1 Mikor pedig bevitték az Isten ládáját és elhelyezék azt a sátor közepén, a melyet Dávid annak számára felállított vala: áldozának egészen égõ- és hálaáldozatokkal az Isten elõtt.

2 És mikor Dávid elvégezte az egészen égõáldozatot és a hálaáldozatot, az Úr nevében megáldá a népet.

3 És osztogata minden Izráelitának, férfinak úgy, mint asszonynak egy-egy kenyeret, és egy-egy darab húst és egy-egy kalácsot.

4 És rendele az Úr ládája elé a Léviták közül szolgákat, a kik hirdessék, tiszteljék és dícsérjék az Urat, Izráel Istenét.

5 Asáf vala a fõ, utána másodrenden Zakariás, Jéhiel, Semirámót, Jékhiel, Mattithja, Eliáb, Benája és Obed-Edom. Jéhiel lantokkal és cziterákkal, Asáf pedig czimbalmokkal énekel vala;

6 Továbbá Benája és Jaháziel papok kürtölnek vala szüntelen az Isten szövetségének ládája elõtt.

7 Azon a napon adott Dávid elõször [éneket] az Úrnak dícséretére Asáfnak és az õ atyjafiainak kezébe.

8 Dícsérjétek az Urat, hívjátok segítségül az õ nevét, hirdessétek minden népek között az õ nagy dolgait.

9 Énekeljetek néki, mondjatok dícséretet néki, beszéljetek minden csudálatos dolgairól.

10 Dicsekedjetek az õ szent nevében; örvendezzen szívök azoknak, a kik az Urat keresik.

11 Keressétek az Urat és az õ erõsségét; keressétek az õ orczáját szüntelen.

12 Emlékezzetek meg az õ csudálatos dolgairól, a melyeket cselekedett, az õ csudáiról és az õ szájának ítéletirõl.

13 Óh Izráelnek, az õ szolgájának magva! Jákóbnak, az õ választottjának fiai!

14 Ez az Úr, a mi Istenünk; az egész földön az õ ítéletei!

15 Emlékezzetek meg örökké az õ szövetségérõl, és az õ beszédérõl, a melyet parancsolt, ezer nemzetségig;

16 A melyet szerzett Ábrahámmal; és az Izsáknak tett esküjérõl.

17 Amelyet állíta Jákóbnak [örök] végzésül, Izráelnek örökkévaló szövetségül,

18 Mondván: A Kanaán földét néked adom, hogy legyen néktek örökségtek.

19 Midõn ti számszerint kevesen valátok, igen kevesen, és zsellérek azon a földön;

20 Mert járnak vala egyik nemzetségtõl a másikhoz, és egyik országból más országba:

21 Mégsem engedé senkinek õket bántani, sõt még a királyokat is megbünteté érettök.

22 [Ezt mondván:] Az én felkentjeimet ne bántsátok, prófétáimnak se ártsatok.

23 Mind ez egész föld énekeljen az Úrnak, napról-napra hirdessétek az õ szabadítását.

24 Beszéljétek a pogányok között az õ dicsõségét, minden népek között az õ csudálatos dolgait;

25 Mert nagy az Úr és igen dícsérendõ, és rettenetes minden istenek felett;

26 Mert a pogányoknak minden isteneik csak bálványok, de az Úr teremtette az egeket.

27 Dicsõség és tisztesség van õ elõtte, erõsség és vígasság az õ helyén.

28 Adjatok az Úrnak, népeknek nemzetségei, adjatok az Úrnak dicsõséget és erõsséget!

29 Adjatok az Úr nevének dicsõséget, hozzatok ajándékot, és jõjjetek eleibe, imádjátok az Urat a szentség ékességében.

30 Rettegjen az egész föld az õ orczájától; a föld kereksége is megerõsíttetik, hogy ne ingadozzék.

31 Örüljenek az egek, és örvendezzen a föld, és mondják a pogányok között: az Úr uralkodik!

32 Zengjen a tenger és az õ teljessége; örvendezzen a mezõ és minden, a mi azon van.

33 Akkor örvendezni kezdenek az erdõnek fái az Úr elõtt, mikor eljövend megítélni a földet.

34 Tiszteljétek az Urat, mert igen jó, mert örökkévaló az õ irgalmassága.

35 És mondjátok: Tarts meg minket, mi szabadító Istenünk, gyûjts össze minket, és szabadíts meg a pogányoktól, hogy a te szent nevedet tisztelhessük, dicsekedhessünk a te dícséretedben!

36 Áldott legyen az Úr, Izráel Istene öröktõl fogva mindörökké! És monda a sokaság: Ámen! és dícséré az Urat.

37 Ott hagyá azért [Dávid] az Úr szövetségének ládájánál Asáfot és az õ atyjafiait, hogy a láda elõtt szüntelen minden napon szolgáljanak,

38 Obed-Edomot és az õ hatvannyolcz atyjafiát (Obed-Edom pedig a Jedithun fia) és Hósát pedig ajtónállóknak.

39 Sádók papot pedig és az õ pap atyjafiait, az Úr sátora elõtt [hagyá] a magaslaton, mely Gibeonban vala;

40 Hogy áldozzanak az Úrnak szüntelen égõáldozattal az égõáldozatnak oltárán minden reggel és estve, és hogy mindent a szerint [cselekedjenek,] a mint megiratott az Úr törvényében, melyet parancsolt vala az Izráelnek,

41 Hémánt is és Jédutunt velök [hagyá,] és többeket is választott, a kik nevök szerint megneveztettek, hogy az Urat dícsérjék, mert az õ irgalmassága örökkévaló.

