1 LA buona fama val meglio che il buon olio odorifero, e il giorno della morte meglio che il giorno della natività.

2 Meglio vale andare in una casa di duolo, che andare in una casa di convito; perciocchè quello è il fine d’ogni uomo; e chi vive vi pon mente.

3 Meglio vale la tristezza che il riso; perciocchè il cuore migliora per la mestizia del volto.

4 Il cuore de’ savi è nella casa del duolo; e il cuor degli stolti è nella casa dell’allegrezza.

5 Meglio vale udir lo sgridar del savio, che se alcuno ode il cantar de’ pazzi.

6 Perciocchè, quale è il romore delle spine sotto la caldaia, tale è il ridere dello stolto. Anche questo è vanità

7 Certo l’oppressione fa impazzare il savio, e il presente fa perdere il senno.

8 Meglio vale il fin della cosa, che il principio di essa; meglio vale chi è di spirito paziente, che chi è di spirito altiero.

9 Non esser subito nell’animo tuo ad adirarti; perciocchè l’ira riposa nel seno degli stolti.

10 Non dire: Che vuol dire che i giorni di prima sono stati migliori di questi? perciocchè tu non domanderesti di ciò per sapienza

11 La sapienza è buona come una eredità; e quelli che veggono il sole han del vantaggio.

12 Perciocchè la sapienza è all’ombra, e i danari sono all’ombra; ma la scienza della sapienza ha questo vantaggio, ch’ella fa vivere quelli che ne son dotati.

13 Riguarda le opere di Dio; perciocchè chi potrà ridirizzare ciò ch’egli avrà travolto?

14 Nel giorno del bene sta’ in allegrezza; e nel giorno dell’avversità, ponvi mente; ancora ha fatto Iddio l’uno contrapposto all’altro, per questa cagione, che l’uomo non troverà nulla dopo sè.

15 Io ho veduto tutto questo a’ giorni della mia vanità. Vi è tal giusto, che perisce per la sua giustizia; e vi è tal empio, che prolunga la sua vita con la sua malvagità.

16 Non esser troppo giusto, e non farti savio oltre misura; perchè ti diserteresti?

17 Non esser troppo empio, nè stolto; perchè morresti fuor del tuo tempo?

18 Egli è bene che tu ti attenga ad una cosa, sì però che tu non allenti la mano dall’altra; perciocchè, chi teme Iddio esce d’ogni cosa.

19 La sapienza rinforza il savio, più che dieci rettori non fanno la città nella quale sono.

20 Certo non vi è niun uomo giusto in terra, il quale faccia bene, e non pecchi.

21 Tu altresì non por mente a tutte le parole che altri dirà; anzi non pure ascoltare il tuo servo che ti maledice.

22 Perciocchè il tuo cuore sa che tu ancora ne hai maledetti altri, eziandio più volte

23 Io ho provate tutte queste cose per sapienza; onde ho detto: Io son savio; ma la sapienza è longi da me.

24 Chi troverà una cosa che è cotanto lontana, ed è profondissima?

25 Io mi sono aggirato con l’anima mia, per conoscere, per investigare, e per ricercar sapienza, e come si deve ben giudicar delle cose; e per conoscere l’empietà della stoltizia, e la follia delle pazzie;

26 ed ho trovata una cosa più amara che la morte, cioè: quella donna che non è altro che reti, e il cui cuore non è altro che giacchi, e le cui mani son tanti lacci; l’uomo gradevole a Dio scamperà da essa; ma il peccatore sarà preso da lei.

27 Vedi, io ho trovato questo, dice il Predicatore, cercando ogni cosa ad una ad una, per trovare come si deve ben giudicar delle cose;

28 il che ancora cerca l’anima mia, e non l’ho trovato ben ho trovato un uomo fra mille; ma fra altrettante donne, non ne ho trovata neppur una.

29 Sol ecco ciò che io ho trovato: che Iddio ha fatto l’uomo diritto; ma gli uomini hanno ricercati molti discorsi

1 Jobb a jó hír a drága kenetnél; és a halálnak napja jobb az õ születésének napjánál.

2 Jobb a siralmas házhoz menni, hogynem a lakodalomnak házához menni; mivelhogy minden embernek ez a vége, és az élõ ember megemlékezik arról.

