1 Te pedig, emberfia, prófétálj Izráel hegyeinek, és mondd: Izráel hegyei, halljátok meg az ÚR igéjét!

2 Így szól az én Uram, az ÚR: Mivel az ellenség hahotázva mondta rólatok: Az ősi halmok a mi birtokunkba kerültek! -

3 ezért prófétálj, és mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: Mivel a vesztetekre törnek mindenfelől, hogy a többi nép birtokává legyetek, és mivel rágalmakat terjesztő népek szájára kerültetek,

4 azért, Izráel hegyei, halljátok az én URamnak, az ÚRnak igéjét! Ezt mondja az én URam, az ÚR a hegyeknek és a halmoknak, a medreknek és a völgyeknek, az elpusztult romoknak és az elhagyatott városoknak, amelyeket a körülöttük élő többi nép prédált és gúnyolt&#59;

5 ezért tehát így szól az én Uram, az ÚR: Heves indulatomban beszélek a többi nép ellen és egész Edóm ellen, akik birtokba vették országomat kárörvendő szívvel és megvető lélekkel, hogy elnéptelenítsék és fölprédálják.

6 Ezért prófétálj Izráel földjéről, mondd a hegyeknek és a halmoknak, a medreknek és a völgyeknek: Így szól az én Uram, az ÚR: Haragos indulatomban beszélek, mert a népek gyalázkodását kellett eltűrnötök.

7 Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Fölemelt kézzel teszek esküt, hogy majd a körülöttetek élő népeknek kell eltűrniük, hogy gyalázzák őket!

8 Rajtatok pedig, Izráel hegyei, ágak sarjadnak, és gyümölcs terem népemnek, Izráelnek, mert hamarosan hazatérnek.

9 Mert én mellettetek vagyok, és felétek fordulok: megművelnek és bevetnek titeket.

10 Megszaporítom rajtatok az embereket, Izráel egész házát, városaitok benépesülnek, a romok újjáépülnek.

11 Megszaporítom rajtatok az embereket és az állatokat, sokasodni és szaporodni fognak. Úgy telepítem le őket, mint hajdan, és több jót teszek veletek, mint azelőtt. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR.

12 Azt is megteszem, hogy emberek járjanak majd rajtatok: az én népem, Izráel. Birtokba vesznek, az ő tulajdonuk lesztek, és nem lesztek többé néptelenek.

13 Így szól az én Uram, az ÚR: Bár azt mondják, hogy emberevő föld vagy, mert el szoktad pusztítani a rajtad élő népeket,

14 nem eszel többé embert, és nem pusztítod el a rajtad élő népeket - így szól az én Uram, az ÚR.

15 Nem kell többé hallanod a nemzetek gyalázkodását, a népek csúfolódását sem kell tűrnöd többé, és nem pusztítod el a rajtad élő népeket - így szól az én Uram, az ÚR.

16 Így szólt hozzám az ÚR igéje:

17 Emberfia! Amikor Izráel háza a saját földjén lakott, tisztátalanná tették azt életükkel és tetteikkel. Olyan tisztátalan volt előttem az életük, mint a havi vérzés.

18 Rájuk zúdítottam haragomat, mert vért ontottak a földre, és tisztátalanná tették azt bálványaikkal.

19 Ezért elszélesztettem őket a népek között, és szétszóródtak az országokba. Életük és tetteik szerint tartottam ítéletet fölöttük.

20 De amikor a népek közé jutottak, amerre csak jártak, gyalázatossá tették szent nevemet, mert ezt mondták róluk: Az ÚR népe ezek, mégis ki kellett jönniük országából!

21 Ekkor szánalomra indultam szent nevemért, amelyet gyalázatossá tett Izráel háza a népek között, amerre csak járt.

22 Ezért mondd ezt Izráel házának: Így szól az én Uram, az ÚR: Nem tiértetek cselekszem én, Izráel háza, hanem szent nevemért, amelyet gyalázatossá tettetek a népek között, amerre csak jártatok.

23 Megmutatom, hogy szent az én nagy nevem, amely gyalázatos lett a népek között, mert gyalázatossá tettétek közöttük. Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az ÚR - így szól az én URam, az ÚR -, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok.

24 Kihozlak benneteket a népek közül, összegyűjtelek az országokból, és beviszlek benneteket a saját földetekre.

25 Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket.

26 Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.

27 Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.

28 Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek.

29 Megszabadítlak benneteket minden tisztátalanságotoktól. Parancsolok a gabonának, megsokasítom, és nem hozok rátok éhínséget.

30 Megszaporítom a fák gyümölcsét és a mező termését, hogy ne csúfoljanak többé benneteket éhínség miatt a népek.

31 Akkor visszagondoltok arra, hogy milyen gonoszul éltetek, és milyen rosszak voltak tetteitek, és megundorodtok magatoktól utálatos bűneitek miatt.

32 Nem tiértetek cselekszem - így szól az én URam, az ÚR -, tudjátok meg ezt! Szégyenkezzetek, és piruljatok életetek miatt, Izráel háza!

33 Így szól az én Uram, az ÚR: Amikor megtisztítlak benneteket minden bűnötöktől, benépesítem a városokat, és újjáépülnek a romok.

34 Művelni fogják a pusztává lett földet, azután, hogy pusztán hevert az arra járók szeme láttára.

35 Azt mondják majd: Ez a pusztává lett föld itt most olyan, mint az Éden kertje. A rommá lett, elpusztult és lerombolt városokat pedig újból megerősítették, és újból laknak bennük.

36 Akkor megtudják a népek, amelyek körülöttetek megmaradtak, hogy én, az ÚR, építettem újjá a rombadőlt városokat, és én ültettem be a pusztává lett földet. Én, az ÚR, megmondtam, és meg is teszem!

37 Így szól az én Uram, az ÚR: Még azt is kérheti tőlem Izráel háza, hogy ezt tegyem velük: úgy megsokasítom az embereket, mint a juhokat.

38 Úgy tele lesznek a romba dőlt városok emberek tömegével, ahogyan Jeruzsálem tele van az ünnepeken juhokkal, áldozatra szentelt juhokkal. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR.