1 Quando Salomone ebbe finito di pregare, il fuoco scese dal cielo, consumò l’olocausto e i sacrifizi, e la gloria dell’Eterno riempì la casa;

2 e i sacerdoti non potevano entrare nella casa dell’Eterno a motivo della gloria dell’Eterno che riempiva la casa dell’Eterno.

3 Tutti i figliuoli d’Israele videro scendere il fuoco e la gloria dell’Eterno sulla casa, e si chinarono con la faccia a terra, si prostrarono sul pavimento, e lodarono l’Eterno, dicendo: "Celebrate l’Eterno, perch’egli è buono, perché la sua benignità dura in perpetuo".

4 Poi il re e tutto il popolo offrirono dei sacrifizi davanti all’Eterno.

5 Il re Salomone offrì in sacrifizio ventiduemila buoi e centoventimila pecore. Così il re e tutto il popolo edicarono la casa di Dio.

6 I sacerdoti stavano in piè, intenti ai loro uffici; così pure i Leviti, con gli strumenti musicali consacrati all’Eterno, che il re Davide avea fatti per lodare l’Eterno, la cui "benignità dura in perpetuo," quando anche Davide celebrava con essi l’Eterno; e i sacerdoti sonavano la tromba dirimpetto ai Leviti, e tutto Israele stava in piedi.

7 Salomone consacrò la parte di mezzo del cortile, ch’è davanti alla casa dell’Eterno; poiché offrì quivi gli olocausti e i grassi dei sacrifizi di azioni di grazie, giacché l’altare di rame che Salomone avea fatto, non poteva contenere gli olocausti, le oblazioni e i grassi.

8 E in quel tempo Salomone celebrò la festa per sette giorni, e tutto Israele con lui. Ci fu una grandissima raunanza di gente, venuta da tutto il paese: dai dintorni di Hamath fino al torrente d’Egitto.

9 L’ottavo giorno fecero una raunanza solenne; poiché celebrarono la dedicazione dell’altare per sette giorni, e la festa per altri sette giorni.

10 Il ventitreesimo giorno del settimo mese Salomone rimandò alle sue tende il popolo allegro e col cuor contento per il bene che l’Eterno avea fatto a Davide, a Salomone e ad Israele, suo popolo.

11 Salomone dunque terminò la casa dell’Eterno e la casa reale, e menò a felice compimento tutto quello che aveva avuto in cuore di fare nella casa dell’Eterno e nella sua propria casa.

12 E l’Eterno apparve di notte a Salomone, e gli disse: "Io ho esaudita la tua preghiera, e mi sono scelto questo luogo come casa dei sacrifizi.

13 Quand’io chiuderò il cielo in guisa che non vi sarà più pioggia, quand’ordinerò alle locuste di divorare il paese, quando manderò la peste fra il mio popolo,

14 se il mio popolo, sul quale è invocato il mio nome si umilia, prega, cerca la mia faccia e si converte dalle sue vie malvage, io lo esaudirò dal cielo, gli perdonerò i suoi peccati, e guarirò il suo paese.

15 I miei occhi saranno oramai aperti e le mie orecchie attente alla preghiera fatta in questo luogo;

16 poiché ora ho scelta e santificata questa casa, affinché il mio nome vi rimanga in perpetuo, e gli occhi miei ed il mio cuore saran quivi sempre.

17 E quanto a te, se tu cammini dinanzi a me come camminò Davide tuo padre, facendo tutto quello che t’ho comandato, e se osservi le mie leggi e i miei precetti,

18 io stabilirò il trono del tuo regno, come promisi a Davide tuo padre, dicendo: Non ti mancherà mai qualcuno che regni sopra Israele.

19 Ma se vi ritraete da me e abbandonate le mie leggi e i miei comandamenti che io vi ho posti dinanzi, e andate invece a servire altri dèi e a prostrarvi dinanzi a loro,

20 io vi sradicherò dal mio paese che v’ho dato; e rigetterò dal mio cospetto la casa che ho consacrata al mio nome, e la farò diventare la favola e lo zimbello di tutti i popoli.

21 Chiunque passerà vicino a questa casa, già così eccelsa, stupirà e dirà: Perché l’Eterno ha egli trattato in tal guisa questo paese e questa casa?

22 e si risponderà: Perché hanno abbandonato l’Eterno, l’Iddio dei loro padri che li trasse dal paese d’Egitto, si sono invaghiti di altri dèi, si son prostrati dinanzi a loro e li hanno serviti; ecco perché l’Eterno ha fatto venire tutti questi mali su loro".

