1 És kiméne onnét, és méne az õ hazájába, és követék õt az õ tanítványai.

2 És a mint eljött vala a szombat, tanítani kezde a zsinagógában; és sokan, a kik õt hallák, elálmélkodának vala, mondván: Honnét vannak ennél ezek? És mely bölcsesség az, a mi néki adatott, hogy ily csodadolgok is történnek általa?

3 Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-é itt közöttünk az õ nõtestvérei is? És megbotránkoznak vala õ benne.

4 Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában.

5 Nem is tehet vala ott semmi csodát, csak nehány beteget gyógyíta meg, rájok vetvén kezeit.

6 És csodálkozik vala azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül járja vala a falvakat, tanítván.

7 Majd magához szólítá a tizenkettõt, és kezdé õket kiküldeni kettõnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan lelkeken.

8 És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálczán kívül; se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben;

9 Hanem kössenek sarut, de két ruhát ne öltsenek.

10 És monda nékik: A hol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, a míg tovább mentek onnét.

11 A kik pedig nem fogadnak titeket, sem nem hallgatnak rátok, onnét kimenvén, verjétek le a port lábaitokról, bizonyságul õ ellenök. Bizony mondom néktek: Sodomának vagy Gomorának tûrhetõbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak.

12 Kimenvén azért, prédikálják vala, hogy térjenek meg.

13 És sok ördögöt ûznek vala ki, és olajjal sok beteget megkennek és meggyógyítnak vala.

14 És meghallá ezeket Heródes király (mert nyilvánvalóvá lõn az õ neve) és monda: Keresztelõ János támadt fel a halálból és azért mûködnek benne ez erõk.

15 Némelyek azt mondják vala, hogy Illés õ; mások meg azt mondják vala, hogy Próféta, vagy olyan, mint egy a próféták közül.

16 Heródes pedig ezeket hallván, monda: A kinek én fejét vétetém, az a János ez; õ támadt fel a halálból.

17 Mert maga Heródes fogatta el és vettette vala börtönbe Jánost, Heródiás miatt, Fülöpnek, az õ testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette vala feleségül.

18 Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned.

19 Heródiás pedig ólálkodik vala utána, és meg akarja vala õt ölni; de nem teheté.

20 Mert Heródes fél vala Jánostól, igaz és szent embernek ismervén õt, és oltalmazá õt; és ráhallgatván, sok dologban követi, és örömest hallgatja vala õt.

21 De egy alkalmatos nap jöttével, mikor Heródes a maga születése ünnepén nagyjainak, vezéreinek és Galilea elõkelõ embereinek lakomát ad vala,

22 És ennek a Heródiásnak a leánya beméne és tánczola, és megtetszék Heródesnek és a vendégeknek, monda a király a leánynak: Kérj tõlem, a mit akarsz, és megadom néked.

23 És megesküvék néki, hogy: Bármit kérsz tõlem, megadom néked, még ha országom felét is.

24 Az pedig kimenvén, monda az õ anyjának: Mit kérjek? Ez pedig mondja: A Keresztelõ János fejét.

25 És a királyhoz nagy sietve azonnal bemenvén, kéré õt mondván: Akarom, hogy mindjárt add ide nékem a Keresztelõ János fejét egy tálban.

26 A király pedig noha igen megszomorodék, eskûje és a vendégek miatt nem akará õt elutasítani.

27 És azonnal hóhért küldvén a király, megparancsolá, hogy hozzák el annak fejét.

28 Ez pedig elmenvén, fejét vevé annak a börtönben, és elõhozá a fejét egy tálban és adá a leánynak; a leány pedig az anyjának adá azt.

29 A tanítványai pedig, a mikor ezt meghallották vala, eljövének, és elvivék a testét, és sírba tevék.

30 És az apostolok összegyûlekezének Jézushoz, és elbeszélének néki mindent, azt is, a miket cselekedtek, azt is, a miket tanítottak vala.

31 Õ pedig monda nékik: Jertek el csupán ti magatok valamely puszta helyre és pihenjetek meg egy kevéssé. Mert sokan valának a járó-kelõk, és még evésre sem volt alkalmas idejök.

32 És elmenének hajón egy puszta helyre csupán õ magok.

