1 Consolai, consolai o meu povo, diz o vosso Deus. 2 Falai ao coração de Jerusalém, bradai-lhe que já é findo o tempo da sua milícia, que a sua iniquidade está perdoada e que já recebeu em dobro das mãos do Senhor por todos os seus pecados.

3 Voz do que clama no deserto: Preparai o caminho do Senhor; endireitai no ermo vereda a nosso Deus. 4 Todo vale será aterrado, e nivelados, todos os montes e outeiros; o que é tortuoso será retificado, e os lugares escabrosos, aplanados. 5 A glória do Senhor se manifestará, e toda a carne a verá, pois a boca do Senhor o disse.

6 Uma voz diz: Clama; e alguém pergunta: Que hei de clamar? Toda a carne é erva, e toda a sua glória, como a flor da erva; 7 seca-se a erva, e caem as flores, soprando nelas o hálito do Senhor. Na verdade, o povo é erva; 8 seca-se a erva, e cai a sua flor, mas a palavra de nosso Deus permanece eternamente.

9 Tu, ó Sião, que anuncias boas-novas, sobe a um monte alto! Tu, que anuncias boas-novas a Jerusalém, ergue a tua voz fortemente; levanta-a, não temas e dize às cidades de Judá: Eis aí está o vosso Deus! 10 Eis que o Senhor Deus virá com poder, e o seu braço dominará; eis que o seu galardão está com ele, e diante dele, a sua recompensa. 11 Como pastor, apascentará o seu rebanho; entre os seus braços recolherá os cordeirinhos e os levará no seio; as que amamentam ele guiará mansamente.

12 Quem na concha de sua mão mediu as águas e tomou a medida dos céus a palmos? Quem recolheu na terça parte de um efa o pó da terra e pesou os montes em romana e os outeiros em balança de precisão? 13 Quem guiou o Espírito do Senhor? Ou, como seu conselheiro, o ensinou? 14 Com quem tomou ele conselho, para que lhe desse compreensão? Quem o instruiu na vereda do juízo, e lhe ensinou sabedoria, e lhe mostrou o caminho de entendimento? 15 Eis que as nações são consideradas por ele como um pingo que cai de um balde e como um grão de pó na balança; as ilhas são como pó fino que se levanta. 16 Nem todo o Líbano basta para queimar, nem os seus animais, para um holocausto. 17 Todas as nações são perante ele como coisa que não é nada; ele as considera menos do que nada, como um vácuo. 18 Com quem comparareis a Deus? Ou que coisa semelhante confrontareis com ele?

19 O artífice funde a imagem, e o ourives a cobre de ouro e cadeias de prata forja para ela. 20 O sacerdote idólatra escolhe madeira que não se corrompe e busca um artífice perito para assentar uma imagem esculpida que não oscile.

21 Acaso, não sabeis? Porventura, não ouvis? Não vos tem sido anunciado desde o princípio? Ou não atentastes para os fundamentos da terra? 22 Ele é o que está assentado sobre a redondeza da terra, cujos moradores são como gafanhotos; é ele quem estende os céus como cortina e os desenrola como tenda para neles habitar; 23 é ele quem reduz a nada os príncipes e torna em nulidade os juízes da terra. 24 Mal foram plantados e semeados, mal se arraigou na terra o seu tronco, já se secam, quando um sopro passa por eles, e uma tempestade os leva como palha.

25 A quem, pois, me comparareis para que eu lhe seja igual? — diz o Santo. 26 Levantai ao alto os olhos e vede. Quem criou estas coisas? Aquele que faz sair o seu exército de estrelas, todas bem-contadas, as quais ele chama pelo nome; por ser ele grande em força e forte em poder, nem uma só vem a faltar. 27 Por que, pois, dizes, ó Jacó, e falas, ó Israel: O meu caminho está encoberto ao Senhor, e o meu direito passa despercebido ao meu Deus? 28 Não sabes, não ouviste que o eterno Deus, o Senhor, o Criador dos fins da terra, nem se cansa, nem se fatiga? Não se pode esquadrinhar o seu entendimento. 29 Faz forte ao cansado e multiplica as forças ao que não tem nenhum vigor. 30 Os jovens se cansam e se fatigam, e os moços de exaustos caem, 31 mas os que esperam no Senhor renovam as suas forças, sobem com asas como águias, correm e não se cansam, caminham e não se fatigam.

1 Vígasztaljátok, vígasztaljátok népemet, így szól Istenetek!2 Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bûne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sujtotta õt az Úr keze minden bûneiért.3 Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek!4 Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bérczek rónává.5 És megjelenik az Úr dicsõsége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt.6 Szózat szól: Kiálts! és monda: Mit kiáltsak? Minden test fû, és minden szépsége, mint a mezõ virága!7 Megszáradt a fû, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá; bizony fû a nép.8 Megszáradt a fû, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!9 Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! emeld föl, ne félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek!10 Ímé, az Úr Isten jõ hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma vele jõ, és megfizetése Õ elõtte.11 Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyûjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti.12 Ki mérte meg markával a vizeket, és ki mértéklé az egeket arasszal, a föld porát ki foglalá mérczébe, és a hegyeket ki tette körtefontra, és a halmokat a mérlegserpenyõbe?13 Kicsoda igazgatta az Úr lelkét, és ki oktatta Õt, mint tanácsosa?14 Kivel tanácskozott, hogy felvilágosítsa Õt, és tanítsa Õt igazság ösvényére, és tanítsa ismeretre, és oktassa Õt az értelem útára?15 Ím a népek, mint egy csöpp a vederben, és mint egy porszem a mérlegserpenyõben, olyanoknak tekintetnek; ímé a szigeteket mint kis port emeli föl!16 És a Libánon nem elég a tûzre, és vada sem elég az áldozatra.17 Minden népek semmik Õ elõtte, a semmiségnél és ürességnél alábbvalóknak tartja.18 És kihez hasonlítjátok az Istent, és minõ képet készítetek Õ róla?19 A bálványt a mester megönti, és az ötvös megaranyozza azt, és olvaszt ezüst lánczot [reá];20 A ki szegény [ily] áldozatra, oly fát választ, a mely meg nem rothad; okos mestert keres, hogy oly bálványt állítson, a mely nem ingadoz.21 Hát nem tudjátok és nem hallottátok-é, hát nem hirdettetett néktek eleitõl fogva, hát nem értettétek-é meg a föld fundamentomait?22 Ki ül a föld kereksége fölött, a melynek lakói mint sáskák [elõtte,] ki az egeket kiterjeszti mint egy kárpitot, és kifeszíti, mint a sátort, lakásra;23 Ki a fejedelmeket semmivé teszi, és a föld biráit hiábavalókká változtatja;24 Még alig plántáltattak, még alig vettetének el, alig vert gyökeret a földben törzsük, és Õ csak rájok fuvall, és kiszáradnak és õket, mint polyvát, forgószél ragadja el:25 Kihez hasonlíttok hát engem, hogy hasonló volnék? szól a Szent.26 Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Õ, a ki kihozza seregöket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erõssége miatt egyetlen híjok sincsen.27 Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izráel: Elrejtetett az én útam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?!28 Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, a ki teremté a föld határait? nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsesége!29 Erõt ad a megfáradottnak, és az erõtlen erejét megsokasítja.30 Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is;31 De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyûk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!