1 Ascolta, Israele! Oggi tu stai per passare il Giordano per andare a impadronirti di nazioni più grandi e più potenti di te, di città grandi e fortificate fino al cielo,

2 di un popolo grande e alto di statura, de’ figliuoli degli Anakim che tu conosci, e dei quali hai sentito dire: "Chi mai può stare a fronte de’ figliuoli di Anak?"

3 Sappi dunque oggi che l’Eterno, il tuo Dio, è quegli che marcerà alla tua testa, come un fuoco divorante; ei li distruggerà e li abbatterà davanti a te; tu li scaccerai e li farai perire in un attimo, come l’Eterno ti ha detto.

4 Quando l’Eterno, il tuo Dio, li avrà cacciati via d’innanzi a te, non dire nel tuo cuore: "A cagione della mia giustizia l’Eterno mi ha fatto entrare in possesso di questo paese"; poiché l’Eterno caccia d’innanzi a te queste nazioni, per la loro malvagità.

5 No, tu non entri in possesso del loro paese a motivo della tua giustizia, né a motivo della rettitudine del tuo cuore; ma l’Eterno, il tuo Dio, sta per cacciare quelle nazioni d’innanzi a te per la loro malvagità e per mantenere la parola giurata ai tuoi padri, ad Abrahamo, a Isacco e a Giacobbe.

6 Sappi dunque che, non a motivo della tua giustizia l’Eterno, il tuo Dio, ti dà il possesso di questo buon paese; poiché tu sei un popolo di collo duro.

7 Ricordati, non dimenticare come hai provocato ad ira l’Eterno, il tuo Dio, nel deserto. Dal giorno che uscisti dal paese d’Egitto, fino al vostro arrivo in questo luogo, siete stati ribelli all’Eterno.

8 Anche ad Horeb provocaste ad ira l’Eterno; e l’Eterno si adirò contro di voi, al punto di volervi distruggere.

9 Quand’io fui salito sul monte a prendere le tavole di pietra, le tavole del patto che l’Eterno avea fermato con voi, io rimasi sul monte quaranta giorni e quaranta notti, senza mangiar pane né bere acqua;

10 e l’Eterno mi dette le due tavole di pietra, scritte col dito di Dio, sulle quali stavano tutte le parole che l’Eterno vi avea dette sul monte, di mezzo al fuoco, il giorno della raunanza.

11 E fu alla fine dei quaranta giorni e delle quaranta notti che l’Eterno mi dette le due tavole di pietra, le tavole del patto.

12 Poi l’Eterno mi disse: "Lèvati, scendi prontamente di qui, perché il tuo popolo che hai tratto dall’Egitto si è corrotto; hanno ben presto lasciato la via che io avevo loro ordinato di seguire; si son fatti una immagine di getto".

13 L’Eterno mi parlò ancora, dicendo: "Io l’ho visto questo popolo; ecco, esso è un popolo di collo duro;

14 lasciami fare; io li distruggerò e cancellerò il loro nome di sotto i cieli, e farò di te una nazione più potente e più grande di loro".

15 Così io mi volsi e scesi dal monte, dal monte tutto in fiamme, tenendo nelle mie due mani le due tavole del patto.

16 Guardai, ed ecco che avevate peccato contro l’Eterno, il vostro Dio; v’eravate fatto un vitello di getto; vevate ben presto lasciata la via che l’Eterno vi aveva ordinato di seguire.

17 E afferrai le due tavole, le gettai dalle mie due mani, e le spezzai sotto i vostri occhi.

18 Poi mi prostrai davanti all’Eterno, come avevo fatto la prima volta, per quaranta giorni e per quaranta notti; non mangiai pane né bevvi acqua, a cagione del gran peccato che avevate commesso, facendo ciò ch’è male agli occhi dell’Eterno, per irritarlo.

19 Poiché io avevo paura, a veder l’ira e il furore da cui l’Eterno era invaso contro di voi, al punto di volervi distruggere. Ma l’Eterno m’esaudì anche questa volta.

