1 És mondá nékem: Embernek fia! a mi elõtted van, edd meg; edd meg ezt a türetet, és menj, szólj az Izráel házának.

2 Felnyitám azért számat, és megéteté velem azt a türetet.

3 És mondá nékem: Embernek fia! hasadat tartsd jól és belsõ részeidet töltsd meg ezzel a türettel, a melyet adok néked. És megevém azt, és lõn az én számban, mint az édes méz.

4 És mondá nékem: Embernek fia! eredj, menj el az Izráel házához, és szólj az én szavaimmal nékik.

5 Mert nem valami homályos ajkú és nehéz nyelvû néphez küldetel te, hanem az Izráel házához.

6 Nem sok népekhez, a kik homályos ajkúak és nehéz nyelvûek, kiknek nem érthetnéd beszédöket; bizony, ha õ hozzájok küldöttelek volna, õk hallgatnának reád.

7 De az Izráel háza nem akar téged hallgatni, mert nem akarnak engem hallgatni, mert az egész Izráel háza kemény homlokú és megátalkodott szívû.

8 Ímé keménynyé tettem orczádat, a milyen az õ orczájok, és keménynyé homlokodat, a milyen az õ homlokuk.

9 Olyanná, mint a gyémánt, a mely keményebb a tûzkõnél, tettem a te homlokodat; ne félj tõlök, és meg ne rettenj tekintetöktõl, mert pártos ház.

10 És mondá nékem: Embernek fia! minden beszédimet, a melyeket szólok néked, vedd szívedbe, és füleiddel halld meg.

11 És eredj, menj el a foglyokhoz, a te néped fiaihoz, és szólj és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten, vagy hallják vagy nem.

12 És fölemele engem a lélek, és hallék mögöttem nagy dörgés szavát: Áldott az Úrnak dicsõsége az õ helyérõl.

13 És amaz állatok szárnyainak zúgását, a melyek egymást érik vala, és mellettök a kerekek csikorgását, és nagy dörgés szavát.

14 És a lélek fölemele és elragada engem, és elmenék, elkeseredvén haragjában az én lelkem, az Úrnak keze pedig rajtam erõs vala.

15 És eljuték Tél-Ábibba a foglyokhoz, a kik lakoznak vala a Kébár folyó mellett, és leülék, õk [is] ott ülvén; és ott ülék hét nap némán õ közöttük.

16 És lõn hét nap mulva az Úr szava hozzám, mondván:

17 Embernek fia! õrállóul adtalak én téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz számból, intsd meg õket az én nevemben.

18 Ha ezt mondom a hitetlennek: Halálnak halálával halsz meg, és te õt meg nem inted és nem szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az õ gonosz útjáról, hogy éljen: az a gonosztevõ az õ vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedbõl kívánom meg.

19 De ha te megintetted a hitetlent, és õ meg nem tért hitetlenségébõl és gonosz útjáról: õ az õ vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet.

20 És ha elfordul az igaz az õ igazságától, és cselekszik álnokságot, és én vetek eléje botránkozást: õ meg fog halni; ha meg nem intetted õt, vétke miatt hal meg és elfelejtetnek igazságai, a melyeket cselekedett; de vérét a te kezedbõl kívánom meg.

21 Ha pedig te megintetted azt az igazat, hogy az igaz ne vétkezzék, és õ nem vétkezik többé: élvén él, mert engedett az intésnek, és te a te lelkedet megmentetted.

22 És lõn ott az Úrnak keze rajtam, és monda nékem: Kelj fel, menj ki a völgybe, és ott szólok veled.

23 Fölkelék azért és kimenék a völgybe és ímé ott áll vala az Úrnak dicsõsége, hasonlatos ahhoz a dicsõséghez, a melyet a Kébár folyó mellett láttam, és orczámra esém.

24 És jöve belém a lélek, és állata engem lábaimra, és szóla hozzám és monda nékem: Menj be és zárd be magadat a te házadban.

