1 Csináltatott rézoltárt is, melynek hosszúsága húsz sing, szélessége is húsz sing, magassága pedig tíz sing vala.
2 Csináltatott öntött tengert is, mely egyik szélétõl fogva a másik széléig tíz sing vala, köröskörül kerek, és öt sing magas, és harmincz sing zsinór érte be a kerületit.
3 Az alatt ökör alakok valának köröskörül, tíz lévén egy singnyire, a melyek kört alkotának a tenger körül; az ökör alakok két renddel valának öntve ugyanazon öntésbõl.
4 Tizenkét ökrön állott; három északra fordulva, három nyugotra, három délre és három napkeletre, és a tenger felül [vala] rajtok, hátuk pedig mind befelé.
5 Vastagsága egy tenyérnyi volt, és karimája olyan, mint a pohár ajaka, [vagy] a liliom virága; és háromezer báth fért belé.
6 Csináltatott annakfelette tíz mosdómedenczét, és ötöt helyheztete jobbkéz felõl, ötöt pedig balkéz felõl, hogy azokban mossanak, mossák azt, a mi áldozatra való; a tenger pedig [a végre vala,] hogy abban mosakodjanak a papok.
7 Csináltatott tíz arany gyertyatartót is, az utasítás szerint, és helyhezteté a templomban, ötöt jobbkéz felõl, ötöt balkéz felõl.
8 Csináltatott tíz asztalt is, a melyeket helyheztete a templomban, ötöt jobbkéz felõl, ötöt balkéz felõl; csináltatott száz arany medenczét is.
9 Megcsináltatá a papok pitvarát is és a nagy tornáczot; és ajtókat a tornáczra, s azok ajtait rézzel borítá be.
10 A tengert pedig helyhezteté jobbkéz felõl napkeletre, délnek ellenébe.
11 Húrám fazekakat, lapátokat és medenczéket is csinált. És elvégezé Húrám a mívet, a melyet csinálnia kellett Salamon királynak, az Isten házában;
12 [Tudniillik] a két oszlopot és a két kerek gömböt a két oszlop tetejére, és a két hálót a két kerek gömb befedezésére, a melyek az oszlopok tetején valának.
13 És négyszáz gránátalmát a két hálóra; két rend gránátalmát minden hálóba a két kerek gömb befedezésére, a melyek az oszlopok tetején valának.
14 Csinála talpakat is, és azokra mosdómedenczéket.
15 Egy tengert és tizenkét ökröt az alá.
16 Fazekakat, lapátokat és villákat. Mindezen eszközöket Húrám az õ atyja tiszta rézbõl csinálta Salamon királynak az Úr háza számára.
17 A Jordán mezején önteté azokat a király az agyagos földben, Sukkót és Seredáta között.
18 Mindezen eszközöket Salamon nagy mennyiségben csináltatá, mert nem tekinték a réznek súlyát.
19 És megcsináltata Salamon minden egyéb felszerelést is, mely az Úr házához [szükséges volt:] az arany oltárt és az asztalokat, a melyeken a szent kenyerek [voltak.]
20 A gyertyatartókat és azoknak szövétnekeit is, hogy égjenek azok rendeltetésök szerint a szentek-szentje elõtt, finom aranyból.
21 Azok virágait, szövétnekeit és hamvvevõit is aranyból, és pedig tiszta aranyból.
22 És az ollókat, medenczéket, tálakat és tömjénezõket finom aranyból, és a ház kapuját, a szentek-szentjéhez [való bejárat] belsõ ajtóit és a templom házának belsõ ajtóit aranyból.
1 Så gjorde han et alter av kobber, som var tyve alen langt og tyve alen bredt og ti alen høit.
2 Og han gjorde det støpte hav; det var ti alen fra den ene rand til den andre og var aldeles rundt; det var fem alen høit, og en snor på tretti alen nådde rundt om det.
3 Nedenfor dets rand var der billeder av okser rundt omkring; de gikk rundt omkring havet, ti på hver alen; det var to rader med okser, og de var støpt i ett med havet.
4 Havet stod på tolv okser; tre vendte mot nord, tre vendte mot vest, tre vendte mot syd, og tre vendte mot øst; havet hvilte på dem, og deres bakkropper vendte alle innefter.
5 Kummens tykkelse var en håndsbredd, og dens rand var som randen på et beger, lik en liljeblomst; den tok mange bat - tre tusen bat rummet den.
6 Så gjorde han ti vaskekar og satte fem på høire side og fem på venstre side; i dem skylte de det som hørte til brennofferet, men havet hadde prestene til å vaske sig i.
7 Videre gjorde han ti gull-lysestaker efter den foreskrevne form og satte dem i det Hellige, fem på høire og fem på venstre side.
8 Og han gjorde ti bord og satte dem i det Hellige, fem på høire og fem på venstre side, og han gjorde hundre skåler av gull.
9 Så bygget han prestenes forgård og den store gård og dører til gården, og dørene klædde han med kobber.
10 Havet satte han på høire side av huset, mot sydøst.
11 Huram gjorde askebøttene og ildskuffene og skålene til å sprenge blod med. Så var Huram ferdig med det arbeid han gjorde for kong Salomo i Guds hus; det var:
12 to søiler og de to skåler og søilehoder på toppen av søilene og de to nettverk til å dekke de to skåler på søilehodene på toppen av søilene,
13 og de fire hundre granatepler til de to nettverk - to rader granatepler til hvert nettverk - til å dekke de to skåler på søilehodene ovenpå søilene;
14 og han gjorde fotstykkene og karene på fotstykkene,
15 havet og de tolv okser under det;
16 Og askebøttene og ildskuffene og gaflene og alt det som hørte til, gjorde Huram, mesteren som kong Salomo hadde i sin tjeneste, for ham til Herrens hus; det var av blankt kobber.
17 Det var på Jordan-sletten kongen lot dem støpe, i lerjorden mellem Sukkot og Seredata.
18 Salomo gjorde alle disse saker i stor mengde; for kobberets vekt blev ikke undersøkt.
19 Salomo gjorde også alle de ting som skulde være i Guds hus: gullalteret og bordene som skuebrødene skulde ligge på,
20 og lysestakene med sine lamper, som skulde tendes på foreskrevet måte, foran koret - de var av fint gull -
21 og blomstene på dem og lampene og lysesaksene av gull - av det reneste gull -
22 og knivene og skålene til å sprenge blod med og røkelseskålene og fyrfatene, alt av fint gull; og i inngangene til huset var både de indre dører som førte til det Aller-helligste, og de dører som førte til det Hellige, gjort av gull.