1 Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt. 2 Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet? 3 Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket. 4 A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak. 5 Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök. 6 A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék. 7 Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad. 8 Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz. 9 Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek. 10 Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának. 11 Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz. 12 Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. 13 A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném. 14 Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel? 15 Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.