1 A hajlékot pedig tíz kárpitból csináld: sodrott lenbõl, és kék, és bíborpiros, és karmazsin színûbõl, Kérubokkal, mestermunkával készítsd azokat.
2 Egy-egy kárpit hossza huszonnyolcz sing legyen, egy-egy kárpit szélessége pedig négy sing; egy mértéke legyen mindenik kárpitnak.
3 Öt kárpit legyen egymással egybefoglalva, ismét öt kárpit egymással egybefoglalva.
4 És csinálj hurkokat kék lenbõl az egyik kárpit szélén, a mely az egybefoglaltak között szélrõl van; ugyanezt csináld a szélsõ kárpit szélével a másik egybefoglalásban is.
5 Ötven hurkot csinálj az egyik kárpiton; ötven hurkot csinálj ama kárpit szélén is, a mely a másik egybefoglalásban van; egyik hurok a másiknak általellenében legyen.
6 Csinálj ötven arany horgocskát is, és e horgocskákkal foglald össze egyik kárpitot a másikkal, hogy a hajlék egygyé legyen.
7 Ezután csinálj kecskeszõr kárpitokat sátorul a hajlék fölé; tizenegy kárpitot csinálj ilyet.
8 Egy kárpit hossza harmincz sing legyen, szélessége pedig egy kárpitnak négy sing; egy mértéke legyen a tizenegy kárpitnak.
9 És foglald egybe az öt kárpitot külön, és a hat kárpitot külön; a hatodik kárpitot pedig kétrét hajtsd a sátor elejére.
10 És csinálj ötven hurkot az egyik kárpit szélén, a mely az egybefoglaltak között szélrõl van; és ötven hurkot a kárpit szélén a másik egybefoglalásban is.
11 Csinálj ötven rézhorgocskát is, és akaszd a horgocskákat a hurkokba, és foglald egybe a sátort, hogy egygyé legyen.
12 A sátor kárpitjának fölösleges része, a fölösleges kárpitnak fele csüggjön alá a hajlék hátulján.
13 Egy singnyi pedig egyfelõl, és egy singnyi másfelõl, abból, a mi a sátor kárpitjainak hosszában fölösleges, bocsáttassék alá a hajlék oldalain egyfelõl is, másfelõl is, hogy befedje azt.
14 Csinálj a sátornak takarót is veresre festett kosbõrökbõl, és e fölé is egy takarót borzbõrökbõl.
15 Csinálj a hajlékhoz deszkákat is sittim-fából, felállogatva.
16 A deszka hossza tíz sing legyen; egy-egy deszka szélessége pedig másfél sing.
17 Egy-egy deszkának két csapja legyen, egyik a másiknak megfelelõ; így csináld a hajlék minden deszkáját.
18 A deszkákat pedig így csináld a hajlékhoz: húsz deszkát a déli oldalra, délfelé.
19 A húsz deszka alá pedig negyven ezüst talpat csinálj, két talpat egy-egy deszka alá, annak két csapjához képest; megint két talpat egy-egy deszka alá, a két csapjához képest.
20 A hajlék másik oldalául is, észak felõl húsz deszkát.
21 És azokhoz is negyven ezüst talpat; két talpat egy deszka alá, megint két talpat egy deszka alá.
22 A hajlék nyugoti oldalául pedig csinálj hat deszkát.
23 A hajlék szegleteiül is csinálj két deszkát a két oldalon.
24 Kettõsen legyenek alólról kezdve, felül pedig együtt legyenek egy karikába foglalva; ilyen legyen mindkettõ; a két szeglet számára legyenek.
25 Legyen azért nyolcz deszka, és azokhoz tizenhat ezüst talp; két talp egy deszka alatt, megint két talp egy deszka alatt.
26 Csinálj reteszrúdakat is sittim-fából; ötöt a hajlék egyik oldalának deszkáihoz.
27 És öt reteszrúdat a hajlék másik oldalának deszkáihoz; és a hajlék nyugoti oldalának deszkáihoz is öt reteszrúdat hátulról.
