1 Azon napokban halálos betegségbe esék Ezékiás, és eljött hozzá Ésaiás Ámós fia, a próféta, és mondá néki: Ezt mondja az Úr: rendeld el házadat, mert meghalsz és meg nem gyógyulsz!

2 És Ezékiás arczczal a falnak fordulván, könyörge az Úrnak,

3 És monda: Oh Uram, emlékezzél meg arról, hogy én elõtted jártam, igazságban és egész szívvel, és hogy a mi jó elõtted, azt mûveltem! és sírt Ezékiás keservesen.

4 És lõn az Úr beszéde Ésaiáshoz, mondván:

5 Menj el, és mondd Ezékiásnak: így szól az Úr, Dávidnak, atyádnak Istene: Hallottam imádságodat, láttam könyeidet, ímé, még napjaidhoz tizenöt esztendõt adok.

6 És az assiriai király kezébõl megszabadítlak téged és e várost; megoltalmazom e várost!

7 Ez legyen jel néked az Úrtól, hogy teljesíti azt az Úr, a mit mondott:

8 Ímé, visszatérítem az árnyékot, azokon a fokokon, a melyeken az Akház napóráján a nap már átvonult, tíz fokkal; és visszatért az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, a melyeken már átvonult.

9 Ezékiásnak, Júda királyának följegyzése, mikor megbetegedett, és betegségébõl fölgyógyult.

10 Én azt mondám: hát napjaimnak nyugalmában kell alászállanom a sír kapuihoz, megfosztva többi éveimtõl!

11 Mondám: nem látom az Urat, az Urat az élõk földében, nem szemlélek embert többé a nyugalom lakói közt.

12 [Por]sátorom lerontatik, és elmegy tõlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet; hiszen levágott a fonalról engem; reggeltõl estig végzesz velem!

13 Reggelig nyugton vártam; mint oroszlán, úgy törte össze minden csontjaimat; reggeltõl estig végzesz velem!

14 Mint a fecske és a daru, sipogtam, nyögtem mint a galamb, szemeim a magasságba meredtek: Uram! erõszak rajtam, szabadíts meg!

15 Mit mondjak? hogy szólott nékem és Õ azt meg is cselekedé! Nyugton élem le éveimet lelkem keserûsége után!

16 Oh Uram! ezek által él [minden!] és ezekben van teljességgel lelkem élete. Te meggyógyítasz és éltetsz engemet!

17 Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserûség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak vermébõl, mert hátad mögé vetetted minden bûneimet!

18 Mert nem a sír dicsõít Téged, és nem a halál magasztal Téged, hûségedre nem a sírverembe szállók várnak!

19 Ki él, ki él, csak az dicsõít Téged, mint ma én! Az atya a fiaknak hirdeti hûségedet!

20 Az Úr szabadított meg engemet; azért énekeljük énekimet éltünk minden napjaiban az Úrnak házában!

21 Akkor mondá Ésaiás, hogy vegyenek egy fügekalácsot, és dörzsöljék rá a fekélyre, hogy meggyógyuljon.

22 És mondá Ezékiás: Mi lesz a jele, hogy fölmegyek az Úr házába?

1 Ved den tid blev Esekias dødssyk; da kom profeten Esaias, Amos' sønn, inn til ham og sa til ham: Så sier Herren: Beskikk ditt hus! For du skal dø og ikke leve lenger.

2 Da vendte Esekias sitt ansikt mot veggen og bad til Herren

3 og sa: Akk, Herre! kom dog i hu at jeg har vandret for ditt åsyn i trofasthet og med helt hjerte og gjort hvad godt er i dine øine! Og Esekias gråt høit.

4 Da kom Herrens ord til Esaias, og det lød så:

5 Gå og si til Esekias: Så sier Herren, din far Davids Gud: Jeg har hørt din bønn, jeg har sett dine tårer; se, jeg legger femten år til din alder.

6 Og jeg vil redde dig og denne by av assyrerkongens hånd, og jeg vil verne denne by.

7 Og dette skal du ha til tegn fra Herren på at Herren vil holde det han nu har lovt:

8 Se, jeg lar solskivens skygge, som er gått ned med solen på Akas' solskive, gå ti streker tilbake. Og solen gikk tilbake ti av de streker den var gått ned.

9 En sang, skrevet av Judas konge Esekias da han hadde vært syk, men hadde kommet sig av sin sykdom:

10 Jeg sa: I mine rolige dager må jeg gå bort gjennem dødsrikets porter; jeg må bøte med resten av mine år.

11 Jeg sa: Jeg skal ikke se Herren, Herren i de levendes land jeg skal ikke skue mennesker mere blandt dem som bor i det stille.

12 Min bolig blir rykket op og ført bort fra mig som en hyrdes telt; jeg har rullet mitt liv sammen lik en vever, fra trådendene skjærer han* mig av; fra dag til natt gjør du det av med mig. / {* Gud.}

13 Jeg fikk min sjel til å være stille inntil morgenen; som en løve knuser han alle mine ben; fra dag til natt gjør du det av med mig.

14 Som en svale, som en trane, således klynket jeg, jeg kurret som en due; matte så mine øine mot det høie: Herre! Jeg er redd, gå i borgen for mig!

15 Hvad skal jeg si? Han har både sagt mig det, og han har gjort det*; stille vil jeg vandre alle mine år efter min sjels bitre smerte. / {* JES 38, 4 fg.}

16 Herre! Ved dem* lever mennesket, og ved dem blir alt min ånds liv opholdt; så gjør mig frisk og la mig leve! / {* ved dine ord; 5MO 8, 3. MTT 4, 4.}

17 Se, til fred blev mig det bitre, ja det bitre, og kjærlig drog du min sjel op av tilintetgjørelsens grav; for du kastet alle mine synder bak din rygg.

18 For ikke priser dødsriket dig, ikke lover døden dig; ikke venter de som farer ned i graven, på din trofasthet.

19 De levende, de levende, de priser dig, som jeg idag; en far lærer sine barn om din trofasthet.

20 Herren er rede til å frelse mig, og på mine strengeleker vil vi spille alle vårt livs dager i Herrens hus.

21 Esaias sa at de skulde hente en fikenkake og legge den som plaster på bylden, så han kunde bli frisk igjen.

22 Esekias sa*: Hvad skal jeg ha til tegn på at jeg skal gå op til Herrens hus? / {* da han hadde hørt det som er sagt i JES 38, 6, men før han hadde hørt det som er sagt i JES 38, 7.}