1 ED avvenne un di que’ giorni, che, mentre egli insegnava il popolo nel tempio, ed evangelizzava, i principali sacerdoti, e gli Scribi, con gli anziani, sopraggiunsero.

2 E gli dissero: Dicci di quale autorità tu fai coteste cose; o, chi è colui che ti ha data cotesta autorità.

3 Ed egli, rispondendo, disse loro: Anch’io vi domanderò una cosa; e voi ditemela:

4 Il battesimo di Giovanni era egli dal cielo, o dagli uomini?

5 Ed essi ragionavan fra loro, dicendo: Se diciamo che era dal cielo, egli ci dirà: Perchè dunque non gli credeste?

6 Se altresì diciamo che era dagli uomini, tutto il popolo ci lapiderà; perciocchè egli è persuaso che Giovanni era profeta.

7 Risposero adunque che non sapevano onde egli fosse.

8 E Gesù disse loro: Io ancora non vi dirò di quale autorità io fo queste cose

9 POI prese a dire al popolo questa parabola. Un uomo piantò una vigna, e l’allogò a certi lavoratori, e se ne andò in viaggio, e dimorò fuori lungo tempo.

10 E nella stagione mandò un servitore a que’ lavoratori, acciocchè gli desser del frutto della vigna; ma i lavoratori, battutolo, lo rimandarono vuoto.

11 Ed egli di nuovo vi mandò un altro servitore; ma essi, battuto ancora lui, e vituperatolo, lo rimandarono vuoto.

12 Ed egli ne mandò ancora un terzo; ma essi, ferito ancora costui, lo cacciarono.

13 E il signor della vigna disse: Che farò? io vi manderò il mio diletto figliuolo; forse, quando lo vedranno, gli porteranno rispetto.

14 Ma i lavoratori, vedutolo, ragionaron fra loro, dicendo: Costui è l’erede; venite, uccidiamolo, acciocchè l’eredità divenga nostra.

15 E, cacciatolo fuor della vigna, l’uccisero. Che farà loro adunque il signor della vigna?

16 Egli verrà, e distruggerà que’ lavoratori, e darà la vigna ad altri. Ma essi, udito ciò, dissero: Così non sia.

17 Ed egli, riguardatili in faccia, disse: Che cosa adunque è questo ch’è scritto: La pietra che gli edificatori hanno riprovata è divenuta il capo del cantone?

18 Chiunque caderà sopra quella pietra sarà fiaccato, ed ella triterà colui sopra cui ella caderà.

19 ED i principali sacerdoti, e gli Scribi, cercavano in quella stessa ora di mettergli le mani addosso, perciocchè riconobbero ch’egli avea detta quella parabola contro a loro; ma temettero il popolo

20 E, spiandolo, gli mandarono degl’insidiatori, che simulassero d’esser giusti, per soprapprenderlo in parole; per darlo in man della signoria, ed alla podestà del governatore.

21 E quelli gli fecero una domanda, dicendo: Maestro, noi sappiamo che tu parli ed insegni dirittamente, e che non hai riguardo alla qualità delle persone, ma insegni la via di Dio in verità;

22 ecci egli lecito di pagare il tributo a Cesare, o no?

23 Ed egli, avvedutosi della loro astuzia, disse loro: Perchè mi tentate?

24 Mostratemi un denaro; di cui porta egli la figura, e la soprascritta? Ed essi, rispondendo, dissero: Di Cesare.

25 Ed egli disse loro: Rendete adunque a Cesare le cose di Cesare, e a Dio le cose di Dio.

26 E non lo poterono soprapprendere in parole davanti al popolo; e, maravigliatisi della sua risposta, si tacquero

27 OR alcuni de’ Sadducei, i quali pretendono non esservi risurrezione, accostatisi, lo domandarono, dicendo:

28 Maestro, Mosè ci ha scritto, che se il fratello d’alcuno muore avendo moglie, e muore senza figliuoli, il suo fratello prenda la moglie, e susciti progenie al suo fratello.

29 Or vi furono sette fratelli; e il primo, presa moglie, morì senza figliuoli.

30 E il secondo prese quella moglie, e morì anch’egli senza figliuoli.

31 Poi il terzo la prese; e simigliantemente tutti e sette; e morirono senza aver lasciati figliuoli.

32 Ora, dopo tutti, morì anche la donna.

33 Nella risurrezione adunque, di chi di loro sarà ella moglie? poichè tutti e sette l’hanno avuta per moglie.

34 E Gesù, rispondendo, disse loro: I figliuoli di questo secolo sposano, e son maritati;

35 ma coloro che saranno reputati degni d’ottener quel secolo, e la risurrezion de’ morti, non isposano, e non son maritati.

36 Perciocchè ancora non possono più morire; poichè siano pari agli angeli; e son figliuoli di Dio, essendo figliuoli della risurrezione.

37 Or che i morti risuscitino, Mosè stesso lo dichiarò presso al pruno, quando egli nomina il Signore l’Iddio d’Abrahamo, e l’Iddio d’Isacco, e l’Iddio di Giacobbe.

38 Or egli non è Dio de’ morti, anzi de’ viventi; poichè tutti vivono per lui

39 Ed alcuni degli Scribi gli fecer motto, e dissero: Maestro, bene hai detto.

40 E non ardirono più fargli alcuna domanda.

41 ED egli disse loro: Come dicono che il Cristo sia figliuolo di Davide?

42 E pur Davide stesso, nel libro de’ Salmi, dice: Il Signore ha detto al mio Signore: Siedi alla mia destra,

43 finchè io abbia posti i tuoi nemici per iscannello de’ tuoi piedi.

44 Davide adunque lo chiama Signore. E come è egli suo figliuolo?

45 ORA, mentre tutto il popolo stava ascoltando, egli disse a’ suoi discepoli.

46 Guardatevi dagli Scribi, i quali volentieri passeggiano in vesti lunghe, ed amano le salutazioni nelle piazze, e i primi seggi nelle raunanze, e i primi luoghi ne’ conviti.

47 I quali divorano le case delle vedove, eziandio sotto specie di far lunghe orazioni; essi ne riceveranno maggior condannazione

1 És lõn azok közül a napok közül egyen, mikor õ a népet tanítá a templomban, és és az evangyéliomot hirdeté, elõállának a fõpapok és az írástudók a vénekkel egybe,

2 És mondának néki, így szólván: Mondd meg nékünk, micsoda hatalommal cselekszed ezeket? vagy ki az, a ki néked ezt a hatalmat adta?

3 Felelvén pedig, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tõletek; mondjátok meg azért nékem:

4 A János keresztsége mennybõl vala-é, vagy emberektõl?

5 Azok pedig tanakodának magok közt, mondván: Ha [ezt] mondjuk: Mennybõl; [azt] fogja mondani: Miért nem hittetek tehát néki?

6 Ha pedig [ezt] mondjuk: Emberektõl; az egész nép megkövez minket: mert meg van gyõzõdve, hogy János próféta volt.

7 Felelének azért, hogy õk nem tudják, honnét [vala.]

8 És Jézus monda nékik: Én sem mondom meg néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.

9 És kezdé a népnek e példázatot mondani: Egy ember plántála szõlõt, és kiadá azt munkásoknak, és hosszú idõre elutazék.

10 És annak idején elküldé szolgáját a munkásokhoz, hogy adjanak néki a szõlõ gyümölcsébõl; a munkások pedig azt megvervén, üresen bocsáták el.

11 És még másik szolgát is külde; de azok azt is megvervén és meggyalázván, üresen bocsáták el.

12 És még harmadikat is külde; de azok azt is megsebesítvén, kiveték.

13 Monda azért a szõlõnek ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én szerelmes fiamat: talán azt, ha látják, megbecsülik.

14 De mikor azt látták a munkások, tanakodának egymás közt, mondván: Ez az örökös; jertek, öljük meg õt, hogy a miénk legyen az örökség!

15 És kivetvén õt a szõlõbõl, megölék. Mit cselekszik azért a szõlõnek ura azokkal?

16 Elmegy és elveszti azokat a munkásokat, és a szõlõt másoknak adja. És mikor ezt hallották, mondának: Távol legyen [az]!

17 Õ pedig reájok tekintvén, monda: Mi az tehát, a mi meg van írva: A mely követ az építõk megvetettek, az lett a szegelet fejévé?

18 Valaki erre a kõre esik, szétzúzatik; a kire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt.

19 És igyekeznek vala a fõpapok és az írástudók kezeiket õ reá vetni azon órában; de félének a néptõl; mert megérték, hogy õ ellenök mondta e példázatot.

20 Annakokáért vigyázván õ reá, leselkedõket küldének ki, a kik igazaknak tetteték magokat, hogy õt megfogják beszédében; hogy átadják a felsõbbségnek és a helytartó hatalmának.

21 Kik megkérdezék õt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem az Istennek útját igazán tanítod:

22 Szabad-é nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?

23 Õ pedig észrevévén álnokságukat, monda nékik: Mit kísértetek engem?

24 Mutassatok nékem egy pénzt; kinek a képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré.

25 Õ pedig monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré, a császárnak, és a mi az Istené, az Istennek.

26 És nem tudták õt megfogni beszédében a nép elõtt; és csodálkozván az õ feleletén, elhallgatának.

27 Hozzá menvén pedig a sadduczeusok közül némelyek, a kik tagadják, hogy van feltámadás, megkérdék õt,

28 Mondván: Mester, Mózes megírta nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok nélkül hal meg, hogy annak testvére elvegye [annak] feleségét, és támasszon magot az õ testvérének.

29 Hét testvér vala azért: és az elsõ feleséget vévén, meghalt magzatok nélkül;

30 A másik vevé el azért annak feleségét, és az [is] magzatok nélkül halt meg;

31 Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem hagytak magot, és meghaltak.

32 Mind ezek után pedig meghalt az asszony is.

33 A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülök? mert mind a hétnek felesége volt.

34 És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak:

35 De a kik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak:

36 Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai.

37 Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének és Izsák Istenének és Jákób Istenének mondja.

38 Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élõknek [Istene:] mert mindenek élnek õ néki.

39 Felelvén pedig némelyek az írástudók közül, mondának: Mester, jól mondád!

40 És többé semmit sem mertek tõle kérdezni.

41 Monda pedig nékik: Mimódon mondják, hogy a Krisztus Dávidnak fia?

42 Holott maga Dávid mondja a zsoltárok könyvében: Monda az Úr az én Uramnak, ülj az én jobbkezem felõl,

43 Míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.

44 Dávid azért Urának mondja õt, mimódon fia tehát néki?

45 És az egész nép hallására monda az õ tanítványainak:

46 Oltalmazzátok meg magatokat az írástudóktól, kik hosszú köntösökben akarnak járni, és szeretik a piaczokon való köszöntéseket, és a gyülekezetekben az elsõ ûlést, és a lakomákon a fõhelyeket;

47 Kik az özvegyeknek házát felemésztik, és színbõl hosszan imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek.