1 IO son l’uomo che ha veduta afflizione, Per la verga dell’indegnazion del Signore.

2 Egli mi ha condotto, e fatto camminar nelle tenebre, E non nella luce.

3 Certo, egli mi ritorna addosso, E rivolge la sua mano contro a me tuttodì.

4 Egli ha fatta invecchiar la mia carne, e la mia pelle; Egli mi ha fiaccate le ossa.

5 Egli ha fatti degli edificii contro a me, E mi ha intorniato di tosco e di affanno.

6 Egli mi ha fatto dimorare in luoghi tenebrosi, A guisa di quelli che son morti già da lungo tempo.

7 Egli mi ha assiepato d’ogn’intorno, sì che non posso uscire; Egli ha aggravati i miei ceppi.

8 Eziandio quando grido e sclamo, Egli chiude il passo alla mia orazione,

9 Egli ha chiuse le mie vie di pietre conce a scarpello, Ha rinvolti i miei sentieri.

10 Egli mi è stato un orso all’agguato, Un leone ne’ suoi nascondimenti.

11 Egli ha traviate le mie vie, Mi ha tagliato a pezzi, mi ha renduto desolato.

12 Egli ha teso l’arco suo, E mi ha posto come un bersaglio incontro alle saette.

13 Egli mi ha fitti nelle reni Gli strali del suo turcasso.

14 Io sono in derisione a tutti i popoli, E son la lor canzone tuttodì.

15 Egli mi ha saziato di amaritudini, Mi ha inebbriato di assenzio.

16 Egli mi ha stritolati i denti con della ghiaia, Mi ha voltolato nella cenere.

17 E tu hai allontanata l’anima mia dalla pace, Ed io ho dimenticato il bene.

18 E ho detto: Il Signore ha fatta perire la mia forza, E la mia speranza.

19 Ricordati della mia afflizione, E del mio esilio; del tosco e dell’assenzio.

20 L’anima mia se ne ricorda del continuo, E se ne abbatte in me

21 Questo mi torna alla mente, Perciò spererò ancora.

22 Se non siamo stati del tutto consumati, È per le benignità del Signore; Perciocchè le sue misericordi non son venute meno;

23 Si rinnovano ogni mattina; La tua lealtà è grande.

24 Il Signore è la mia parte, ha detto l’anima mia; Perciò spererò in lui.

25 Il Signore è buono a quelli che l’aspettano, All’anima che lo ricerca.

26 Buona cosa è di aspettare in silenzio La salute del Signore.

27 Buona cosa è all’uomo di portare il giogo Nella sua giovanezza.

28 Sieda egli pur solitario, ed in silenzio, Se Dio gliel’ha imposto!

29 Metta pur la sua bocca nella polvere! Forse, ci sarà ancora speranza;

30 Porga pur la guancia a chi lo percuote; Si sazi pur di vituperio!

31 Poichè il Signore non rigetta in perpetuo;

32 Anzi, se affligge, ha altresì compassione, Secondo la moltitudine delle sue benignità.

33 Perciocchè s’egli affligge, E addolora i figliuoli degli uomini, Non lo fa volentieri.

34 Mentre altri trita sotto i suoi piedi Tutti i prigioni della terra;

35 Mentre altri pervertisce la ragion dell’uomo, Nel cospetto dell’Altissimo;

36 Mentre altri fa torto all’uomo nella sua lite; Il Signore nol vede egli?

37 Chi è colui che abbia detta qualche cosa, e quella sia avvenuta, Che il Signore non l’abbia comandata?

38 Non procedono i mali ed i beni Dalla bocca dell’Altissimo?

39 Perchè si rammarica l’uomo vivente? Perchè si rammarica l’uomo della pena del suo peccato?

40 Esaminiamo le nostre vie, E ricerchiamole e convertiamoci al Signore.

41 Alziamo i nostri cuori, e le palme delle mani, A Dio ne’ cieli, dicendo:

42 Noi abbiam misfatto, e siamo stati ribelli; E tu non hai perdonato.

43 Tu ci hai coperti d’ira, e ci hai perseguitati; Tu hai ucciso e non hai risparmiato.

44 Tu hai distesa una nuvola intorno a te, Acciocchè l’orazione non passasse.

45 Tu ci hai fatti essere spazzature, Ed abbominio, per mezzo i popoli.

46 Tutti i nostri nemici hanno aperta la bocca contro a noi.

47 Noi siamo incorsi in ispavento, ed in fossa; In desolazione, ed in fiaccamento.

48 L’occhio mio cola in rivi d’acque, Per lo fiaccamento della figliuola del mio popolo.

49 L’occhio mio stilla, senza posa, E non ha alcuna requie;

50 Finchè il Signore non riguarda, E non vede dal cielo.

51 L’occhio mio affanna l’anima mia, Per tutte le figliuole della mia città.

52 Quelli che senza cagione, mi son nemici, Mi han cacciato del continuo, come un uccelletto;

53 Hanno troncata la vita mia, e l’hanno messa nella fossa; Ed hanno gettate delle pietre sopra me.

54 Le acque mi hanno inondato fin sopra il capo; Io ho detto: Io son riciso

55 Io ho invocato il tuo Nome, o Signore, Dalla fossa de’ luoghi bassissimi.

56 Tu hai udita la mia voce; Non nascondere il tuo orecchio al mio sospiro, ed al mio grido.

57 Tu ti sei accostato al giorno che io ti ho invocato; Tu hai detto: Non temere.

58 O Signore, tu hai dibattute le querele dell’anima mia; Tu hai riscossa la vita mia.

59 O Signore, tu vedi il torto che mi è fatto; Giudica la mia causa.

60 Tu vedi tutte le lor vendette, Tutti i lor pensieri contro a me.

61 Tu odi, Signore, i loro obbrobri, Tutte le lor macchinazioni contro a me;

62 Le parole di quelli che mi si levano incontro, Ed i ragionamenti che tengono contro a me tuttodì.

63 Riguarda, quando si seggono, e quando si levano; Io sono la lor canzone.

64 O Signore, rendi loro la retribuzione, Secondo le opere delle lor mani.

65 Da’ loro ingombramento di cuore, La tua maledizione.

66 Perseguili in ira, E disperdili di sotto al cielo del Signore

1 Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott az õ haragjának vesszeje miatt.

2 Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban.

3 Bizony ellenem fordult, [ellenem] fordítja kezét minden nap.

4 Megfonnyasztotta testemet és bõrömet, összeroncsolta csontjaimat.

5 [Erõsséget] épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal.

6 Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat.

7 Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat.

8 Sõt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat.

9 Elkerítette az én útaimat terméskõvel, ösvényeimet elforgatta.

10 Ólálkodó medve õ nékem [és] lesben álló oroszlán.

11 Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem!

12 Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem!

13 Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.

14 Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.

15 Eltöltött engem keserûséggel, megrészegített engem ürömmel.

16 És kova-kõvel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem.

17 És kizártad lelkem a békességbõl; elfeledkeztem a jóról.

18 És mondám: Elveszett az én erõm és az én reménységem az Úrban.

19 Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömrõl és a méregrõl!

20 Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.

21 Ezt veszem szívemre, azért bízom.

22 Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az õ irgalmassága!

23 Minden reggel meg-megújul; nagy a te hûséged!

24 Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.

25 Jó az Úr azoknak, a kik várják õt; a léleknek, a mely keresi õt.

26 Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.

27 Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.

28 Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.

29 Porba teszi száját, [mondván:] Talán van [még] reménység?

30 Orczáját tartja az õt verõnek, megelégszik gyalázattal.

31 Mert nem zár ki örökre az Úr.

32 Sõt, ha megszomorít, meg is vígasztal az õ kegyelmességének gazdagsága szerint.

33 Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.

34 Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;

35 Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe elõtt;

36 Hogy elnyomassék az ember az õ peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.

37 Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?

38 A Magasságosnak szájából nem jõ ki a gonosz és a jó.

39 Mit zúgolódik az élõ ember? Ki-ki a maga bûneiért [bûnhõdik.]

40 Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz.

41 Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.

42 Mi voltunk gonoszok és pártütõk, azért nem bocsátottál meg.

43 Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél.

44 Felöltötted a felhõt, hogy hozzád ne jusson az imádság.

45 Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között.

46 Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.

47 Rettegés és tõr van mi rajtunk, pusztulás és romlás.

48 Víz-patakok folynak alá az én szemembõl népem leányának romlása miatt.

49 Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése,

50 Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égbõl.

51 Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért.

52 Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül.

53 Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám.

54 Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!

55 Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó verembõl.

56 Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elõl.

57 Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!

58 Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet.

59 Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet.

60 Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat.

61 Hallottad Uram az õ szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat;

62 Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat.

63 Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az õ gúnydaluk.

64 Fizess meg nékik, Uram, az õ kezeiknek munkája szerint.

65 Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.

66 Üldözd haragodban, és veszesd el õket az Úr ege alól!