Jób hetedik védekezése: óhajtja, bár remény nélkül, hogy vajha Isten ítélő széke elé állhatna
1 Felele pedig Jób, és monda: 2 Még most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom. 3 Oh ha tudnám, hogy megtalálom őt, elmennék szinte az ő székéig. 4 Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentő erősségekkel. 5 Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám. 6 Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám! 7 Ott egy igaz perelne ő vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre! 8 Ámde kelet felé megyek és nincsen ő, nyugot felé és nem veszem őt észre. 9 Bal kéz felől cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felől rejtőzködik és nem láthatom. 10 De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany. 11 Lábam az ő nyomdokát követte; utát megőriztem és nem hajoltam el. 12 Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát. 13 Ő azonban megmarad egy mellett. Kicsoda téríthetné el őt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi. 14 Bizony végbe viszi, a mi felőlem elrendeltetett, és ilyen még sok van ő nála. 15 Azért rettegek az ő színe előtt, és ha csak rá gondolok is, félek tőle. 16 Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem. 17 Miért is nem pusztultam el e sötétség előtt, vagy miért nem takarta el előlem e homályt?!