1 És mikor Salamon elvégezte a könyörgést, tûz szálla le az égbõl, és megemészté az egészen égõáldozatot és a véres áldozatot, és az Úr dicsõsége betölté a házat,

2 Annyira, hogy még a papok sem mehettek be az Úr házába; mert az Úr dicsõsége betölté az Úr házát.

3 És az Izráel fiai mindnyájan látták, a mikor alászálla a tûz és az Úr dicsõsége a házra, és arczczal leborulának a föld felé a padlózatra, s imádák és tisztelék az Urat, hogy jó és az õ kegyelme mindörökké való!

4 A király pedig és az egész nép áldoznak vala áldozatokat az Úr elõtt.

5 Áldozék Salamon király áldozatot huszonkétezer ökörrel és százhúszezer juhval; és [ekképen] szentelék fel az Úr házát a király és az egész nép.

6 A papok pedig foglalatosok valának az õ tisztökben; a Léviták is az Úrnak [minden] zengõ szerszámaival, a melyeket Dávid király készíttetett, hogy az Urat dícsérnék (mert örökkévaló az õ irgalmassága) a Dávid dicséretivel [mely] kezökbe [adatott;] a papok pedig trombitálának velök szemben, míg az egész Izráel ott álla.

7 És felszentelé Salamon a középsõ pitvart, a mely az Úrnak háza elõtt vala; mert ott szerze égõáldozatokat és hálaadóáldozatok kövéreit; mert a rézoltárra, a melyet Salamon készíttete, nem fér vala az égõáldozat, az ételáldozat és a [hálaadóáldozat] kövére.

8 És Salamon ünnepet szerze ebben az idõben hét napig, és vele együtt az egész Izráel, nagy gyülekezet, mely összegyülekezék Hámáttól fogva az Égyiptom patakáig.

9 A nyolczadik napon pedig gyülekezést tartának, mert az oltár felszentelését hét napon át végezték és az ünnepet is hét napon.

10 A hetedik hónapnak huszonharmadik napján elbocsátá a népet sátoraikba, vígan és megelégedve mindama jók felett, a melyeket cselekedett az Úr Dáviddal, Salamonnal és az õ népével Izráellel.

11 És Salamon bevégezé az Úr házát és a királyi palotát, s mindazt, a mit magában elhatározott Salamon, hogy megcsinál az Úr házában és a maga házában; szerencsésen bevégezé.

12 Megjelenék pedig az Úr Salamonnak azon éjjel, s monda néki: Meghallgattam a te könyörgésedet, és e helyet magamnak áldozat házául választottam.

13 Ímé, a mikor az eget bezárandom, hogy ne legyen esõ; és a mikor parancsolok a sáskának, hogy a földet megemészsze; vagy a mikor döghalált bocsátandok az én népemre:

14 És megalázza magát az én népem, a mely nevemrõl neveztetik, s könyörög és keresi az én arczomat, és felhagy az õ bûnös életmódjával: én is meghallgatom õket a mennybõl, megbocsátom bûneiket, és megszabadítom földjüket.

15 Most már az én szemeim nyitva lesznek, és füleim figyelmesek lesznek e helyen a könyörgésre.

16 Most választottam és megszenteltem e házat, hogy az én nevem abban legyen mindörökké, és ott lesznek az én szemeim és az én szívem mindenkor.

17 És ha te elõttem járándasz, a mint járt Dávid, a te atyád, úgy cselekedvén mindenekben, a mint neked megparancsoltam, s az én rendelésimet és ítéletimet megtartándod:

18 Megerõsítem a te birodalmad trónját, a mint megigértem volt Dávidnak, a te atyádnak, mondván: Nem vétetik el a [te nemzetségedbõl való] férfiú az Izráel királyiszékibõl.

19 De hogyha ti elszakadtok, s rendelésimet és parancsaimat, a melyeket elõtökbe adtam, elhagyjátok, s elmenvén, idegen isteneknek szolgálandotok és azok elõtt meghajoltok:

20 Kiszaggatom õket az én földembõl, a melyet adtam volt nékik: és ezt a házat, a melyet az én nevemnek szenteltem, orczám elõl elvetem; tanulságul és példabeszédül adom õket minden nemzetségnek.

21 És ezen a házon, a mely felséges vala, minden elmenõ álmélkodni fog, és azt mondja: Miért cselekedett így az Úr ezzel az országgal és ezzel a házzal?

22 És azt felelik: Azért, mert elhagyták az Urat, atyáik Istenét, a ki õket kihozta volt Égyiptom földébõl, és idegen istenekhez hajlottak, azokat imádták és azoknak szolgáltak; azért hozta reájok mind e veszedelmet.