1 És lõn a harminczadik esztendõben, a negyedik [hónap]ban, a hónap ötödikén, mikor én a foglyok közt a Kébár folyó mellett voltam: megnyilatkozának az egek, és láték isteni látásokat.

2 A hónap ötödikén (ez az ötödik esztendeje Jojákin király fogságba vitelének).

3 Valójában lõn az Úrnak beszéde Ezékiel paphoz, a Búzi fiához a Káldeusok földén, a Kébár folyó mellett, és lõn ott rajta az Úrnak keze.

4 És látám, és ímé forgószél jött északról, nagy felhõ egymást érõ villámlással, a mely körül fényesség vala, közepébõl pedig mintha izzó ércz látszott volna ki, tudniillik a villámlás közepébõl.

5 És belõle négy lelkes állat formája [tetszék] ki, és ez vala ábrázatjok: emberi formájok vala,

6 És mindeniknek négy orczája vala, és négy szárnya mindenikõjöknek;

7 És lábaik egyenes lábak, és lábaik talpa mint a borjú lábának talpa, és szikráznak vala, mint a simított ércz színe.

8 Továbbá emberi kezek valának szárnyaik alatt négy oldalukon. Mind a négyõjöknek orczái és szárnyai.

9 Szárnyaik egymás mellé lévén szerkesztve, nem fordultak meg jártukban, mindenik az õ orczája irányában megy vala.

10 És orczájok formája vala emberi orcza, továbbá oroszlán-orcza mind a négynek jobbfelõl, és bika-orcza mind a négynek balfelõl, és sas-orcza mind a négynek [hátul;]

11 És ezek az õ orczáik. És szárnyaik felül kiterjesztve valának, mindeniknél két szárny összeér vala, kettõ pedig fedezé testöket.

12 És mindenik az õ orczája irányában megy vala, a hová a lélek vala menendõ, oda mennek vala, meg nem fordulván jártukban.

13 És a lelkes állatok közt látszék, mint egy égõ üszög, a mely lángolt, mint a fáklyák, ide s tova futkározva a lelkes állatok közt; és a tûznek fényessége vala, és a tûzbõl villámlás jöve ki.

14 És a lelkes állatok ide s tova mozognak vala, mint a villámlás czikázása.

15 És mikor ránéztem a lelkes állatokra, ímé egy-egy kerék vala a földön az állatok mellett mind az õ négy orczájok felõl.

16 A kerekek mintha tarsiskõbõl készültek volna, és mind a négyüknek ugyanazon egy formája vala, és úgy látszának egybeszerkesztve, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna;

17 Jártukban négy oldaluk felé mentek vala; meg nem fordulnak vala jártukban;

18 És talpaik magasak valának és félelmesek, és e talpak rakva valának szemekkel köröskörül mind a négynél.

19 És mikor járnak vala a lelkes állatok, járnak vala a kerekek is mellettök, és mikor fölemelkednek vala az állatok a földrõl, fölemelkednek vala a kerekek is.

20 A hová a lélek vala menendõ, mennek vala, a hová [tudniillik] a lélek vala menendõ, és a kerekek fölemelkednek vala mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben.

21 Ha [azok] mentek[, ezek is] mennek vala, és ha [azok] álltak, [ezek is] állnak vala, és ha fölemelkedtek a földrõl, fölemelkednek vala a kerekek is mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben.

22 És vala mintegy mennyezet az állatok feje fölött, olyan mint a csodálatos kristály, kiterjesztve felül fejök felett.

23 És a mennyezet alatt szárnyaik egyenesek valának, egyik a másikkal összeérvén; mindegyiknek kettõ vala, a melyek befedik vala innen, és mindegyiknek kettõ vala, a melyek befedik vala amonnan az õ testöket.

24 És hallám szárnyaik zúgását, mint sok vizeknek zúgását, úgy mint a Mindenhatónak hangját, mikor járnak vala, zúgás hangját, mint valami tábornak zúgását; mikor állának, leeresztik vala szárnyaikat.

25 És lõn kiáltás a mennyezeten felül, a mely vala fejök felett, [és] õk megállván, leeresztik vala szárnyaikat.

26 És a mennyezeten felül, a mely fejök felett vala, [látszék] mint valami zafirkõ, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján [látszék] mint egy ember formája azon felül;

27 És látám izzó érczként ragyogni, a melyet, mintha tûz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tûz volna. És fényesség vala körülötte,

28 Mint a milyen a szivárvány, mely a felhõben szokott lenni esõs idõben, olyan vala a fényesség köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsõségének formája, és látám, és orczámra esém, és hallám egy szólónak szavát.