25 És te, oh embernek fia, ímé köteleket vetnek reád és azokkal megkötöznek téged, és ki nem mehetsz közikbe;

26 Nyelvedet pedig én ragasztom ínyedhez, és néma leszel, hogy ne légy közöttök feddõzõ férfiú, mert õk pártos ház.

27 Mikor pedig szólok veled, megnyitom a te szádat, és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten; a ki hallja, hallja, a ki nem akarja, nem hallja, mert õk pártos ház.

1 And he said unto me, Son of man, eat that which thou findest; eat this roll, and go, speak unto the house of Israel. 2 So I opened my mouth, and he caused me to eat the roll. 3 And he said unto me, Son of man, cause thy belly to eat, and fill thy bowels with this roll that I give thee. Then did I eat it; and it was in my mouth as honey for sweetness.

4 And he said unto me, Son of man, go, get thee unto the house of Israel, and speak with my words unto them. 5 For thou art not sent to a people of a strange speech and of a hard language, but to the house of Israel; 6 not to many peoples of a strange speech and of a hard language, whose words thou canst not understand. Surely, if I sent thee to them, they would hearken unto thee. 7 But the house of Israel will not hearken unto thee; for they will not hearken unto me: for all the house of Israel are of hard forehead and of a stiff heart. 8 Behold, I have made thy face hard against their faces, and thy forehead hard against their foreheads. 9 As an adamant harder than flint have I made thy forehead: fear them not, neither be dismayed at their looks, though they are a rebellious house. 10 Moreover he said unto me, Son of man, all my words that I shall speak unto thee receive in thy heart, and hear with thine ears. 11 And go, get thee to them of the captivity, unto the children of thy people, and speak unto them, and tell them, Thus saith the Lord Jehovah; whether they will hear, or whether they will forbear.

12 Then the Spirit lifted me up, and I heard behind me the voice of a great rushing, saying, Blessed be the glory of Jehovah from his place. 13 And I heard the noise of the wings of the living creatures as they touched one another, and the noise of the wheels beside them, even the noise of a great rushing. 14 So the Spirit lifted me up, and took me away; and I went in bitterness, in the heat of my spirit; and the hand of Jehovah was strong upon me. 15 Then I came to them of the captivity at Tel-abib, that dwelt by the river Chebar, and to where they dwelt; and I sat there overwhelmed among them seven days.

16 And it came to pass at the end of seven days, that the word of Jehovah came unto me, saying, 17 Son of man, I have made thee a watchman unto the house of Israel: therefore hear the word at my mouth, and give them warning from me. 18 When I say unto the wicked, Thou shalt surely die; and thou givest him not warning, nor speakest to warn the wicked from his wicked way, to save his life; the same wicked man shall die in his iniquity; but his blood will I require at thy hand. 19 Yet if thou warn the wicked, and he turn not from his wickedness, nor from his wicked way, he shall die in his iniquity; but thou hast delivered thy soul. 20 Again, when a righteous man doth turn from his righteousness, and commit iniquity, and I lay a stumblingblock before him, he shall die: because thou hast not given him warning, he shall die in his sin, and his righteous deeds which he hath done shall not be remembered; but his blood will I require at thy hand. 21 Nevertheless if thou warn the righteous man, that the righteous sin not, and he doth not sin, he shall surely live, because he took warning; and thou hast delivered thy soul.

22 And the hand of Jehovah was there upon me; and he said unto me, Arise, go forth into the plain, and I will there talk with thee. 23 Then I arose, and went forth into the plain: and, behold, the glory of Jehovah stood there, as the glory which I saw by the river Chebar; and I fell on my face. 24 Then the Spirit entered into me, and set me upon my feet; and he spake with me, and said unto me, Go, shut thyself within thy house. 25 But thou, son of man, behold, they shall lay bands upon thee, and shall bind thee with them, and thou shalt not go out among them: 26 and I will make thy tongue cleave to the roof of thy mouth, that thou shalt be dumb, and shalt not be to them a reprover; for they are a rebellious house. 27 But when I speak with thee, I will open thy mouth, and thou shalt say unto them, Thus saith the Lord Jehovah: He that heareth, let him hear; and he that forbeareth, let him forbear: for they are a rebellious house.