3 Jobb a szomorúság a nevetésnél; mert az orczának szomorúsága által jobbá lesz a szív.

4 A bölcseknek elméje a siralmas házban [van], a bolondoknak pedig elméje a vígasságnak házában.

5 Jobb a bölcsnek dorgálását hallani, hogynem valaki hallja a bolondoknak éneklését.

6 Mert olyan a bolondnak nevetése, mint a tövisnek ropogása a fazék alatt; ez is hiábavalóság!

7 Mert a zsarolás megbolondítja a bölcs [embert] is, és az elmét elveszti az ajándék.

8 Jobb akármi dolognak vége annak kezdetinél; jobb a tûrõ, hogynem a kevély.

9 Ne légy hirtelen a lelkedben a haragra; mert a harag a bolondok kebelében nyugszik.

10 Ne mondd ezt: mi az oka, hogy a régi napok jobbak voltak ezeknél? mert nem bölcseségbõl származik az ilyen kérdés.

11 Jó a bölcseség az örökséggel, és elõmenetelökre van az [embereknek], a kik a napot látják.

12 Mert a bölcseségnek árnyéka alatt, [és] a gazdagságnak árnyéka alatt [egyformán nyugszik az ember!] de a tudomány hasznosb, mivelhogy a bölcseség életet ád az õ urainak.

13 Tekintsd meg az Istennek cselekedetit; mert kicsoda teheti egyenessé, a mit õ görbévé tett?

14 A jó szerencsének idején élj a jóval; a gonosz szerencsének idején pedig jusson eszedbe, hogy ezt is, épen úgy, mint azt, Isten szerzette, a végre, hogy az ember semmit [abból] eszébe ne vegyen, [a mi] reá következik.

15 Mindent láttam az én hiábavalóságomnak napjain: van oly igaz, a ki az õ igazságában elvész; és van gonosz ember, a ki [az õ életének napjait] meghosszabbítja az õ gonoszságában.

16 Ne légy felettébb igaz, és felettébb ne bölcselkedjél; miért keresnél magadnak veszedelmet?

17 Ne légy felettébb gonosz, és ne légy balgatag; miért halnál meg idõd elõtt?

18 Jobb, hogy ezt megfogd, és amattól is a te kezedet meg ne vond; mert a ki az Istent féli, mind ezektõl megszabadul!

19 A bölcseség megerõsíti a bölcset inkább, mint tíz hatalmas, a kik a városban vannak.

20 Mert nincs egy igaz ember is a földön, a ki jót cselekednék és nem vétkeznék.

21 Ne figyelmezz minden beszédre, melyet mondanak, hogy meg ne halld szolgádat, hogy átkoz téged.

22 Mert sok esetben tudja a te lelked is, hogy te is gonoszt mondottál egyebeknek.

23 Mind ezeket megpróbáltam az én bölcseségem által. [Mikor] azt gondolám, [hogy] bölcs vagyok, én tõlem a [bölcseség] távol vala.

24 Felette igen messze van, a mi van, és felette mélységes; kicsoda tudhatja meg azt?

25 Fordítám én magamat és az én szívemet a bölcseségnek és az okoskodásnak tudására, kutatására és keresésére; azonképen hogy megtudjam a bolondságnak gonoszságát, és a tévelygésnek balgatagságát.

26 És találtam [egy dolgot,] mely keservesb a halálnál; tudniillik az olyan asszonyt, a kinek a szíve olyan, mint a tõr és a háló, kezei pedig olyanok, mint a kötelek. A ki Isten elõtt kedves, megszabadul attól; a bûnös pedig megfogattatik attól.

27 Lásd, ezt találtam, azt mondja a prédikátor; mikor gyakorta nagy szorgalmassággal keresém a megfejtést,

28 A mit az én lelkem folyton keresett, és nem találtam. Ezer közül egy embert találtam; de asszonyt mind ezekben nem találtam.

29 Hanem lásd, ezt találtam, hogy az Isten teremtette az embert igaznak; õk pedig kerestek sok kigondolást.