1 Det skjedde i det trettiende år, i den fjerde måned, på den femte dag i måneden, mens jeg var blandt de bortførte ved elven Kebar, at himmelen åpnedes, og jeg så syner fra Gud.

2 På den femte dag i måneden - det var det femte år efterat kong Jojakin var blitt bortført -

3 da kom Herrens ord til presten Esekiel, Busis sønn, i kaldeernes land ved elven Kebar, og Herrens hånd kom der over ham.

4 Og jeg så, og se, en stormvind kom fra nord, en stor sky med stadig luende ild; en strålende glans omgav den, og midt i den, midt i ilden, viste det sig noget som så ut som blankt metall.

5 Og midt i den viste det sig noget som lignet fire livsvesener, som så således ut: De hadde et menneskes skikkelse,

6 og hvert av dem hadde fire ansikter og hvert av dem fire vinger.

7 Deres ben var rette, og deres fotblad var som kloven på en kalv, og de blinket likesom skinnende kobber.

8 Og de hadde menneskehender under vingene på alle fire sider, og alle fire hadde ansikter og vinger.

9 Deres vinger rørte ved hverandre; de vendte sig ikke når de gikk; hvert av dem gikk rett frem.

10 Og deres ansikt lignet et menneskeansikt, og løveansikt hadde de alle fire på høire side, og okseansikt hadde de alle fire på venstre side, og ørneansikt hadde de også alle fire.

11 Således var deres ansikter. Og deres vinger stod ut fra hverandre oventil; hvert av dem hadde to vinger som rørte ved det andre, og to som dekket deres legemer.

12 Og hvert av dem gikk rett frem; dit hvor ånden vilde gå, gikk de; de vendte sig ikke når de gikk.

13 Og livsvesenenes utseende var likt glør, som brente likesom bluss; ilden fór om imellem livsvesenene, og den hadde en strålende glans, og det gikk lyn ut av ilden.

14 Og livsvesenene fór frem og tilbake likesom lynglimt.

15 Og jeg så livsvesenene, og se, det var et hjul på jorden ved siden av hvert av livsvesenene, og de vendte ut mot fire sider.

16 Hjulene så ut som om de var gjort av noget som lignet krysolitt, og alle fire var lik hverandre, og det så ut som om de var gjort således at det ene hjul var inne i det andre.

17 Til alle fire sider gikk de når de gikk; de vendte sig ikke når de gikk.

18 Hjulringene var høie og fryktelige, og de var fulle av øine rundt omkring på alle de fire hjul.

19 Og når livsvesenene gikk, så gikk hjulene ved siden av dem, og når livsvesenene hevet sig op fra jorden, så hevet også hjulene sig.

20 Hvor ånden vilde gå, gikk de, nettop dit hvor ånden vilde gå; og hjulene hevet sig ved siden av dem, for livsvesenenes ånd var i hjulene.

21 Når livsvesenene gikk, så gikk også de, og når de stod, så stod også de, og når de hevet sig op fra jorden, så hevet hjulene sig ved siden av dem, for livsvesenenes ånd var i hjulene.

22 Og over livsvesenenes hoder var det noget som lignet en hvelving, som blendende krystall å se til, utspent ovenover deres hoder.

23 Og under hvelvingen stod deres vinger rett ut, så de rørte ved hverandre; hvert av dem hadde på begge sider to vinger som dekket deres legemer.

24 Og når de gikk, hørte jeg lyden av deres vinger; det var som lyden av store vann, som den Allmektiges røst, et bulder som bulderet av en leir; når de stod, senket de sine vinger.

25 Og det lød en røst ovenover hvelvingen som var over deres hode; når de stod, senket de sine vinger.

26 Og ovenover hvelvingen som var over deres hode, var det noget som så ut til å være av safirsten, og som lignet en trone, og ovenpå det som lignet en trone, var det en skikkelse, som et menneske å se til.

27 Og jeg så noget som lignet blankt metall, å se til som ild, med en ring av lys omkring fra der hvor hans lender syntes å være, og opover. Og fra der hvor hans lender syntes å være, og nedover så jeg noget som så ut som ild, og den var omgitt av en strålende glans;

28 likesom synet av buen i skyen på en regndag, således var synet av glansen rundt omkring. Således så Herrens herlighet ut, slik som den viste sig for mig. Og da jeg så det, falt jeg på mitt ansikt og hørte røsten av en som talte.