1 Elkezdé építtetni Salamon az Úr házát Jeruzsálemben a Mórija hegyén, mely Dávidnak, az õ atyjának megmutattatott, azon a helyen, melyet készített vala Dávid a Jebuzeus Ornán szérûjén.
2 Elkezdé pedig az építést a második hónap második [nap]ján, királyságának negyedik esztendejében.
3 És ilyen alapot vetett Salamon az Isten házának építésénél: hosszúsága a régi mérték szerint vala hatvan sing, szélessége húsz sing.
4 És a tornácz a [templom] hosszában, a ház szélessége szerint, húsz sing volt, a magassága pedig százhúsz sing; és beborítá azt belõl tiszta aranynyal.
5 A derék házat pedig megbélelteté fenyõfákkal és finom aranynyal borítá be, melyen pálmafákat és lánczokat metszete.
6 És beborította a házat drágakövekkel ékességül, és az arany Párvaimból való arany volt.
7 És beboríttatá a háznak gerendáit, ajtómellékit, falait és annak ajtait is aranynyal; és metszete a háznak falaira Kérubokat.
8 Megcsináltatá a szentek-szentjét is, melynek hosszasága a derék háznak szélességével arányban húsz sing, szélessége is húsz sing volt, és beboríttatá azt hatszáz tálentom finom aranynyal.
9 A szegeknek súlya ötven arany siklus volt. A felsõ helyiségeket is beboríttatá aranynyal.
10 És csináltatott a szentek-szentjébe két Kérubot is, szobormûveket, és beboríták azokat aranynyal.
11 A Kérubok szárnyainak hosszúsága húsz sing vala; egyik szárnya öt sing, és a háznak falát érinté; a másik szárnya is öt sing és a másik Kérub szárnyát érinté.
12 A másik Kérubnak szárnya is, a mely öt sing volt, a háznak falát érinté; a másik szárnya pedig, a mely ismét öt sing volt, a másik Kérub szárnyát érinté.
13 Úgy, hogy a Kérubok szárnyai húsz singnyire valának kiterjesztve; lábaikon állának, és arczuk befelé.
14 Annakfelette függönyt is csináltata, kék és piros bíborból és karmazsinból és lenbõl, melyre Kérubokat csináltatott.
15 Két oszlopot is csináltata a ház elõtt, a melyeknek hossza harminczöt sing vala, és gömböt felül mindenikre, a mely öt sing vala.
16 És csináltatott lánczokat is, [mint] a belsõ részben, s az oszlopok tetejére helyhezteté; és száz gránátalmát is csináltatott, s a lánczokba helyhezteté.
17 És felállítá ez oszlopokat a templom elõtt: egyiket jobbfelõl, a másikat balfelõl. És nevezé a jobbfelõl valót Jákinnak, a balfelõl valót pedig Boáznak.
1 Så begynte Salomo å bygge Herrens hus i Jerusalem, på Moriafjellet, der hvor Herren hadde åpenbaret sig for hans far David, på den plass hvor David hadde samlet forråd, på jebusitten Ornans treskeplass.
2 Han begynte å bygge den annen dag i den annen måned i det fjerde år av sin regjering.
3 Da Salomo skulde bygge Guds hus, la han grunnvollen således: Lengden var seksti alen efter det eldre mål og bredden tyve alen.
4 Og forhallen som lå foran huset, var tyve alen bred, svarende til bredden av huset, og hundre og tyve alen høi, og han klædde den innentil med rent gull.
5 Det store hus klædde han med cypresstre; dessuten klædde han det med ekte gull og satte palmer og kjeder på det.
6 Han prydet huset med dyre stener. Gullet var gull fra Parva'im.
7 Hele huset, både bjelkene og dørtresklene og veggene og dørene klædde han med gull og skar ut kjeruber på veggene.
8 Rummet for det Aller-helligste bygget han således at lengden var tyve alen, svarende til bredden av huset, og bredden tyve alen, og han klædde det med ekte gull, som veide seks hundre talenter.
9 Vekten på naglene, som var av gull, var femti sekel; også loftsrummene klædde han med gull.
10 I rummet for det Aller-helligste gjorde han to kjeruber i billedhuggerarbeid og klædde dem med gull.
11 Kjerubenes vinger var tyve alen i lengde; den ene vinge på den ene kjerub var fem alen og rørte ved husets vegg, og den annen vinge var fem alen og rørte ved den annen kjerubs vinge;
12 og den ene vinge på den annen kjerub var fem alen og rørte ved husets vegg, og den annen vinge var fem alen og nådde til den første kjerubs vinge.
13 Således målte disse kjerubers vinger i sin fulle utstrekning tyve alen; de stod opreist, og deres ansikter vendte innefter.
14 Forhenget gjorde han av blå og purpurrød og karmosinrød ull og hvit bomull og satte kjeruber på det.
15 Foran huset gjorde han to søiler, som tilsammen var fem og tretti alen høie, og søilehodet ovenpå dem var fem alen.
16 Og han gjorde kjeder og satte dem på toppen av søilene, og han gjorde hundre granatepler og satte dem på kjedene.
17 Så reiste han søilene foran templet, den ene på høire side og den andre på venstre side; den til høire kalte han Jakin og den til venstre Boas.