33 A sokaság pedig meglátá õket, a mint mennek vala, és sokan megismerék õt; és minden városból egybefutának oda gyalog, és megelõzék õket, és hozzá gyülekezének.

34 És kimenvén Jézus nagy sokaságot láta, és megszáná õket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé õket sokra tanítani.

35 Mikor pedig immár nagy idõ vala, hozzámenvén az õ tanítványai mondának: Puszta ez a hely, és immár nagy idõ van:

36 Bocsásd el õket, hogy elmenvén a körülfekvõ majorokba és falvakba, vegyenek magoknak kenyeret; mert nincs mit enniök.

37 Õ pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniök. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik?

38 Õ pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt, és két halunk.

39 És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra.

40 Letelepedének azért szakaszonként, százával és ötvenével.

41 Õ pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájok között.

42 Evének azért mindnyájan, és megelégedének;

43 És maradékot is szedének fel tizenkét tele kosárral, és a halakból is.

44 A kik pedig a kenyerekbõl ettek, mintegy ötezeren valának férfiak.

45 És azonnal kényszeríté tanítványait, hogy hajóba szálljanak, és menjenek át elõre a túlsó partra Bethsaida felé, a míg õ a sokaságot elbocsátja.

46 Minekutána pedig elbocsátotta õket, fölméne a hegyre imádkozni.

47 És mikor beesteledék, a hajó a tenger közepén vala, õ pedig egymaga a szárazon.

48 És látá õket, a mint veszõdnek az evezéssel; mert a szél szembe fú vala velök; és az éj negyedik szakában hozzájuk méne a tengeren járva; és el akar vala haladni mellettük.

49 Azok pedig látván õt a tengeren járni, kisértetnek vélték, és felkiáltának;

50 Mert mindnyájan látják vala õt és megrémülének. De õ azonnal megszólítá õket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek.

51 Ekkor beméne hozzájuk a hajóba, és elállt a szél; õk pedig magukban szerfölött álmélkodnak és csodálkoznak vala.

52 Mert nem okultak a kenyereken, mivelhogy a szívök meg vala keményedve.

53 És átkelve, eljutának a Genezáret földére, és kikötének.

54 De mihelyt kiszálltak a hajóból, azonnal megismerék õt,

55 És azt az egész környéket befutván, kezdék a betegeket a nyoszolyákon ide-oda hordozni, a merre hallják vala, hogy õ ott van.

56 És a hová bemegy vala a falvakba vagy városokba vagy majorokba, a betegeket letevék a piaczokon, és kérik vala õt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék. És valahányan csak illeték, meggyógyulának.

1 And he went out from thence; and he cometh into his own country; and his disciples follow him. 2 And when the sabbath was come, he began to teach in the synagogue: and many hearing him were astonished, saying, Whence hath this man these things? and, What is the wisdom that is given unto this man, and what mean such mighty works wrought by his hands? 3 Is not this the carpenter, the son of Mary, and brother of James, and Joses, and Judas, and Simon? and are not his sisters here with us? And they were offended in him. 4 And Jesus said unto them, A prophet is not without honor, save in his own country, and among his own kin, and in his own house. 5 And he could there do no mighty work, save that he laid his hands upon a few sick folk, and healed them. 6 And he marvelled because of their unbelief.

And he went round about the villages teaching.

7 And he calleth unto him the twelve, and began to send them forth by two and two; and he gave them authority over the unclean spirits; 8 and he charged them that they should take nothing for their journey, save a staff only; no bread, no wallet, no money in their purse; 9 but to go shod with sandals: and, said he, put not on two coats. 10 And he said unto them, Wheresoever ye enter into a house, there abide till ye depart thence. 11 And whatsoever place shall not receive you, and they hear you not, as ye go forth thence, shake off the dust that is under your feet for a testimony unto them. 12 And they went out, and preached that men should repent. 13 And they cast out many demons, and anointed with oil many that were sick, and healed them.

