1 Io sono un uomo che ha veduto l’afflizione sotto la verga del suo furore.

2 Egli m’ha condotto, m’ha fatto camminare nelle tenebre e non nella luce.

3 Sì, contro di me di nuovo volge la sua mano tutto il giorno.

4 Egli ha consunta la mia carne e la mia pelle, ha fiaccato le mie ossa.

5 Ha costituito una cinta contro di me, m’ha circondato d’amarezza e d’affanno.

6 M’ha fatto abitare in luoghi tenebrosi, come quelli che son morti da lungo tempo.

7 Egli m’ha circondato d’un muro, perché non esca: m’ha caricato di pesanti catene.

8 Anche quando grido e chiamo al soccorso, egli chiude l’accesso alla mia preghiera.

9 Egli m’ha sbarrato la via di blocchi di pietra, ha sconvolti i miei sentieri.

10 Egli è stato per me come un orso in agguato, come un leone in luoghi nascosti.

11 Egli m’ha sviato dal mio cammino e m’ha squarciato, m’ha reso desolato.

12 Ha teso il suo arco, m’ha preso come mira delle sue frecce.

13 M’ha fatto penetrar nelle reni le saette del suo turcasso.

14 Io son diventato lo scherno di tutto il mio popolo, la sua canzone di tutto il giorno.

15 Egli m’ha saziato d’amarezza, m’ha abbeverato d’assenzio.

16 M’ha spezzato i denti con della ghiaia, m’ha affondato nella cenere.

17 Tu hai allontanata l’anima mia dalla pace, io ho dimenticato il benessere.

18 Io ho detto: "E’ sparita la mia fiducia, non ho più speranza nell’Eterno!"

19 Ricordati della mia afflizione, della mia vita raminga, dell’assenzio e dell’amarezza!

20 L’anima mia se ne ricorda del continuo, e n’è abbattuta dentro di me.

21 Questo voglio richiamarmi alla mente, per questo voglio sperare:

22 E’ una grazia dell’Eterno che non siamo stati interamente distrutti; poiché le sue compassioni non sono esaurite;

23 si rinnovano ogni mattina. Grande è la tua fedeltà!

24 "L’Eterno è la mia parte," dice l’anima mia, "perciò spererò in lui".

25 L’Eterno è buono per quelli che sperano in lui, per l’anima che lo cerca.

26 Buona cosa è aspettare in silenzio la salvezza dell’Eterno.

27 Buona cosa è per l’uomo portare il giogo nella sua giovinezza.

28 Si segga egli solitario e stia in silenzio quando l’Eterno glielo impone!

29 Metta la sua bocca nella polvere! forse, v’è ancora speranza.

30 Porga la guancia a chi lo percuote, si sazi pure di vituperio!

31 Poiché il Signore non ripudia in perpetuo;

32 ma, se affligge, ha altresì compassione, secondo la moltitudine delle sue benignità;

33 giacché non è volentieri ch’egli umilia ed affligge i figliuoli degli uomini.

34 Quand’uno schiaccia sotto i piedi tutti i prigionieri della terra,

35 quand’uno perverte il diritto d’un uomo nel cospetto dell’Altissimo,

36 quando si fa torto ad alcuno nella sua causa, il Signore non lo vede egli?

37 Chi mai dice una cosa che s’avveri, se il Signore non l’ha comandato?

38 Il male ed il bene non procedon essi dalla bocca dell’Altissimo?

39 Perché il vivente si rammaricherebbe? Ognuno si rammarichi del proprio peccato!

40 Esaminiamo le nostre vie, scrutiamole, e torniamo all’Eterno!

41 Eleviamo insiem con le mani, i nostri cuori a Dio ne’ cieli!

42 Noi abbiam peccato, siamo stati ribelli, e tu non hai perdonato.

43 Tu ti sei avvolto nella tua ira, e ci hai inseguiti; tu hai ucciso senza pietà;

44 ti sei avvolto in una nuvola, perché la preghiera non potesse passare;

45 tu hai fatto di noi delle spazzature, dei rifiuti, in mezzo ai popoli.

46 Tutti i nostri nemici aprono larga la bocca contro di noi.

47 Ci son toccati il terrore, la fossa, la desolazione e la ruina.

48 I miei occhi si sciolgono in rivi d’acqua, a motivo della ruina della figliuola del mio popolo.

49 L’occhio mio si scioglie in lacrime, senza posa, senza intermittenza,

50 finché dal cielo l’Eterno non guardi e non veda il nostro stato.