20 L’Eterno s’adiro anche fortemente contro Aaronne, al punto di volerlo far perire; e io pregai in quell’occasione anche per Aaronne.

21 Poi presi il corpo del vostro delitto, il vitello che avevate fatto, lo detti alle fiamme, lo feci a pezzi, frantumandolo finché fosse ridotto in polvere, e buttai quella polvere nel torrente che scende dal monte.

22 Anche a Tabeera, a Massa e a Kibroth-Hattaava voi irritaste l’Eterno.

23 E quando l’Eterno vi volle far partire da Kades-Barnea dicendo: "Salite, e impossessatevi del paese che io vi do," voi vi ribellaste all’ordine dell’Eterno, del vostro Dio, non aveste fede in lui, e non ubbidiste alla sua voce.

24 Siete stati ribelli all’Eterno, dal giorno che vi conobbi.

25 Io stetti dunque così prostrato davanti all’Eterno quei quaranta giorni e quelle quaranta notti, perché l’Eterno avea detto di volervi distruggere.

26 E pregai l’Eterno e dissi: "O Signore, o Eterno, non distruggere il tuo popolo, la tua eredità, che hai redento nella tua grandezza, che hai tratto dall’Egitto con mano potente.

27 Ricordati de’ tuoi servi, Abrahamo, Isacco e Giacobbe; non guardare alla caparbietà di questo popolo, e alla sua malvagità, e al suo peccato,

28 affinché il paese donde ci hai tratti non dica: Siccome l’Eterno non era capace d’introdurli nella terra che aveva loro promessa, e siccome li odiava, li ha fatti uscir di qui per farli morire nel deserto.

29 E nondimeno, essi sono il tuo popolo, la tua eredità, che tu traesti dall’Egitto con la tua gran potenza e col tuo braccio steso".

1 Halljad Izráel, te általmégy ma a Jordánon, hogy bemenvén, örökségül bírj náladnál nagyobb és erõsebb népeket, nagy és az égig megerõsített városokat;

2 Nagy és szálas népet, Anák-fiakat, a kikrõl magad is tudod és magad is hallottad: kicsoda állhat meg Anák fiai elõtt?

3 Tudd meg azért e mai napon, hogy az Úr, a te Istened az, a ki átmegy elõtted mint emésztõ tûz, õ törli el azokat, és õ alázza meg azokat te elõtted; és kiûzöd, és hamar elveszted õket, a miképen az Úr megmondotta néked.

4 Mikor azért kiûzi az Úr, a te Istened azokat te elõled, ne szólj a te szívedben, mondván: Az én igazságomért hozott be engem az Úr, hogy örökségül bírjam ezt a földet; holott e népeket az õ istentelenségökért ûzi ki te elõled az Úr;

5 Nem a te igazságodért, sem a te szívednek igaz voltáért mégy te be az õ földük bírására; hanem az Úr, a te Istened e népeknek istentelenségéért ûzi ki õket elõled, hogy megerõsítse az ígéretet, a mely felõl megesküdt az Úr a te atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.

6 Tudd meg azért, hogy az Úr, a te Istened nem a te igazságodért adja néked ezt a jó földet birtokul, mert kemény nyakú nép vagy te!

7 Emlékezzél meg róla, és el ne felejtsed azokat, a mikkel haragra indítottad az Urat, a te Istenedet a pusztában! A naptól fogva, a melyen kijöttél Égyiptom földébõl, mind addig, míglen e helyre jutottatok, az Úr ellen tusakodtatok vala.

8 Már a Hóreben haragra indítátok az Urat, és annyira megharaguvék reátok az Úr, hogy el akara veszteni titeket.

9 Mikor felmegyek vala a hegyre, hogy átvegyem a kõtáblákat, a szövetségnek tábláit, a melyet az Úr kötött vala veletek, és a hegyen maradtam vala negyven nap és negyven éjjel: kenyeret nem ettem, sem vizet nem ittam vala.

10 Akkor átadá nékem az Úr a két kõtáblát, a melyek az Isten ujjával valának beírva, és rajtok valának mind amaz ígék, a melyeket mondott vala az Úr néktek a hegyen a tûz közepébõl, a gyülekezésnek napján.

11 És mikor a negyven nap és negyven éj elmultával átadá az Úr nékem a két kõtáblát, a szövetségnek tábláit;

12 Akkor monda az Úr nékem: Kelj fel, hamar menj innen alá; mert elvetemedett a te néped, a kit kihoztál Égyiptomból; hamar eltértek az útról, a melyet parancsoltam vala nékik, öntött bálványt készítettek magoknak.

13 Ismét szóla nékem az Úr, mondván: Láttam e népet, és bizony kemény nyakú nép ez!

14 Hagyj békét nékem, hadd pusztítsam el õket, és töröljem el az õ nevöket az ég alól, és teszlek téged ennél nagyobb és erõsebb néppé!

15 Megfordulék azért, és alájövék a hegyrõl, a hegy pedig tûzzel ég vala, és a szövetségnek két táblája az én két kezemben vala.

16 És mikor látám, hogy ímé vétkeztetek vala az Úr ellen, a ti Istenetek ellen; öntött borjút csináltatok vala magatoknak; hamar letértetek vala az útról, a melyet az Úr parancsolt vala néktek:

17 Akkor megragadám a két táblát, és elhajítám a két kezembõl, és összetörém azokat a ti szemeitek láttára.

18 És leborulék az Úr elõtt, mint annakelõtte, negyven nap és negyven éjjel, kenyeret nem ettem és vizet sem ittam; minden ti bûnötökért, a melyeket elkövettetek vala, azt cselekedvén, a mi gonosz az Úr elõtt, hogy ingereljétek õt.

19 Mert félek vala a haragtól és búsulástól, a melylyel ti reátok úgy megharagudt vala az Úr, hogy el akart vala pusztítani titeket. És meghallgata az Úr engem akkor is.

20 Áronra is igen megharagudt vala az Úr, és el akará õt is pusztítani; de ugyanakkor imádkozám Áronért is.

21 A ti bûnötöket pedig, a borjút, a melyet készítettetek, megragadám, és megégetém azt tûzzel; és összetörém azt, jól megõrölvén, mígnem porrá morzsolódék, azután bevetém annak porát a patakba, a mely a hegyrõl foly vala alá.

22 És Thaberában, Massában, és Kibrot- Taavában is haragra indítátok az Urat.

23 És mikor az Úr elküldött vala titeket Kádes-Barneából, mondván: Menjetek fel, és bírjátok örökségül a földet, a melyet néktek adtam: akkor is tusakodtatok vala az Úrnak, a ti Isteneteknek beszéde ellen, nem hittetek néki, és nem hallgattatok az õ szavára.

24 Tusakodók voltatok az Úr ellen, a mióta ismerlek titeket.

25 És leborulék az Úr elõtt azon a negyven napon és negyven éjjel, a melyeken leborultam vala; mert azt mondotta vala az Úr, hogy elveszt titeket.

26 Akkor imádkozám az Úrhoz, és mondék: Uram, Isten! ne rontsd meg a te népedet, és a te örökségedet, a kit a te nagyságoddal szabadítottál meg, a kit erõs kézzel hoztál ki Égyiptomból.

27 Emlékezzél meg a te szolgáidról: Ábrahámról, Izsákról és Jákóbról; ne nézzed e népnek keménységét, istentelenségét és bûnét!

28 Hogy ne mondja a föld [népe], a honnét kihoztál minket: mivelhogy az Úr nem vihette be õket a földre, a melyet igért volt nékik, és mivelhogy gyûlölte õket, azért hozta ki õket, hogy megölje õket a pusztában.

29 Pedig õk a te néped és a te örökséged, a melyet kihoztál a te nagy erõddel, és a te kinyujtott karoddal!