1 Így szól az Úr: Három bûne miatt a Moábnak, sõt négy miatt, nem fordítom el; mert mészszé égette Edom királyának csontjait!
2 Tüzet vetek azért Moábra, és az emészti meg Kerijjoth palotáit, és meghal Moáb a zajban, [hadi] lárma közt, a kürt zengése közben.
3 Kivágom a birót közüle, és minden fejedelmit megölöm vele egyetemben, ezt mondja az Úr.
4 Így szól az Úr: Három bûne miatt a Júdának, sõt négy miatt, nem fordítom el; mert megvetették az Úrnak törvényét és nem tartották meg rendeléseit. Eltévelyítették õket az õ hazugságaik, a melyeket az õ atyáik követtek.
5 Tüzet vetek azért Júdára, és az emészti meg Jeruzsálem palotáit.
6 Így szól az Úr: Három bûne miatt az Izráelnek, sõt négy miatt, nem fordítom el; mert pénzért adták el az igazat, a szegényt pedig egy öltõ saruért.
7 A kik a föld porát áhítják a szegények fejére, és a nyomorultak útját elfordítják. Fiú és az atyja [egy] leányhoz járnak, hogy megfertõztessék az én szent nevemet.
8 Zálogos ruhákon nyujtózkodnak minden oltár mellett, és az elítéltek borát iszszák az õ istenök házában.
9 Pedig én irtottam ki elõlük az Emoreusokat, a kik magasak voltak, mint a czédrusok, erõsek, mint a cserfák. Mégis kiirtottam gyümölcsét felül és gyökerét alul.
10 És én hoztalak fel Égyiptom földérõl, és negyven esztendeig én hordoztalak a pusztában titeket, hogy bírjátok az Emoreusok földét.
11 És prófétákat támasztottam a ti fiaitok közül és nazirokat ifjaitok közül. Nem így van-é vajjon, Izráel fiai? ezt mondja az Úr.
12 De a nazirokat borral itattátok, és a prófétákra ráparancsoltatok, mondván: Ne prófétáljatok!
13 Ímé, én [is] lenyomlak titeket, ott a hol vagytok, mint a [cséplõ] szekér lenyomja a kévékkel teli [szérût.]
14 Elvész azért a futás a gyorstól, és nem erõsíti meg az erõst az õ ereje, és a hõs sem menekedhetik.
15 Nem állja meg [helyét] az íjj-hordozó sem, nem menekülhet el még a gyorslábú sem, és a lovon ülõ sem menekedhetik.
16 És a bátor szívû is a hõsök között meztelenül fut el azon a napon, ezt mondja az Úr.
1 耶 和 華 如 此 說 、 摩 押 三 番 四 次 的 犯 罪 、 我 必 不 免 去 他 的 刑 罰 . 因 為 他 將 以 東 王 的 骸 骨 焚 燒 成 灰 。
2 我 卻 要 降 火 在 摩 押 、 燒 滅 加 略 的 宮 殿 . 摩 押 必 在 鬨 嚷 吶 喊 吹 角 之 中 死 亡 。
3 我 必 剪 除 摩 押 中 的 審 判 者 、 將 其 中 的 一 切 首 領 和 他 一 同 殺 戮 。 這 是 耶 和 華 說 的 。
4 耶 和 華 如 此 說 、 猶 大 人 三 番 四 次 . 犯 罪 、 我 必 不 免 去 他 們 的 刑 罰 . 因 為 他 們 厭 棄 耶 和 華 的 訓 誨 、 不 遵 守 他 的 律 例 . 他 們 列 祖 所 隨 從 虛 假 的 偶 像 使 他 們 走 迷 了 。
5 我 卻 要 降 火 在 猶 大 、 燒 滅 耶 路 撒 冷 的 宮 殿 。
6 耶 和 華 如 此 說 、 以 色 列 人 三 番 四 次 的 犯 罪 、 我 必 不 免 去 他 們 的 刑 罰 . 因 他 們 為 銀 子 賣 了 義 人 、 為 一 雙 鞋 賣 了 窮 人 。
7 他 們 見 窮 人 頭 上 所 蒙 的 灰 也 都 垂 涎 、 阻 礙 謙 卑 人 的 道 路 . 父 子 同 一 個 女 子 行 淫 、 褻 瀆 我 的 聖 名 .
8 他 們 在 各 壇 旁 鋪 人 所 當 的 衣 服 、 臥 在 其 上 . 又 在 他 們 神 的 廟 中 、 喝 受 罰 之 人 的 酒 。
9 我 從 以 色 列 人 面 前 除 滅 亞 摩 利 人 。 他 雖 高 大 如 香 柏 樹 、 堅 固 如 橡 樹 、 我 卻 上 滅 他 的 果 子 、 下 絕 他 的 根 本 。
10 我 也 將 你 們 從 埃 及 地 領 上 來 、 在 曠 野 引 導 你 們 四 十 年 、 使 你 們 得 亞 摩 利 人 之 地 為 業 。
11 我 從 你 們 子 弟 中 興 起 先 知 、 又 從 你 們 少 年 人 中 興 起 拿 細 耳 人 。 以 色 列 人 哪 、 不 是 這 樣 麼 . 這 是 耶 和 華 說 的 。
12 你 們 卻 給 拿 細 耳 人 酒 喝 、 囑 咐 先 知 說 、 不 要 說 豫 言 。
13 看 哪 、 在 你 們 所 住 之 地 、 我 必 壓 你 們 、 如 同 裝 滿 禾 捆 的 車 壓 物 一 樣 。
14 快 跑 的 不 能 逃 脫 . 有 力 的 不 能 用 力 、 剛 勇 的 也 不 能 自 救 。
15 拿 弓 的 不 能 站 立 、 腿 快 的 不 能 逃 脫 . 騎 馬 的 也 不 能 自 救 。
16 到 那 日 、 勇 士 中 最 有 膽 量 的 、 必 赤 身 逃 跑 . 這 是 耶 和 華 說 的 。