1 Ha annakokáért [helye van] Krisztusban az intésnek, ha [helye van] a szeretet vígasztalásának, ha [helye van] a Lélekben való közösségnek, ha [helye van] a szívnek és könyörületességnek,

2 Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlõ indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén;

3 Semmit nem cselekedvén versengésbõl, sem hiábavaló dicsõségbõl, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál.

4 Ne nézze kiki a maga [hasznát,] hanem mindenki a másokét is.

5 Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is,

6 A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy [õ] az Istennel egyenlõ,

7 Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;

8 És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.

9 Annakokáért az Isten is felmagasztalá õt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való;

10 Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.

11 És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsõségére.

12 Annakokáért, szerelmeseim, a miképen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket;

13 Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvébõl.

14 Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek;

15 Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplõtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon.

16 Életnek beszédét tartván elébök; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába.

17 De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papiszolgálatánál, [mégis] örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal;

18 Azonképen ti is örüljetek, és örüljetek együtt velem.

19 Reménylem pedig az Úr Jézusban, hogy Timótheust rövid nap elküldöm tihozzátok, hogy én is megviduljak, megértvén a ti dolgaitokat.

20 Mert nincsen velem senki hozzá hasonló indulatú, a ki igazán szívén viselné dolgaitokat.

21 Mert mindenki a maga hasznát keresi, nem a Krisztus Jézusét.

22 Az õ kipróbált voltát pedig ismeritek, hogy miképen atyjával a gyermek, együtt szolgált velem az evangyéliom ügyében.

23 Õt azért reménylem, hogy elküldöm, mihelyt meglátom az én dolgaimat, tüstént;

24 Bízom pedig az Úrban, hogy magam is csakhamar el fogok menni.

25 De szükségesnek tartám, hogy Epafróditust, az én atyámfiát és munkatársamat és bajtársamat, néktek pedig követeteket és szükségemben áldozatot hozó szolgátokat hazaküldjem hozzátok;

26 Mivelhogy vágyva vágyott mindnyájatok után, és gyötrõdött a miatt, hogy meghallottátok, hogy õ beteg volt.

27 Mert bizony beteg volt, halálhoz közel; de az Isten könyörült rajta, nem csak õ rajta pedig, hanem én rajtam is, hogy szomorúság ne jõjjön szomorúságomra.

28 Annakokáért hamarabb küldtem õt haza, hogy meglátván õt, ismét örüljetek, és nékem is kisebb legyen a szomorúságom.

29 Fogadjátok azért õt az Úrban teljes örömmel; és az ilyeneket megbecsüljétek:

30 Mert a Krisztus dolgáért jutott majdnem halálra, koczkára tévén életét, hogy kárpótoljon engem azért, hogy nékem tett szolgálatotoknál ti nem voltatok jelen.

1 Portanto, se há alguma exortação em Cristo, se alguma consolação de amor, se alguma comunhão do Espírito, se alguns entranháveis afetos e compaixões,

2 completai o meu gozo, para que tenhais o mesmo modo de pensar, tendo o mesmo amor, o mesmo ânimo, pensando a mesma coisa;

3 nada façais por contenda ou por vanglória, mas com humildade cada um considere os outros superiores a si mesmo;

4 não olhe cada um somente para o que é seu, mas cada qual também para o que é dos outros.

5 Tende em vós aquele sentimento que houve também em Cristo Jesus,

6 o qual, subsistindo em forma de Deus, não considerou o ser igual a Deus coisa a que se devia aferrar,

7 mas esvaziou-se a si mesmo, tomando a forma de servo, tornando-se semelhante aos homens;

8 e, achado na forma de homem, humilhou-se a si mesmo, tornando-se obediente até a morte, e morte de cruz.

9 Pelo que também Deus o exaltou soberanamente, e lhe deu o nome que é sobre todo nome;

10 para que ao nome de Jesus se dobre todo joelho dos que estão nos céus, e na terra, e debaixo da terra,

11 e toda língua confesse que Jesus Cristo é Senhor, para glória de Deus Pai.

12 De sorte que, meus amados, do modo como sempre obedecestes, não como na minha presença somente, mas muito mais agora na minha ausência, efetuai a vossa salvação com temor e tremor;

13 porque Deus é o que opera em vós tanto o querer como o efetuar, segundo a sua boa vontade.

14 Fazei todas as coisas sem murmurações nem contendas;

15 para que vos torneis irrepreensíveis e sinceros, filhos de Deus imaculados no meio de uma geração corrupta e perversa, entre a qual resplandeceis como luminares no mundo,

16 retendo a palavra da vida; para que no dia de Cristo eu tenha motivo de gloriar-me de que não foi em vão que corri nem em vão que trabalhei.

17 Contudo, ainda que eu seja derramado como libação sobre o sacrifício e serviço da vossa fé, folgo e me regozijo com todos vós;

18 e pela mesma razão folgai vós também e regozijai-vos comigo.

19 Ora, espero no Senhor Jesus enviar-vos em breve Timóteo, para que também eu esteja de bom ânimo, sabendo as vossas notícias.

20 Porque nenhum outro tenho de igual sentimento, que sinceramente cuide do vosso bem-estar.

21 Pois todos buscam o que é seu, e não o que é de Cristo Jesus.

22 Mas sabeis que provas deu ele de si; que, como filho ao pai, serviu comigo a favor do evangelho.

23 A este, pois, espero enviar logo que eu tenha visto como há de ser o meu caso;

24 confio, porém, no Senhor, que também eu mesmo em breve irei.

25 Julguei, contudo, necessário enviar-vos Epafrodito, meu irmão, e cooperador, e companheiro nas lutas, e vosso enviado para me socorrer nas minhas necessidades;

26 porquanto ele tinha saudades de vós todos, e estava angustiado por terdes ouvido que estivera doente.

27 Pois de fato esteve doente e quase à morte; mas Deus se compadeceu dele, e não somente dele, mas também de mim, para que eu não tivesse tristeza sobre tristeza.

28 Por isso vo-lo envio com mais urgência, para que, vendo-o outra vez, vos regozijeis, e eu tenha menos tristeza.

29 Recebei-o, pois, no Senhor com todo o gozo, e tende em honra a homens tais como ele;

30 porque pela obra de Cristo chegou até as portas da morte, arriscando a sua vida para suprir-me o que faltava do vosso serviço.