1 Poi l’Eterno parlò a Mosè, dicendo:

2 "Parla ai figliuoli d’Israele, e fatti dare da loro delle verghe: una per ogni casa dei loro padri: cioè, dodici verghe da parte di tutti i loro principi secondo le case dei loro padri; scriverai il nome d’ognuno sulla sua verga;

3 e scriverai il nome d’Aaronne sulla verga di Levi; poiché ci sarà una verga per ogni capo delle case dei loro padri.

4 E riporrai quelle verghe nella tenda di convegno, davanti alla testimonianza, dove io mi ritrovo con voi.

5 E avverrà che l’uomo che io avrò scelto sarà quello la cui verga fiorirà; e farò cessare davanti a me i mormorii che i figliuoli d’Israele fanno contro di voi".

6 E Mosè parlò ai figliuoli d’Israele, e tutti i loro principi gli dettero una verga per uno, secondo le case dei loro padri: cioè, dodici verghe; e la verga d’Aaronne era in mezzo alle verghe loro.

7 E Mosè ripose quelle verghe davanti all’Eterno nella tenda della testimonianza.

8 E avvenne, l’indomani, che Mosè entrò nella tenda della testimonianza; ed ecco che la verga d’Aaronne per la casa di Levi aveva fiorito, gettato dei bottoni, sbocciato dei fiori e maturato delle mandorle.

9 Allora Mosè tolse tutte le verghe di davanti all’Eterno e le portò a tutti i figliuoli d’Israele; ed essi le videro e presero ciascuno la sua verga.

10 E l’Eterno disse a Mosè: "Riporta la verga d’Aaronne davanti alla testimonianza, perché sia conservata come un segno ai ribelli; onde sia messo fine ai loro mormorii contro di me, ed essi non muoiano".

11 Mosè fece così; fece come l’Eterno gli avea comandato.

12 E i figliuoli d’Israele dissero a Mosè: "Ecco, periamo! siam perduti! siam tutti perduti!

13 Chiunque s’accosta, chiunque s’accosta al tabernacolo dell’Eterno, muore; dovrem perire tutti quanti?"

1 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:

2 Szólj Izráel fiainak, és végy tõlök egy-egy vesszõt az õ atyáiknak háza szerint; az õ atyáik házának valamennyi fejedelmétõl tizenkét vesszõt; és kinek-kinek a nevét írd fel az õ vesszejére.

3 Az Áron nevét pedig írd a Lévi vesszejére: mert egy vesszõ [esik] az õ atyjok házának fejéért.

4 És tedd le azokat a gyülekezet sátorában a bizonyság [ládája] elé, a hol megjelenek néktek.

5 És lesz, hogy annak a férfiúnak vesszeje, a kit elválasztok, kihajt; így hárítom el magamról Izráel fiainak zúgolódásait, a melyekkel zúgolódnak ti ellenetek.

6 Szóla azért Mózes Izráel fiainak, és adának néki mind az õ fejedelmeik egy-egy vesszõt egy-egy fejedelemért; az õ atyáiknak háza szerint tizenkét vesszõt; az Áron vesszeje is azok között a vesszõk között vala.

7 És letevé Mózes a vesszõket az Úr elé a bizonyság sátorában.

8 És lõn másnap, hogy beméne Mózes a bizonyság sátorába; és ímé kihajtott vala a Lévi házából való Áronnak vesszeje, és hajtást hajtott, és virágot növelt, és mandolát érlelt.

9 És kihozá Mózes mind azokat a vesszõket az Úr színe elõl mind az Izráel fiai elé, és miután megnézték vala, vevé kiki az õ vesszejét.

10 És monda az Úr Mózesnek: Vidd vissza az Áron vesszejét a bizonyság [ládája] elé, hogy õriztessék ott a lázadó fiaknak jegyül, hogy megszünjék az én ellenem való zúgolódások, hogy meg ne haljanak.

11 És megcselekedé Mózes; a mint parancsolta vala az Úr néki, akképen cselekedék.

12 És szólának Izráel fiai Mózesnek, mondván: Ímé pusztulunk, veszünk, mi mindnyájan elveszünk!

13 Valaki közel járul az Úrnak sátorához, meghal. Avagy mindenestõl elpusztulunk-é?!