51 L’occhio mio m’affanna l’anima a motivo di tutte le figliuole della mia città.

52 Quelli che mi son nemici senza cagione, m’han dato la caccia come a un uccello.

53 M’hanno annientato la vita nella fossa, m’han gettato delle pietre addosso.

54 Le acque salivano fin sopra al mio capo, io dicevo: "E’ finita per me!"

55 Io ho invocato il tuo nome, o Eterno, dal fondo della fossa;

56 tu hai udito la mia voce; non nascondere il tuo orecchio al mio sospiro, al mio grido!

57 Nel giorno ch’io t’ho invocato ti sei avvicinato; tu hai detto: "Non temere!"

58 O Signore, tu hai difesa la causa dell’anima mia, tu hai redento la mia vita.

59 O Eterno, tu vedi il torto che m’è fatto, giudica tu la mia causa!

60 Tu vedi tutto il loro rancore, tutte le loro macchinazioni contro di me.

61 Tu odi i loro oltraggi, o Eterno, tutte le loro macchinazioni contro di me,

62 il linguaggio di quelli che si levano contro di me, quello che meditano contro di me tutto il giorno!

63 Guarda! quando si seggono, quando s’alzano, io sono la loro canzone.

64 Tu li retribuirai, o Eterno, secondo l’opera delle loro mani.

65 Darai loro induramento di cuore, la tua maledizione.

66 Li inseguirai nella tua ira, e li sterminerai di sotto i cieli dell’Eterno.

1 Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott az õ haragjának vesszeje miatt.

2 Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban.

3 Bizony ellenem fordult, [ellenem] fordítja kezét minden nap.

4 Megfonnyasztotta testemet és bõrömet, összeroncsolta csontjaimat.

5 [Erõsséget] épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal.

6 Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat.

7 Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat.

8 Sõt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat.

9 Elkerítette az én útaimat terméskõvel, ösvényeimet elforgatta.

10 Ólálkodó medve õ nékem [és] lesben álló oroszlán.

11 Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem!

12 Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem!

13 Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.

14 Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.

15 Eltöltött engem keserûséggel, megrészegített engem ürömmel.

16 És kova-kõvel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem.

17 És kizártad lelkem a békességbõl; elfeledkeztem a jóról.

18 És mondám: Elveszett az én erõm és az én reménységem az Úrban.

19 Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömrõl és a méregrõl!

20 Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.

21 Ezt veszem szívemre, azért bízom.

22 Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az õ irgalmassága!

23 Minden reggel meg-megújul; nagy a te hûséged!

24 Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.

25 Jó az Úr azoknak, a kik várják õt; a léleknek, a mely keresi õt.

26 Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.

27 Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.

28 Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.

29 Porba teszi száját, [mondván:] Talán van [még] reménység?

30 Orczáját tartja az õt verõnek, megelégszik gyalázattal.

31 Mert nem zár ki örökre az Úr.

32 Sõt, ha megszomorít, meg is vígasztal az õ kegyelmességének gazdagsága szerint.

33 Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.

34 Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;

35 Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe elõtt;

36 Hogy elnyomassék az ember az õ peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.

37 Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?

38 A Magasságosnak szájából nem jõ ki a gonosz és a jó.

39 Mit zúgolódik az élõ ember? Ki-ki a maga bûneiért [bûnhõdik.]

40 Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz.

41 Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.

42 Mi voltunk gonoszok és pártütõk, azért nem bocsátottál meg.

43 Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél.

44 Felöltötted a felhõt, hogy hozzád ne jusson az imádság.

45 Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között.

46 Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.

47 Rettegés és tõr van mi rajtunk, pusztulás és romlás.

48 Víz-patakok folynak alá az én szemembõl népem leányának romlása miatt.

49 Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése,

50 Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égbõl.

51 Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért.

52 Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül.

53 Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám.

54 Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!

55 Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó verembõl.

56 Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elõl.

57 Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!

58 Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet.

59 Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet.

60 Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat.

61 Hallottad Uram az õ szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat;

62 Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat.

63 Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az õ gúnydaluk.

64 Fizess meg nékik, Uram, az õ kezeiknek munkája szerint.

65 Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.

66 Üldözd haragodban, és veszesd el õket az Úr ege alól!