28 A középsõ reteszrúd pedig a deszkák közepén az egyik végtõl a másik végig érjen.
29 A deszkákat pedig borítsd meg aranynyal, és karikákat is aranyból csinálj azokhoz a reteszrúdak tartói gyanánt; a reteszrúdakat is megborítsd aranynyal.
30 A hajlékot pedig azon a módon állítsd fel, a mint néked a hegyen mutattatott.
31 És csinálj függönyt, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínû, és sodrott lenbõl; Kérubokkal, mestermunkával készítsék azt.
32 És tedd azt sittim-fából való, aranynyal borított négy oszlopra, a melyeknek horgai aranyból legyenek, négy ezüst talpon.
33 És tedd a függönyt a horgok alá, és vidd oda a függöny mögé a bizonyság ládáját és az a függöny válaszsza el néktek a szent helyet a szentek szentjétõl.
34 Azután tedd rá a fedelet a bizonyság ládájára a szentek szentjébe.
35 Az asztalt pedig helyezd a függönyön kívül, és a gyertyatartót az asztal ellenébe, a hajlék déli oldalába; az asztalt pedig tedd az északi oldalba.
36 És csinálj leplet a sátor nyilására is, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínû, és sodrott lenbõl, hímzõmunkával.
37 A lepelhez pedig csinálj öt oszlopot sittim-fából, és borítsd meg azokat aranynyal; azoknak horgai aranyból [legyenek], és önts azokhoz öt réztalpat.
1 你 要 用 十 幅 幔 子 作 帳 幕 . 這 些 幔 子 要 用 撚 的 細 麻 、 和 藍 色 紫 色 朱 紅 色 線 製 造 . 並 用 巧 匠 的 手 工 繡 上 惹 韁 皎 。
2 每 幅 幔 子 、 要 長 二 十 八 肘 、 寬 四 肘 、 幔 子 都 要 一 樣 的 尺 寸 。
3 這 五 幅 幔 子 要 幅 幅 相 連 . 那 五 幅 幔 子 也 要 幅 幅 相 連 。
4 在 這 相 連 的 幔 子 末 幅 邊 上 、 要 作 藍 色 的 鈕 扣 . 在 那 相 連 的 幔 子 末 幅 邊 上 、 也 要 照 樣 作 。
5 要 在 這 相 連 的 幔 子 上 作 五 十 個 鈕 扣 、 在 那 相 連 的 幔 子 上 也 作 五 十 個 鈕 扣 、 都 要 兩 兩 相 對 。
6 又 要 作 五 十 個 金 鉤 、 用 鉤 使 幔 子 相 連 、 這 纔 成 了 一 個 帳 幕 。
7 你 要 用 山 羊 毛 、 織 十 一 幅 幔 子 、 作 為 帳 幕 以 上 的 罩 棚 。
