livres os oprimidos e despedaces todo jugo? 7 Porventura, não é também que repartas o teu pão com o faminto, e recolhas em casa os pobres desabrigados, e, se vires o nu, o cubras, e não te escondas do teu semelhante? 8 Então, romperá a tua luz como a alva, a tua cura brotará sem detença, a tua justiça irá adiante de ti, e a glória do Senhor será a tua retaguarda; 9 então, clamarás, e o Senhor te responderá; gritarás por socorro, e ele dirá: Eis-me aqui. Se tirares do meio de ti o jugo, o dedo que ameaça, o falar injurioso; 10 se abrires a tua alma ao faminto e fartares a alma aflita, então, a tua luz nascerá nas trevas, e a tua escuridão será como o meio-dia. 11 O Senhor te guiará continuamente, fartará a tua alma até em lugares áridos e fortificará os teus ossos; serás como um jardim regado e como um manancial cujas águas jamais faltam. 12 Os teus filhos edificarão as antigas ruínas; levantarás os fundamentos de muitas gerações e serás chamado reparador de brechas e restaurador de veredas para que o país se torne habitável.

13 Se desviares o pé de profanar o sábado e de cuidar dos teus próprios interesses no meu santo dia; se chamares ao sábado deleitoso e santo dia do Senhor, digno de honra, e o honrares não seguindo os teus caminhos, não pretendendo fazer a tua própria vontade, nem falando palavras vãs, 14 então, te deleitarás no Senhor. Eu te farei cavalgar sobre os altos da terra e te sustentarei com a herança de Jacó, teu pai, porque a boca do Senhor o disse.

1 Kiálts [teljes] torokkal, ne kiméld; mint trombita emeld fel hangodat, és hirdesd népemnek bûneiket, és Jákób házának vétkeit.2 Holott õk engem mindennap keresnek, és tudni kivánják útaimat, mint oly nép, a mely igazságot cselekedett és Istene törvényét el nem hagyta; kérik tõlem az igazságnak ítéleteit, és Istennek elközelgését kivánják.3 Mért bõjtölünk és Te nem nézed, gyötörjük lelkünket és Te nem tudod? Ímé, bõjtöléstek napján kedvtelésteket ûzitek, és minden robotosaitokat szorongatjátok.4 Ímé perrel és versengéssel bõjtöltök, és sújtotok a gazságnak öklével; nem úgy bõjtöltök mostan, hogy meghallassék szavatok a magasságban.5 Hát ilyen a bõjt, a melyet én kedvelek, [és olyan] a nap, a melyen az ember lelkét gyötri? Avagy ha mint káka lehajtja fejét, és zsákot és hamvat terít maga alá: ezt nevezed-é bõjtnek és az Úr elõtt kedves napnak?6 Hát nem ez-é a bõjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek?7 Nem az-é, hogy az éhezõnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested elõtt el ne rejtsd magadat?8 Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod elõtted jár; az Úr dicsõsége követ.9 Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és õ azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elvetended közüled az igát, és [megszünsz] ujjal mutogatni és hamisságot beszélni;10 Ha odaadod utolsó falatodat az éhezõnek, és az elepedt lelkût megelégíted: feltámad a setétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél.11 És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerõsíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy.12 És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltõk alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építõjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak.13 Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem ûzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörûségnek hívod, az Úr szent és dicsõséges [napjá]nak, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, [hamis] beszédet sem szólván:14 Akkor gyönyörûséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákóbnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt!