1 Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában ûl vala, és a mint meglátá õket Lót, felkele eléjök, és arczczal a földre borúla.2 És monda: Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott, és mossátok meg lábaitokat; reggel korán felkelhettek és indulhattok útatokra. Azok pedig mondának: Nem, hanem az utczán hálunk meg.3 De nagyon unszolá õket, és betérének hozzá, és bemenének az õ házába; õ pedig szerze nékik vendégséget, és pogácsát is süte, és evének.4 Lefekvésök elõtt a város férfiai, Sodoma férfiai körûlvevék a házat, ifja, örege, mind az egész község egytõl egyig.5 És szólíták Lótot, mondván néki: Hol vannak a férfiak, a kik te hozzád jövének az éjjel? Hozd ki azokat mi hozzánk, hadd ismerjük õket.6 És kiméne Lót õ hozzájok az ajtó eleibe, és bezárá maga után az ajtót.7 És monda: Kérlek atyámfiai, ne cselekedjetek gonoszságot.8 Ímé van énnékem két leányom, a kik még nem ismertek férfiat, kihozom azokat ti hozzátok, és cselekedjetek velök a mint néktek tetszik, csakhogy ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit, mivelhogy az én hajlékom árnyéka alá jöttenek.9 Azok pedig mondának: Eredj el innen. Ismét mondának: Ez egy maga nálunk a jövevény s õ szabja a törvényt? Majd gonoszbul cselekszünk veled, hogy nem azokkal. És reá rohanának a férfiúra, Lótra, felette igen, és azon valának, hogy betörik az ajtót.10 De kinyújták azok a férfiak kezeiket, és bevonák Lótot magokhoz a házba és bezárák az ajtót.11 Az embereket pedig, kik a ház ajtaja elõtt valának, vaksággal verék meg kicsinytõl nagyig, annyira, hogy elfáradának az ajtó keresésében.12 És mondának a férfiak Lótnak: Ki van még itt hozzád tartozó? võdet, fiaidat és leányaidat, és mindenedet, a mi a tied a városban, vidd ki e helybõl.13 Mert mi elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nõtt az Úr elõtt; és az Úr küldött minket, hogy elveszítsük ezt.14 Kiméne azért Lót, és szóla az õ võinek, kik az õ leányait elvették vala, és monda: Keljetek fel, menjetek ki e helybõl, mert elveszti az Úr e várost; de az õ võinek úgy tetszék, mintha tréfálna.15 És mikor a hajnal feljött, sürgetik vala az Angyalok Lótot, mondván: Kelj fel, vedd a te feleségedet és jelenlevõ két leányodat, hogy el ne veszsz a városnak bûne miatt.16 Mikor pedig késedelmeskedék, megragadák a férfiak az õ kezét és az õ feleségének kezét és két leánya kezét, az Úrnak iránta való irgalmából, és kivivék õt: és ott hagyák a városon kívül.17 És lõn mikor kivivék õket, monda az [egyik:] Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne veszsz.18 És monda Lót nékik: Ne oh Uram!19 Ímé a te szolgád kegyelmet talált te elõtted, és nagy a te irgalmasságod, melyet mutattál irántam, hogy életemet megtartotta: de én nem menekûlhetek a hegyre, nehogy utólérjen a veszedelem, és meghaljak.20 Ímhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd menekûljek kérlek oda, lám kicsiny az; és én életben maradok.21 Monda azért néki: Ím tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, a melyrõl szólottál.22 Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, míg oda nem érsz. Azért nevezték annak a városnak nevét Czóárnak.23 A nap feljött vala a földre, mikor Lót Czóárba ére.24 És bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esõt az Úrtól az égbõl.25 És elsûlyeszté ama városokat, és azt az egész vidéket, és a városok minden lakosait, és a föld növényeit is.26 És hátra tekinte az õ felesége, és sóbálványnyá lõn.27 Ábrahám pedig reggel arra a helyre indúla, a hol az Úr színe elõtt állott vala.28 És tekinte Sodoma és Gomora felé, és az egész környék földje felé; és látá, és ímé felszálla a földnek füstje, mint a kemencze füstje.29 És lõn mikor elveszté Isten annak a környéknek városait, megemlékezék az Isten Ábrahámról, és kiküldé Lótot a veszedelembõl, mikor elsûlyeszté a városokat, a melyekben lakott vala Lót.30 Lót pedig felméne Czóárból, és letelepedék a hegyen, és vele együtt az õ két leánya is, mert fél vala Czóárban lakni; lakozék tehát egy barlangban õ és az õ két leánya.31 És monda a nagyobbik a kisebbiknek: A mi atyánk megvénhedett, és nincsen a földön férfiú, a ki mi hozzánk bejöhetne az egész föld szokása szerint.32 Jer, adjunk bort inni a mi atyánknak, és háljunk õ vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.33 Adának azért inni bort az õ atyjoknak azon éjszaka, és beméne a nagyobbik, és hála az õ atyjával, ez pedig semmit sem tuda annak sem lefekvésérõl, sem fölkelésérõl.34 És lõn másodnapon, monda a nagyobbik a kisebbiknek: Ímé a mult éjjel én háltam atyámmal, adjunk néki bort inni ez éjjel is, és menj be te, hálj vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.35 Adának azért azon éjszaka is az õ atyjoknak bort inni, és felkele a kisebbik is és vele hála; õ pedig semmit sem tuda annak sem lefekvésérõl, sem fölkelésérõl.36 És teherbe esének Lót leányai mindketten az õ atyjoktól.37 És szûle a nagyobbik fiat, és nevezé annak nevét Moábnak; ez a Moábiták atyja mind e mai napig.38 A kisebbik is fiat szûle és nevezé annak nevét Benamminak. Ez az Ammoniták atyja mind a mai napig.

1 E vieram os dois anjos a Sodoma à tarde, e estava Ló assentado à porta de Sodoma; e vendo-os Ló, levantou-se ao seu encontro e inclinou-se com o rosto à terra;2 E disse: Eis agora, meus senhores, entrai, peço-vos, em casa de vosso servo, e passai nela a noite, e lavai os vossos pés; e de madrugada vos levantareis e ireis vosso caminho. E eles disseram: Não, antes na rua passaremos a noite.3 E porfiou com eles muito, e vieram com ele, e entraram em sua casa; e fez-lhes banquete, e cozeu bolos sem levedura, e comeram.4 E antes que se deitassem, cercaram a casa, os homens daquela cidade, os homens de Sodoma, desde o moço até ao velho; todo o povo de todos os bairros.5 E chamaram a Ló, e disseram-lhe: Onde estão os homens que a ti vieram nesta noite? Traze-os fora a nós, para que os conheçamos.6 Então saiu Ló a eles à porta, e fechou a porta atrás de si,7 E disse: Meus irmãos, rogo-vos que não façais mal;8 Eis aqui, duas filhas tenho, que ainda não conheceram homens; fora vo-las trarei, e fareis delas como bom for aos vossos olhos; somente nada façais a estes homens, porque por isso vieram à sombra do meu telhado.9 Eles, porém, disseram: Sai daí. Disseram mais: Como estrangeiro este indivíduo veio aqui habitar, e quereria ser juiz em tudo? Agora te faremos mais mal a ti do que a eles. E arremessaram-se sobre o homem, sobre Ló, e aproximaram-se para arrombar a porta.10 Aqueles homens porém estenderam as suas mãos e fizeram entrar a Ló consigo na casa, e fecharam a porta;11 E feriram de cegueira os homens que estavam à porta da casa, desde o menor até ao maior, de maneira que se cansaram para achar a porta.12 Então disseram aqueles homens a Ló: Tens alguém mais aqui? Teu genro, e teus filhos, e tuas filhas, e todos quantos tens nesta cidade, tira-os fora deste lugar;13 Porque nós vamos destruir este lugar, porque o seu clamor tem aumentado diante da face do Senhor, e o Senhor nos