14 And king Herod heard thereof; for his name had become known: and he said, John the Baptizer is risen from the dead, and therefore do these powers work in him. 15 But others said, It is Elijah. And others said, It is a prophet, even as one of the prophets. 16 But Herod, when he heard thereof, said, John, whom I beheaded, he is risen. 17 For Herod himself had sent forth and laid hold upon John, and bound him in prison for the sake of Herodias, his brother Philip’s wife; for he had married her. 18 For John said unto Herod, It is not lawful for thee to have thy brother’s wife. 19 And Herodias set herself against him, and desired to kill him; and she could not; 20 for Herod feared John, knowing that he was a righteous and holy man, and kept him safe. And when he heard him, he was much perplexed; and he heard him gladly. 21 And when a convenient day was come, that Herod on his birthday made a supper to his lords, and the high captains, and the chief men of Galilee; 22 and when the daughter of Herodias herself came in and danced, she pleased Herod and them that sat at meat with him; and the king said unto the damsel, Ask of me whatsoever thou wilt, and I will give it thee. 23 And he sware unto her, Whatsoever thou shalt ask of me, I will give it thee, unto the half of my kingdom. 24 And she went out, and said unto her mother, What shall I ask? And she said, The head of John the Baptizer. 25 And she came in straightway with haste unto the king, and asked, saying, I will that thou forthwith give me on a platter the head of John the Baptist. 26 And the king was exceeding sorry; but for the sake of his oaths, and of them that sat at meat, he would not reject her. 27 And straightway the king sent forth a soldier of his guard, and commanded to bring his head: and he went and beheaded him in the prison, 28 and brought his head on a platter, and gave it to the damsel; and the damsel gave it to her mother. 29 And when his disciples heard thereof, they came and took up his corpse, and laid it in a tomb.

30 And the apostles gather themselves together unto Jesus; and they told him all things, whatsoever they had done, and whatsoever they had taught. 31 And he saith unto them, Come ye yourselves apart into a desert place, and rest a while. For there were many coming and going, and they had no leisure so much as to eat. 32 And they went away in the boat to a desert place apart. 33 And the people saw them going, and many knew them, and they ran together there on foot from all the cities, and outwent them. 34 And he came forth and saw a great multitude, and he had compassion on them, because they were as sheep not having a shepherd: and he began to teach them many things. 35 And when the day was now far spent, his disciples came unto him, and said, The place is desert, and the day is now far spent; 36 send them away, that they may go into the country and villages round about, and buy themselves somewhat to eat. 37 But he answered and said unto them, Give ye them to eat. And they say unto him, Shall we go and buy two hundred shillings’ worth of bread, and give them to eat? 38 And he saith unto them, How many loaves have ye? go and see. And when they knew, they say, Five, and two fishes. 39 And he commanded them that all should sit down by companies upon the green grass. 40 And they sat down in ranks, by hundreds, and by fifties. 41 And he took the five loaves and the two fishes, and looking up to heaven, he blessed, and brake the loaves; and he gave to the disciples to set before them; and the two fishes divided he among them all. 42 And they all ate, and were filled. 43 And they took up broken pieces, twelve basketfuls, and also of the fishes. 44 And they that ate the loaves were five thousand men.

45 And straightway he constrained his disciples to enter into the boat, and to go before him unto the other side to Bethsaida, while he himself sendeth the multitude away. 46 And after he had taken leave of them, he departed into the mountain to pray. 47 And when even was come, the boat was in the midst of the sea, and he alone on the land. 48 And seeing them distressed in rowing, for the wind was contrary unto them, about the fourth watch of the night he cometh unto them, walking on the sea; and he would have passed by them: 49 but they, when they saw him walking on the sea, supposed that it was a ghost, and cried out; 50 for they all saw him, and were troubled. But he straightway spake with them, and saith unto them, Be of good cheer: it is I; be not afraid. 51 And he went up unto them into the boat; and the wind ceased: and they were sore amazed in themselves; 52 for they understood not concerning the loaves, but their heart was hardened.

53 And when they had crossed over, they came to the land unto Gennesaret, and moored to the shore. 54 And when they were come out of the boat, straightway the people knew him, 55 and ran round about that whole region, and began to carry about on their beds those that were sick, where they heard he was. 56 And wheresoever he entered, into villages, or into cities, or into the country, they laid the sick in the marketplaces, and besought him that they might touch if it were but the border of his garment: and as many as touched him were made whole.