1 And God kept Noah in mind, and all the living things and the cattle which were with him in the ark: and God sent a wind over the earth, and the waters went down.

2 And the fountains of the deep and the windows of heaven were shut, and the rain from heaven was stopped.

3 And the waters went slowly back from the earth, and at the end of a hundred and fifty days the waters were lower.

4 And on the seventeenth day of the seventh month the ark came to rest on the mountains of Ararat.

5 And still the waters went on falling, till on the first day of the tenth month the tops of the mountains were seen.

6 Then, after forty days, through the open window of the ark which he had made,

7 Noah sent out a raven, which went this way and that till the waters were gone from the earth.

8 And he sent out a dove, to see if the waters had gone from the face of the earth;

9 But the dove saw no resting-place for her foot, and came back to the ark, for the waters were still over all the earth; and he put out his hand, and took her into the ark.

10 And after waiting another seven days, he sent the dove out again;

11 And the dove came back at evening, and in her mouth was an olive-leaf broken off: so Noah was certain that the waters had gone down on the earth.

12 And after seven days more, he sent the dove out again, but she did not come back to him.

13 And in the six hundred and first year, on the first day of the first month, the waters were dry on the earth: and Noah took the cover off the ark and saw that the face of the earth was dry.

14 And on the twenty-seventh day of the second month the earth was dry.

15 And God said to Noah,

16 Go out of the ark, you and your wife and your sons and your sons' wives.

17 Take out with you every living thing which is with you, birds and cattle and everything which goes on the earth, so that they may have offspring and be fertile and be increased on the earth.

18 And Noah went out with his sons and his wife and his sons' wives;

19 And every beast and bird and every living thing of every sort which goes on the earth, went out of the ark.

20 And Noah made an altar to the Lord, and from every clean beast and bird he made burned offerings on the altar.

21 And when the sweet smell came up to the Lord, he said in his heart, I will not again put a curse on the earth because of man, for the thoughts of man's heart are evil from his earliest days; never again will I send destruction on all living things as I have done.

22 While the earth goes on, seed time and the getting in of the grain, cold and heat, summer and winter, day and night, will not come to an end.

1 Megemlékezék pedig az Isten Noéról, és minden vadról, minden baromról, mely õ vele a bárkában vala: és szelet bocsáta az Isten a földre, és a vizek megapadának.

2 És bezárulának a mélység forrásai s az ég csatornái; és megszûnt az esõ az égbõl.

3 És elmenének a vizek a földrõl folyton fogyván, és száz ötven nap mulva megfogyatkozának a vizek.

4 A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján, megfeneklett az Ararát hegyén.

5 A vizek pedig folyton fogyának a tizedik hónapig; a tizedikben, a hó elsõ napján meglátszának a hegyek csúcsai.

6 És lõn negyven nap múlva, kinyitá Noé a bárka ablakát, melyet csinált vala.

7 És kibocsátá a hollót, és az elrepûlt, meg visszaszállt, míg a vizek a földrõl felszáradának.

8 Kibocsátá a galambot is, hogy meglássa, vajjon elfogytak-é a vizek a föld színérõl.

9 De a galamb nem talála lábainak nyugvóhelyet és visszatére õ hozzá a bárkába, mert víz vala az egész föld színén; õ pedig kezét kinyujtá, megfogá, és bévevé azt magához a bárkába.

10 És várakozék még másik hét napig, és ismét kibocsátá a galambot a bárkából.

11 És megjöve õ hozzá a galamb estennen, és ímé leszakasztott olajfalevél vala annak szájában. És megtudá Noé, hogy elapadt a víz a földrõl.

12 És ismét várakozék még másik hét napig, és kibocsátá a galambot, és az nem tére többé õ hozzá vissza.

13 És lõn a hatszáz egyedik esztendõben, az elsõ hónak elsõ napján, felszáradának a vizek a földrõl, és elfordítá Noé a bárka fedelét, és látá, hogy ímé megszikkadt a földnek színe.

14 A második hónapban pedig, a hónak huszonhetedik napján megszárada a föld.

15 És szóla az Isten Noénak, mondván:

16 Menj ki a bárkából te és a te feleséged, a te fiaid, és a te fiaid feleségei te veled.

17 Minden vadat, mely veled van, minden testbõl, madarat, barmot, és minden földön csúszó-mászó állatot vígy ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön.

18 Kiméne azért Noé és az õ fiai, az õ felesége, és az õ fiainak feleségei õ vele.

19 Minden állat, minden csúszó-mászó, minden madár, minden a mi mozog a földön, kijöve a bárkából az õ neme szerint.

20 És oltárt építe Noé az Úrnak, és võn minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és áldozék égõáldozattal az oltáron.

21 És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az õ szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember szívének gondolatja gonosz az õ ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élõ állatot, mint cselekedtem.

22 Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek.