1 Egyszer Mirjám és Áron Mózes ellen beszélt a kúsi asszony miatt, akit feleségül vett. Mert Mózes kúsi asszonyt vett el.*2 Ezt mondták: Vajon csak Mózes által beszélt az Úr? Nem beszélt-e miáltalunk is? De az Úr meghallotta.*3 Ez a Mózes pedig igen alázatos volt, a földön élő minden embernél alázatosabb.

4 Az Úr mindjárt ezt mondta Mózesnek, Áronnak és Mirjámnak: Menjetek ki mindhárman a kijelentés sátrához. Ki is mentek mindhárman. 5 Akkor az Úr leszállt felhőoszlopban, megállt a sátor bejáratánál, és szólította Áront és Mirjámot, ők ketten pedig odamentek. 6 Az Úr ezt mondta:

Halljátok meg beszédemet:

Ha van az Úrnak prófétája köztetek,

azzal látomásban ismertetem meg magam,

álomban beszélek hozzá.*

7 De nem ilyen Mózes, a szolgám!

Őrá az egész házam van bízva!*

8 Szemtől szemben beszélek vele,

világosan, nem rejtélyesen,

az Úr alakját is megpillanthatja.

Hogy mertetek hát beszélni

szolgám, Mózes ellen?!*

9 Az Úr haragra gerjedt ellenük, és elment. 10 Amikor a felhő eltávozott a sátorról, Mirjám egyszerre poklos lett, olyan, mint a hó. Áron Mirjám felé fordult, és látta, hogy poklos. 11 Akkor ezt mondta Áron Mózesnek: Kérlek, uram, ne ródd föl nekünk ezt a vétket, hogy esztelenül vétkeztünk! 12 Ne legyen olyan Mirjám, mint a halvaszületett, akinek a teste félig már oszlásnak indult! 13 Ezért így kiáltott Mózes az Úrhoz: Istenem, gyógyítsd meg őt!*14 Az Úr azonban ezt mondta Mózesnek: Ha csak az apja köpte volna is arcul, akkor is szégyenkeznie kellene hét napig. Zárják ki a táborból hét napra, és csak azután fogadják vissza.*15 Ki is zárták Mirjámot a táborból hét napra. A nép nem indult tovább addig, amíg vissza nem fogadták Mirjámot. 16 Azután elindult a nép Hacérótból, és a Párán-pusztában ütött tábort.