8 每 幅 幔 子 要 長 三 十 肘 、 寬 四 肘 . 十 一 幅 幔 子 、 都 要 一 樣 的 尺 寸 。
9 要 把 五 幅 幔 子 連 成 一 幅 . 又 把 六 幅 幔 子 連 成 一 幅 、 這 第 六 幅 幔 子 、 要 在 罩 棚 的 前 面 摺 上 去 。
10 在 這 相 連 的 幔 子 末 幅 邊 上 、 要 作 五 十 個 鈕 扣 . 在 那 相 連 的 幔 子 末 幅 邊 上 、 也 作 五 十 個 鈕 扣 。
11 又 要 作 五 十 個 銅 鉤 、 鉤 在 鈕 扣 中 、 使 罩 棚 連 成 一 個 。
12 罩 棚 的 幔 子 所 餘 那 垂 下 來 的 半 幅 幔 子 、 要 垂 在 帳 幕 的 後 頭 。
13 罩 棚 的 幔 子 所 餘 長 的 、 這 邊 一 肘 、 那 邊 一 肘 、 要 垂 在 帳 幕 的 兩 旁 、 遮 蓋 帳 幕 。
14 又 要 用 染 紅 的 公 羊 皮 、 作 罩 棚 的 蓋 . 再 用 海 狗 皮 作 一 層 罩 棚 上 的 頂 蓋 。
15 你 要 用 皂 莢 木 作 帳 幕 的 豎 板 。
16 每 塊 要 長 十 肘 、 寬 一 肘 半 。
17 每 塊 必 有 兩 榫 相 對 . 帳 幕 一 切 的 板 、 都 要 這 樣 作 。
18 帳 幕 的 南 面 要 作 板 二 十 塊 。
19 在 這 二 十 塊 板 底 下 、 要 作 四 十 個 帶 卯 的 銀 座 、 兩 卯 接 這 塊 板 上 的 兩 榫 、 兩 卯 接 那 塊 板 上 的 兩 榫 。
20 帳 幕 第 二 面 、 就 是 北 面 、 也 要 作 板 二 十 塊 、
21 和 帶 卯 的 銀 座 四 十 個 . 這 板 底 下 有 兩 卯 、 那 板 底 下 也 有 兩 卯 。
22 帳 幕 的 後 面 、 就 是 西 面 、 要 作 板 六 塊 。
23 帳 幕 後 面 的 拐 角 、 要 作 板 兩 塊 。
24 板 的 下 半 截 要 雙 的 、 上 半 截 要 整 的 、 直 頂 到 第 一 個 環 子 、 兩 塊 都 要 這 樣 作 兩 個 拐 角 。
25 必 有 八 塊 板 、 和 十 六 個 帶 卯 的 銀 座 、 這 板 底 下 有 兩 卯 、 那 板 底 下 也 有 兩 卯 。
26 你 要 用 皂 莢 木 作 閂 . 為 帳 幕 這 面 的 板 作 五 閂 。
27 為 帳 幕 那 面 的 板 作 五 閂 、 又 為 帳 幕 後 面 的 板 作 五 閂 。
28 板 腰 間 的 中 閂 、 要 從 這 一 頭 通 到 那 一 頭 。
29 板 要 用 金 子 包 裹 、 又 要 作 板 上 的 金 環 套 閂 、 閂 也 要 用 金 子 包 裹 。
30 要 照 著 在 山 上 指 示 你 的 樣 式 、 立 起 帳 幕 。
31 你 要 用 藍 色 紫 色 朱 紅 色 線 、 和 撚 的 細 麻 、 織 幔 子 . 以 巧 匠 的 手 工 繡 上 惹 韁 皎 。
32 要 把 幔 子 挂 在 四 根 包 金 的 皂 莢 木 柱 子 上 、 柱 子 上 當 有 金 鉤 、 柱 子 安 在 四 個 帶 卯 的 銀 座 上 。
33 要 使 幔 子 垂 在 鉤 子 下 、 把 法 櫃 抬 進 幔 子 內 、 這 幔 子 要 將 聖 所 和 至 聖 所 隔 開 。
34 又 要 把 施 恩 座 安 在 至 聖 所 內 的 法 櫃 上 。
35 把 桌 子 安 在 幔 子 外 帳 幕 的 北 面 . 把 燈 臺 安 在 帳 幕 的 南 面 、 彼 此 相 對 。
36 你 要 拿 藍 色 紫 色 朱 紅 色 線 、 和 撚 的 細 麻 、 用 繡 花 的 手 工 織 帳 幕 的 門 簾 。
37 要 用 皂 莢 木 為 簾 子 作 五 根 柱 子 、 用 金 子 包 裹 . 柱 子 上 當 有 金 鉤 、 又 要 為 柱 子 用 銅 鑄 造 五 個 帶 卯 的 座 。