1 Izráel fiainak egész gyülekezete pedig összegyülekezék Silóban és oda helyhezteték a gyülekezetnek sátorát, minekutána meghódola elõttök a föld.

2 De maradtak vala még Izráel fiai között, akiknek nem osztották vala ki az õ örökségöket: hét nemzetség.

3 Monda azért Józsué Izráel fiainak: Meddig vonakodtok még elmenni, hogy elfoglaljátok a földet, a melyet néktek adott az Úr, a ti atyáitoknak Istene?

4 Hozzatok elõ három-három férfiút nemzetségenként, és elküldöm õket, hogy keljenek fel és járják el a földet, és írják fel azt az õ örökségük szerint, és térjenek vissza hozzám;

5 Azután oszszák fel azt magok közt hét részre. Júda maradjon meg a maga határaiban dél felõl, József háza pedig maradjon meg a maga határaiban észak felõl.

6 És ti írjátok le a földet hét részre, és hozzátok ide hozzám, hogy sorsot vessek itt néktek az Úr elõtt, a mi Istenünk elõtt.

7 Mert a Lévitáknak nincs részök ti közöttetek; mivelhogy az Úrnak papsága az õ örökségök; Gád pedig és Rúben és Manassé fél nemzetsége megkapták az õ örökségöket a Jordánon túl napkelet felé, a mit Mózes, az Úrnak szolgája adott vala nékik.

8 És felkelének azok a férfiak, és elmenének. Parancsola pedig Józsué azoknak, a kik elmenének, hogy leírják a földet, mondván: Menjetek el és járjátok el a földet, és írjátok le azt, azután térjetek vissza hozzám, és itt vetek néktek sorsot Silóban, az Úr elõtt.

9 Elmenének azért a férfiak, és által menének a földön, és leírák azt városonként hét részre, könyvben, azután visszatérének Józsuéhoz a táborba, Silóba.

10 És sorsot vete nékik Józsué Silóban az Úr elõtt, és elosztá ott Józsué a földet Izráel fiai között az õ osztályrészeik szerint.

11 És kijöve a Benjámin fiai nemzetségének sors szerint való része az õ családjaik szerint; és pedig esék az õ sors szerint való részöknek határa a Júda fiai és a József fiai közé.

12 Vala pedig az õ határok az északi oldalon a Jordántól fogva, és felméne a határ Jérikhó háta mögé észak felé, azután felméne a hegyre napnyugat felé, a szélei pedig Béth-Aven pusztájánál valának.

13 Onnan pedig átmegy a határ Luz-felé, Lúznak azaz Béthelnek háta mögé dél felõl; azután alámegy a határ Ataroth-Adárnak a hegyen, a mely dél felõl van alsó Béth-Horontól.

14 Majd tovább megy a határ, és kerül a nyugoti oldalnak dél felé, attól a hegytõl, a mely átellenben van Béth-Horonnal délrõl; a szélei pedig Kirjáth-Baál, azaz Kirjáth-Jeárim felé, a Júda fiainak városa felé vannak. Ez a napnyugoti határ.

15 A déli oldala pedig van Kirjáth-Jeárim szélétõl kezdve, és megy a határ napnyugot felé, megy a Nefthoa vizének kútfejéhez.

16 Azután alámegy a határ a hegynek széléhez, a mely átellenben van a Hinnom fiának völgyével, a mely észak felé van a Refaim völgyében; alámegy a Hinnom völgyébe is a Jebuzeus mellett dél felé, és alámegy a Rógel forrásához.

17 És kerül észak felõl, és megy Én-Semesnek, azután megy Gelilothnak, a mely átellenben van az Adummimba felvivõ úttal; majd alámegy Bohánnak, a Rúben fiának kövéhez.

18 És átmegy az Arabával átellenben levõ oldalra észak felé, és alámegy Arabába is.

19 Átmegy a határ azután Béth-Hogla oldalára észak felé; a határ szélei pedig északnak a Sóstenger csúcsánál, délnek a Jordán végénél vannak. Ez a dél felé való határ.

20 A Jordán pedig határolja azt a napkelet felõl való oldalról. Ez a Benjámin fiainak öröksége az õ határaik szerint köröskörül, az õ családjaik szerint.

21 A Benjámin fiai nemzetségének városai pedig az õ családjaik szerint [ezek]: Jérikhó, Béth-Hogla, és Emek-Keczicz;

22 Béth-Arábá, Czemaraim és Béthel;

23 Avvim, Pára és Ofra;

24 Kefár-Amóni, Ofni és Gába. Tizenkét város és azoknak falui.

25 Gibeon, Ráma és Beéroth;

26 Miczpe, Kefira és Mócza;

27 Rekem, Jirpeél és Thareala;

28 Czéla, Elef és Jebuzeus, azaz Jeruzsálem, Gibeath, Kirjáth. Tizennégy város és ezeknek falui. Ez a Benjámin fiainak öröksége az õ családjaik szerint.