42 És õ velök Hémánt és Jédutunt kürtökkel, czimbalmokkal és az Isten énekének szerszámaival. A Jédutun fiait pedig kapunállókká [tevé].

43 Akkor eltávozék az egész nép, kiki az õ házához. Dávid pedig visszatére, hogy az õ háznépét is megáldja.

1 Trouxeram, pois, a arca de Deus, e a puseram no meio da tenda que Davi lhe tinha armado; e ofereceram holocaustos e sacrifícios pacíficos perante Deus.

2 E, acabando Davi de oferecer os holocaustos e sacrifícios pacíficos, abençoou o povo em nome do Senhor.

3 E repartiu a todos em Israel, tanto a homens como a mulheres, a cada um, um pão, e um bom pedaço de carne, e um frasco de vinho.

4 E pôs alguns dos levitas por ministros perante a arca do Senhor; isto para recordarem, e louvarem, e celebrarem ao Senhor Deus de Israel.

5 Era Asafe, o chefe, e Zacarias o segundo depois dele; Jeiel, e Semiramote, e Jeiel, e Matitias, e Eliabe, e Benaia, e Obede-Edom, e Jeiel, com alaúdes e com harpas; e Asafe se fazia ouvir com címbalos;

6 Também Benaia, e Jaaziel, os sacerdotes, continuamente tocavam trombetas, perante a arca da aliança de Deus.

7 Então naquele mesmo dia Davi, em primeiro lugar, deu o seguinte salmo para que, pelo ministério de Asafe e de seus irmãos, louvassem ao Senhor;

8 Louvai ao Senhor, invocai o seu nome, fazei conhecidas as suas obras entre os povos.

9 Cantai-lhe, salmodiai-lhe, atentamente falai de todas as suas maravilhas.

10 Gloriai-vos no seu santo nome; alegre-se o coração dos que buscam ao Senhor.

11 Buscai ao Senhor e a sua força; buscai a sua face continuamente.

12 Lembrai-vos das maravilhas que fez, de seus prodígios, e dos juízos da sua boca;

13 Vós, semente de Israel, seus servos, vós, filhos de Jacó, seus escolhidos.

14 Ele é o Senhor nosso Deus; os seus juízos estão em toda a terra.

15 Lembrai-vos perpetuamente da sua aliança e da palavra que prescreveu para mil gerações;

16 Da aliança que fez com Abraão, e do seu juramento a Isaque;

17 O qual também a Jacó confirmou por estatuto, e a Israel por aliança eterna,

18 Dizendo: A ti te darei a terra de Canaã, quinhão da vossa herança.

19 Quando eram poucos homens em número, sim, mui poucos, e estrangeiros nela,

20 Quando andavam de nação em nação, e de um reino para outro povo,

21 A ninguém permitiu que os oprimisse, e por amor deles repreendeu reis, dizendo:

22 Não toqueis os meus ungidos, e aos meus profetas não façais mal.

23 Cantai ao Senhor em toda a terra; anunciai de dia em dia a sua salvação.

24 Contai entre as nações a sua glória, entre todos os povos as suas maravilhas.

25 Porque grande é o Senhor, e mui digno de louvor, e mais temível é do que todos os deuses.

26 Porque todos os deuses dos povos são ídolos; porém o Senhor fez os céus.

27 Louvor e majestade há diante dele, força e alegria no seu lugar.

28 Tributai ao Senhor, ó famílias dos povos, tributai ao Senhor glória e força.

29 Tributai ao Senhor a glória de seu nome; trazei presentes, e vinde perante ele; adorai ao Senhor na beleza da sua santidade.

30 Trema perante ele, trema toda a terra; pois o mundo se firmará, para que não se abale.

31 Alegrem-se os céus, e regozije-se a terra; e diga-se entre as nações: O Senhor reina.

32 Brame o mar com a sua plenitude; exulte o campo com tudo o que nele há;

33 Então jubilarão as árvores dos bosques perante o Senhor; porquanto vem julgar a terra.

34 Louvai ao Senhor, porque é bom; pois a sua benignidade dura perpetuamente.

35 E dizei: Salva-nos, ó Deus da nossa salvação, e ajunta-nos, e livra-nos das nações, para que louvemos o teu santo nome, e nos gloriemos no teu louvor.

36 Bendito seja o Senhor Deus de Israel, de eternidade a eternidade. E todo o povo disse: Amém! E louvou ao Senhor.

37 Então Davi deixou ali, diante da arca da aliança do Senhor, a Asafe e a seus irmãos, para ministrarem continuamente perante a arca, segundo se ordenara para cada dia.

38 E mais a Obede-Edom, com seus irmãos, sessenta e oito; a este Obede-Edom, filho de Jedutum, e a Hosa, deixou por porteiros.

39 E deixou a Zadoque, o sacerdote, e a seus irmãos, os sacerdotes, diante do tabernáculo do Senhor, no alto que está em Gibeom,

40 Para oferecerem holocaustos ao Senhor continuamente, pela manhã e à tarde, sobre o altar dos holocaustos; e isto segundo tudo o que está escrito na lei do Senhor que tinha prescrito a Israel.

41 E com eles a Hemã, e a Jedutum, e aos mais escolhidos, que foram apontados pelos seus nomes, para louvarem ao Senhor, porque a sua benignidade dura perpetuamente.

42 Com eles, pois, estavam Hemã e Jedutum, com trombetas e címbalos, para os que haviam de tocar, e com outros instrumentos de música de Deus; porém os filhos de Jedutum estavam à porta.

43 Então todo o povo se retirou, cada um para a sua casa; e voltou Davi, para abençoar a sua casa.