enviou a destruí-lo.14 Então saiu Ló, e falou a seus genros, aos que haviam de tomar as suas filhas, e disse: Levantai-vos, saí deste lugar, porque o Senhor há de destruir a cidade. Foi tido porém por zombador aos olhos de seus genros.15 E ao amanhecer os anjos apertaram com Ló, dizendo: Levanta-te, toma tua mulher e tuas duas filhas que aqui estão, para que não pereças na injustiça desta cidade.16 Ele, porém, demorava-se, e aqueles homens lhe pegaram pela mão, e pela mão de sua mulher e pela mão de suas duas filhas, sendo-lhe o Senhor misericordioso, e tiraram-no, e puseram-no fora da cidade.17 E aconteceu que, tirando-os fora, disse: Escapa-te por tua vida; não olhes para trás de ti, e não pares em toda esta campina; escapa lá para o monte, para que não pereças.18 E Ló disse-lhe: Ora, não, meu Senhor!19 Eis que agora o teu servo tem achado graça aos teus olhos, e engrandeceste a tua misericórdia que a mim me fizeste, para guardar a minha alma em vida; mas eu não posso escapar no monte, para que porventura não me apanhe este mal, e eu morra.20 Eis que agora aquela cidade está perto, para fugir para lá, e é pequena; ora, deixe-me escapar para lá (não é pequena?), para que minha alma viva.21 E disse-lhe: Eis aqui, tenho-te aceitado também neste negócio, para não destruir aquela cidade, de que falaste;22 Apressa-te, escapa-te para ali; porque nada poderei fazer, enquanto não tiveres ali chegado. Por isso se chamou o nome da cidade Zoar.23 Saiu o sol sobre a terra, quando Ló entrou em Zoar.24 Então o Senhor fez chover enxofre e fogo, do Senhor desde os céus, sobre Sodoma e Gomorra;25 E destruiu aquelas cidades e toda aquela campina, e todos os moradores daquelas cidades, e o que nascia da terra.26 E a mulher de Ló olhou para trás e ficou convertida numa estátua de sal.27 E Abraão levantou-se aquela mesma manhã, de madrugada, e foi para aquele lugar onde estivera diante da face do Senhor;28 E olhou para Sodoma e Gomorra e para toda a terra da campina; e viu, e eis que a fumaça da terra subia, como a fumaça de uma fornalha.29 E aconteceu que, destruindo Deus as cidades da campina, lembrou-se Deus de Abraão, e tirou a Ló do meio da destruição, derrubando aquelas cidades em que Ló habitara.30 E subiu Ló de Zoar, e habitou no monte, e as suas duas filhas com ele; porque temia habitar em Zoar; e habitou numa caverna, ele e as suas duas filhas.31 Então a primogênita disse à menor: Nosso pai já é velho, e não há homem na terra que entre a nós, segundo o costume de toda a terra;32 Vem, demos de beber vinho a nosso pai, e deitemo-nos com ele, para que em vida conservemos a descendência de nosso pai.33 E deram de beber vinho a seu pai naquela noite; e veio a primogênita e deitou-se com seu pai, e não sentiu ele quando ela se deitou, nem quando se levantou.34 E sucedeu, no outro dia, que a primogênita disse à menor: Vês aqui, eu já ontem à noite me deitei com meu pai; demos-lhe de beber vinho também esta noite, e então entra tu, deita-te com ele, para que em vida conservemos a descendência de nosso pai.35 E deram de beber vinho a seu pai também naquela noite; e levantou-se a menor, e deitou-se com ele; e não sentiu ele quando ela se deitou, nem quando se levantou.36 E conceberam as duas filhas de Ló de seu pai.37 E a primogênita deu à luz um filho, e chamou o seu nome Moabe; este é o pai dos moabitas até ao dia de hoje.38 E a menor também deu à luz um filho, e chamou o seu nome Ben-Ami; este é o pai dos filhos de Amom até o dia de hoje.