1 Og hele Israels barns menighet samlet sig i Silo og reiste der sammenkomstens telt; og landet lå undertvunget foran dem.

2 Men det var ennu syv stammer tilbake blandt Israels barn som ikke hadde delt sin arv.

3 Da sa Josva til Israels barn: Hvor lenge vil I ennu dryge før I drar avsted og inntar det land Herren, eders fedres Gud, har gitt eder?

4 Kom nu med tre menn for hver stamme! Så vil jeg sende dem ut, og de skal gjøre sig rede og gå igjennem landet og skrive op det de ser, for utskiftningens skyld, og så komme tilbake til mig.

5 Del det så mellem eder i syv deler! Juda skal bli i sitt land mot syd, og Josefs hus skal bli i sitt land mot nord.

6 Og I skal skrive op alt det som er i landet, i syv deler, og komme hit til mig med det I har skrevet; så vil jeg kaste lodd for eder her, for Herrens, vår Guds åsyn.

7 For levittene får ingen del blandt eder, men Herrens prestedømme er deres arv; og Gad og Ruben og den halve Manasse stamme har fått sin arv på østsiden av Jordan - den arv som Moses, Herrens tjener, gav dem.

8 Så gjorde mennene sig rede og gikk; og da de drog avsted, bød Josva dem å skrive op alt det de så i landet; han sa: Gå avsted og dra omkring i landet og skriv op alt det I ser der, og kom så tilbake til mig! Så vil jeg kaste lodd for eder for Herrens åsyn her i Silo.

9 Så gikk da mennene avsted og drog gjennem landet og skrev op det de så der, by for by, i en bok i syv deler; derefter kom de tilbake til Josva i leiren ved Silo.

10 Og Josva kastet lodd for dem i Silo for Herrens åsyn; der skiftet Josva landet mellem Israels barn efter deres ættegrener.

11 Først kom loddet ut for Benjamins barns stamme efter deres ætter; og det land som blev deres lodd, kom til å ligge mellem Judas barn og Josefs barn.

12 Og deres grense på nordsiden gikk ut fra Jordan og drog sig opover til fjellryggen i nord for Jeriko og derefter vestover op i fjellet og frem til ørkenen ved Bet-Aven.

13 Derfra gikk grensen over til Luz, til fjellryggen i syd for Luz, det er Betel; og så gikk grensen ned til Atrot-Addar over det fjell som ligger sønnenfor Nedre-Bet-Horon.

14 Så gjorde grensen en sving og bøide sig på vestsiden mot syd fra det fjell som ligger rett i syd for Bet-Horon, og den endte ved Kirjat-Ba'al, det er Kirjat-Jearim, en by som tilhørte Judas barn. Dette var vestsiden.

15 På sydsiden gikk grensen fra enden av Kirjat-Jearim - der var det grensen begynte i vest - og frem til Neftoah-vannets kilde.

16 Så gikk grensen ned til enden av det fjell som ligger midt imot Hinnoms sønns dal, nordenfor Refa'im-dalen, og så ned i Hinnoms dal, i syd for jebusittenes fjellrygg, og derefter ned til En-Rogel.

17 Så svinget den mot nord og gikk frem til En-Semes og videre til Gelilot, som ligger midt imot Adummim-skaret, og så ned til den sten som har navn efter Bohan, Rubens sønn.

18 Der tok den over til den fjellrygg som ligger rett i nord for Ha'araba, og gikk derefter ned til Ha'araba.

19 Så tok grensen over til nordsiden av fjellryggen ved Bet-Hogla og endte ved den nordlige bukt av Salthavet, ved Jordans sydende. Dette var sydgrensen.

20 På østsiden var Jordan grensen. Dette var Benjamins barns arvelodd med dens grenser rundt omkring, efter deres ætter.

21 Og de byer som tilfalt Benjamins barns stamme efter deres ætter, var: Jeriko og Bet-Hogla og Emek-Kesis

22 og Bet-Ha'araba og Semara'im og Betel

23 og Ha'avvim og Happara og Ofra

24 og Kefar-Ha'ammoni og Haofni og Geba - tolv byer med tilhørende landsbyer;

25 Gibeon og Rama og Be'erot

26 og Mispe og Hakkefira og Hammosa

27 og Rekem og Jirpe'el og Tarala

28 og Sela, Haelef og Jebus, det er Jerusalem, Gibat, Kirjat - fjorten byer med tilhørende landsbyer. Dette var Benjamins barns arvelodd efter deres ætter.