1 Dárius király második esztendejének hatodik hónapjában, a hónapnak elsõ napján szóla az Úr Aggeus próféta által Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, Júda fejedelmének, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a fõpapnak, mondván:
2 Így szól a Seregeknek Ura, mondván: Ezt mondja e nép: Nem jött még el az idõ, az Úr háza építésének ideje!
3 Az Úr pedig így szól Aggeus próféta által, mondván:
4 Ideje-é néktek, hogy ti mennyezetes házakban lakozzatok, holott ez a ház romban áll?
5 Most azért ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat!
6 Sokat vetettetek, de keveset takartok; esztek, de meg nem elégesztek; isztok, de meg nem részegesztek; ruházkodtok, de meg nem melegesztek, a bérlõ is lyukas zacskóra bérel.
7 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat!
8 Menjetek fel a hegyre, és hordjatok fát, és építsétek e házat, hogy gyönyörködjem benne, és dicsõíttessem, azt mondja az Úr.
9 Sokat vártatok, de ímé kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra! Mi okért? azt mondja a Seregeknek Ura. Az én házamért, a mely ím romban áll, ti pedig siettek, kiki a maga házához.
10 Azért vonták meg tõletek az egek a harmatot, vonta meg a föld az õ termését.
11 És pusztulást rendeltem a [sík] földre és a hegyekre, a búzára és a borra, az olajra és mindarra, a mit a föld terem; sõt az emberre és a baromra és minden kézimunkára is.
12 És meghallá Zorobábel, a Sealtiél fia, és Jósua, a Jehosadák fia, a fõpap, és a nép minden többi [tag]ja az Úrnak, az õ Istenöknek szavát és Aggeus próféta beszédeit, a miként elküldte õt az Úr, az õ Istenök, és megfélemlék a nép az Úr elõtt.
13 És szóla Aggeus, az Úr követe, az Úr küldetésében, mondván a népnek: Én veletek vagyok, azt mondja az Úr.
14 És felindítá az Úr Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, a Júda fejedelmének lelkét, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a fõpapnak lelkét, és a nép minden többi [tag]jának lelkét is, és bemenének és munkálkodának a Seregek Urának, az õ Istenöknek házában.
15 A hatodik hónapnak huszonnegyedik napján, Dárius királynak második esztendejében.
1 大 利 烏 王 第 二 年 、 六 月 初 一 日 、 耶 和 華 的 話 藉 先 知 哈 該 、 向 猶 大 省 長 撒 拉 鐵 的 兒 子 所 羅 巴 伯 、 和 約 撒 答 的 兒 子 大 祭 司 約 書 亞 說 、
2 萬 軍 之 耶 和 華 如 此 說 、 這 百 姓 說 、 建 造 耶 和 華 殿 的 時 候 尚 未 來 到 。
3 那 時 耶 和 華 的 話 臨 到 先 知 哈 該 說 、
4 這 殿 仍 然 荒 涼 、 你 們 自 己 還 住 天 花 板 的 房 屋 麼 .
5 現 在 萬 軍 之 耶 和 華 如 此 說 、 你 們 要 省 察 自 己 的 行 為 。
6 你 們 撒 的 種 多 、 收 的 卻 少 . 你 們 喫 、 卻 不 得 飽 、 喝 、 卻 不 得 足 、 穿 衣 服 、 卻 不 得 暖 . 得 工 錢 的 、 將 工 錢 裝 在 破 漏 的 囊 中 。
7 萬 軍 之 耶 和 華 如 此 說 、 你 們 要 省 察 自 己 的 行 為 。
8 你 們 要 上 山 取 木 料 、 建 造 這 殿 . 我 就 因 此 喜 樂 、 且 得 榮 耀 . 這 是 耶 和 華 說 的 。
9 你 們 盼 望 多 得 、 所 得 的 卻 少 . 你 們 收 到 家 中 、 我 就 吹 去 . 這 是 為 甚 麼 呢 、 因 為 我 的 殿 荒 涼 、 你 們 各 人 卻 顧 自 己 的 房 屋 . 〔 原 文 作 奔 〕 這 是 萬 軍 之 耶 和 華 說 的 。
10 所 以 為 你 們 的 緣 故 、 天 就 不 降 甘 露 、 地 也 不 出 土 產 。
11 我 命 乾 旱 臨 到 地 土 、 山 岡 、 五 榖 、 新 酒 、 和 油 、 並 地 上 的 出 產 、 人 民 、 牲 畜 、 以 及 人 手 一 切 勞 碌 得 來 的 。
12 那 時 、 撒 拉 鐵 的 兒 子 所 羅 巴 伯 和 約 撒 答 的 兒 子 大 祭 司 約 書 亞 、 並 剩 下 的 百 姓 、 都 聽 從 耶 和 華 他 們 神 的 話 和 先 知 哈 該 奉 耶 和 華 他 們 神 差 來 所 說 的 話 . 百 姓 也 在 耶 和 華 面 前 存 敬 畏 的 心 。
13 耶 和 華 的 使 者 哈 該 奉 耶 和 華 差 遣 對 百 姓 說 、 耶 和 華 說 、 我 與 你 們 同 在 。
14 耶 和 華 激 動 猶 大 省 長 撒 拉 鐵 的 兒 子 所 羅 巴 伯 、 和 約 撒 答 的 兒 子 大 祭 司 約 書 亞 、 並 剩 下 之 百 姓 的 心 . 他 們 就 來 為 萬 軍 之 耶 和 華 他 們 神 的 殿 作 工 。
15 這 是 在 大 利 烏 王 第 二 年 、 六 月 二 十 四 日 。