1 Jaj, de magára maradt

az egykor oly népes város!

Olyanná lett, mint az özvegy.

Nagy volt a népek között,

úrnő a tartományok között,

de kényszermunkássá lett!

2 Sírva sír az éjszakában,

könny áztatja arcát.

Senki sem vigasztalja

azok közül, akik szerették,

barátai mind hűtlenné lettek,

ellenségeivé váltak.*

3 A nyomorúság és terhes szolgálat után

fogságba került Júda.

Ott lakik a pogányok között,

de nem talál nyugodt helyet.

Üldözői mind utolérik

nyomorúságában.

4 Gyászolnak a Sion útjai,

nincs, aki ünnepekre járjon.

Kapui mind elpusztultak,

papjai sóhajtoznak.

Szüzei szomorkodnak,

neki csak keserűsége van!

5 Elnyomói fölülkerekedtek,

ellenségei jólétben élnek.

Az Úr szomorította meg

sok vétke miatt.

Gyermekei fogságba mentek

elnyomóik előtt.

6 Odalett Sion leányának

minden ékessége.

Vezérei olyanok lettek, mint a szarvasok,

amelyek nem találnak legelőt:

erőtlenül mentek

üldözőik előtt.

7 Visszagondol Jeruzsálem

nyomorúsága és hontalansága idején

arra, hogy milyen jó dolga volt

az elmúlt időkben.

De népe ellenség kezébe esett,

és nem volt segítője,

csak nézték ellenségei,

és nevettek romlásán.

8 Sokat vétkezett Jeruzsálem,

beszennyezte magát.

Volt tisztelői mind lenézik,

mert látták gyalázatát.

Ő maga is sóhajtozott,

és elfordult.

9 Ruhája szegélye piszkos;

nem gondolt a jövendőre.

Szörnyű mélyre süllyedt,

nincs vigasztalója.

Nézd, Uram, milyen nyomorult vagyok,

milyen fölfuvalkodott az ellenség!

10 Kinyújtotta kezét az ellenség

Sion minden drága kincsére.

Látnia kellett, amint bementek

szentélyébe azok a népek,

akikről azt parancsoltad:

Nem mehetnek be gyülekezetedbe!*

11 Az egész nép sóhajtozik,

kenyeret keresgélnek,

odaadják értékeiket

ennivalóért, hogy föléledjenek.

Nézd, Uram, és lásd meg,

mennyire lenéznek minket!

12 Mindnyájan, akik erre jártok,

nézzetek ide, és lássátok:

Van-e oly fájdalom,

mint az én fájdalmam,

amelyet nekem okoztak,

amellyel megszomorított az Úr

izzó haragja napján?!

13 A magasból tüzet bocsátott

csontjaimba, és eltiport engem.

Hálót feszített ki lábaim elé,

és hanyatt ejtett engem.

Elhagyottá tett,

beteggé naphosszat.

14 Számon tartotta vétkeimet,

összefonódtak kezében,

és nyakamra csavarodva

megrendítették erőmet.

Olyanok kezébe adott az Úr,

akiknek nem tudok ellenállni.

15 Félredobta hőseimet mind

mellőlem az Úr.

Kitűzte azt a napot,

melyen összetörte ifjaimat;

sajtóba taposta az Úr

Júda szűz leányát.*

16 Ezek miatt sírok én,

szemem könnybe lábadt,

mert messze van vigasztalóm,

aki engem föléleszthetne.

Fiaim odalettek,

oly erős az ellenség.

17 Sion kinyújtja a kezét,

de nincs vigasztalója.

Az Úr rendelt elnyomókat

mindenünnen Jákób ellen.

Jeruzsálemre úgy tekintettek,

mint egy tisztátalanra.

18 Igazságos az Úr,

mert szembeszálltam parancsával.

Halljátok meg mind, ti népek,

és lássátok fájdalmamat:

szüzeim és ifjaim

fogságba mentek.

19 Hívtam azokat, akik szerettek,

de ők cserbenhagytak.

Papjaim és véneim

elpusztultak a városban,

amikor ennivalót keresgéltek,

hogy föléledjenek.

20 Nézd, Uram, milyen nyomorult vagyok,

belsőm háborog,

vergődik bennem a szívem,

mert nagyon engedetlen voltam.

Ott kint a fegyver öli gyermekeimet,

otthon a halál.

21 Hallották, hogy sóhajtozom,

de nincs vigasztalóm.

Minden ellenségem hallotta bajomat,

és örvendezett, hogy így tettél,

és elhoztad a napot, melyet kitűztél.

Járjanak ők is úgy, mint én!

22 Jusson eléd minden gonoszságuk,

és bánj velük úgy,

ahogyan velem bántál

sok vétkem miatt!

Bizony, sokat sóhajtozom,

és beteg a szívem!