1 Jön már a hegyeken

az örömhírt hozó,

aki békességet hirdet!

Ünnepeld, Júda, ünnepeidet,

teljesítsd fogadalmaidat,

mert nem gázol át rajtad

többé a pusztító,

teljesen megsemmisült!*

2 Ostromló vonul ellened, Ninive!

Őrizd az erődöt, figyeld az utat,

öltözz fegyverbe,

szedd össze minden erődet!

3 Visszaadja az Úr Jákób méltóságát,

Izráel méltóságát,

bár rablók rabolták ki őket,

levagdalták ágaikat.

4 A vitézek pajzsa vörös,

a katonák ruhája bíborszínű.

A harci kocsik acélosan csillognak,

amikor harcra készülnek,

és fenyegetve rázzák a lándzsákat.

5 Harci kocsik robognak az utcákon,

fel-alá száguldoznak a tereken,

ragyognak, mint a fáklyák,

cikáznak, mint a villámok.

6 Felriadnak a parancsnokok,

hanyatt-homlok rohannak,

sietnek a várfalakra,

de már áll az ostrom.

7 A folyam felőli kapuk föltárultak,

a palota rémületbe esik.

8 A királynőt fogolyként hurcolják el,

szolgálói keseregnek,

mint nyögő galambok,

és mellüket verik.

9 Úgy járt Ninive, mint egy víztároló,

melynek vize elfolyt.

Álljatok meg, álljatok meg! – kiáltják,

de senki sem fordul vissza.

10 Raboljatok ezüstöt,

raboljatok aranyat!

Határtalan sok a kincs,

tömegével van mindenféle drága holmi!

11 Dúlás, pusztulás, felfordulás!

Megdermed a szív,

reszketnek a térdek,

meggörnyed minden derék,

minden arc elsápad.*

12 Hová lett az oroszlánok tanyája,

az oroszlánkölykök barlangja,

ahová járni szokott

az anyaoroszlán meg a kölyke,

és senki sem merte fölriasztani?!

13 Az oroszlán bőven szerzett

zsákmányt kölykeinek,

és öldökölt nőstényeinek,

megtöltötte barlangjait zsákmánnyal,

tanyáit pedig prédával.

14 De én most rád támadok

– így szól a Seregek Ura –,

és porrá égetem harci kocsijaidat!

Oroszlánkölykeidet

fegyver emészti meg,

véget vetek zsákmányolásodnak a földön,

és nem hallatszik többé

követeid szava.