1 A sors által való második rész juta Simeonnak, a Simeon fiai nemzetségének az õ családjaik szerint, és lõn az õ örökségök a Júda fiainak öröksége között.

2 És lõn az övék az õ örökségökül: Beer-Seba, Seba és Móláda;

3 Haczar-Sual, Bála és Eczem;

4 Eltolád, Bethul és Horma;

5 Cziklág, Béth-Markaboth és Haczar-Szusza;

6 Béth-Lebaoth és Sarúhen. Tizenhárom város és ezeknek falui.

7 Ain, Rimmon, Ether és Asán. Négy város és ezeknek falui;

8 És mindazok a faluk, a melyek e városok körül valának Baalath-Beérig, délen Rámatig. Ez a Simeon fiai nemzetségének öröksége az õ családjaik szerint.

9 A Júda fiainak osztályrészébõl lõn a Simeon fiainak örökségök, mert a Júda fiainak osztályrésze nagyobb vala mint illett volna nékik; ezért öröklének Simeon fiai azoknak öröksége között.

10 A sors által való harmadik rész juta a Zebulon fiainak az õ családjaik szerint, és lõn az õ örökségöknek határa Száridig.

11 És felmegy az õ határuk nyugotnak, Mareala felé, és éri Dabbasethet, és éri a folyóvizet is, a mely átellenben van Jokneámmal.

12 Száridtól pedig napkelet felé fordul Kiszloth-Tábor határára, és tova megy Daberáthnak, és felmegy Jafiának.

13 Innen pedig átmegy kelet felé Gittha-Héfernek és Ittha-Kaczinnak, és tova megy Rimmonnak, kerülvén Néa felé:

14 És ennél kerül a határ északról Hannathonnak; a széle pedig a Jiftah-Él völgye.

15 Továbbá Kattáth, Nahalál, Simron, Jidealá és Bethlehem. Tizenkét város és azoknak falui.

16 Ez a Zebulon fiainak öröksége az õ családjaik szerint; ezek a városok és ezeknek falui.

17 A sors által való negyedik rész Issakhárnak, az Issakhár fiainak juta, az õ családjaik szerint.

18 És lõn az õ határuk: Jezréel, Keszuloth és Súnem:

19 Hafaráim, Sion és Anaharath;

20 Rabbith, Kisjon és Ébecz;

21 Remeth, Én-Gannim, Én-Hadda és Béth-Paczczécz.

22 És éri a határ Tábort, Sahaczimát és Béth-Semest, a határuknak széle pedig a Jordán. Tizenhat város és ezeknek falui.

23 Ez az Izsakhár fiai nemzetségének öröksége, az õ családjaik szerint: a városok és ezeknek falui.

24 A sors által való ötödik rész pedig juta az Áser fiai nemzetségének az õ családjaik szerint.

25 És lõn az õ határuk: Helkath, Háli, Beten és Aksáf;

26 Alammelek, Ameád és Misál, és éri Karmelt nyugot felé és Sihór- Libnáthot.

27 Azután visszafordul napkelet felé Béth-Dágonnak, és éri Zebulont és a Jiftah-Él völgyét észak felõl, Béth-Émeket és Neiélt, és tovamegy Kabulnak balkéz felõl;

28 És Ebronnak, Rehobnak, Hammonnak és Kánának a nagy Czidonig.

29 Azután visszafordul a határ Rámának, Tyrusnak erõs városáig; és újra fordul a határ Hósznak, a szélei pedig a tengernél vannak Akzib oldala felõl;

30 És Umma, Afék és Rehób. Huszonkét város és ezeknek falui.

31 Ez az Áser fiai nemzetségének öröksége az õ családjaik szerint: ezek a városok és ezeknek falui.

32 A sors által való hatodik rész juta a Nafthali fiainak, a Nafthali fiainak az õ családjaik szerint.

33 Lõn pedig a határuk: Heleftõl, Elontól fogva Czaanannimnál Adámi-Nekebig és Jabneél-Lakkumig; a széle pedig a Jordán vala.

34 Azután fordul a határ nyugot felé Aznoth-Tábornak; innen pedig tovamegy Hukkóknak, és éri Zebulont dél felõl, Ásert pedig éri nyugot felõl, és a Júdát is; a Jordán napkelet felé vala.

35 Erõsített városok [ezek]: Cziddim, Czér, Hammath, Rakkath és Kinnereth;

36 Adáma, Ráma és Hásor;

37 Kedes, Edrei és Én-Hásor;

38 Jireon, Migdal-Él, Horem, Béth-Anath és Béth-Semes. Tizenkilencz város és ezeknek falui.

39 Ez a Nafthali fiai nemzetségének öröksége az õ családjaik szerint: a városok és ezeknek falui.

40 A sors által való hetedik rész juta a Dán fiai nemzetségének az õ családjaik szerint.

41 És lõn az õ örökségüknek határa: Czóra, Estháol és Ir-Semes;

42 Saalabbin, Ajjálon és Jithla;

43 Élon, Timnatha és Ekrón;

44 Eltheké, Gibbethon és Baaláth;

45 Jehud, Bené-Bárak és Gath-Rimmon;

46 Mé-Jarkon és Rakkon, a Jáfó átellenében levõ határral.

47 De tovább méne ezeknél a Dán fiainak határa. Felmenének ugyanis a Dán fiai, és hadakozának Lesem ellen, és el is foglalák azt, és veték azt fegyver élére, és birtokba vevék azt, és lakozának benne, és nevezék Lesemet Dánnak, az õ atyjoknak Dánnak nevére.

48 Ez a Dán fiai nemzetségének öröksége az õ családjaik szerint: ezek a városok és ezeknek falui.

49 Mikor pedig elvégezték vala a földnek örökbe vételét annak határai szerint, akkor adának Izráel fiai örökséget Józsuénak, a Nún fiának õ közöttök.

50 Az Úr rendelése szerint adák néki azt a várost, a melyet kért vala: Timnath-Szeráhot az Efraim hegyén, és megépíté azt a várost, és abban lakozék.

51 Ezek azok az örökségek, a melyeket örökül adának Eleázár, a pap és Józsué, a Nún fia és az atyáknak fejei az Izráel fiai nemzetségeinek sors szerint, Silóban, az Úr elõtt, a gyülekezet sátorának nyílásánál. Így végezék el a földnek felosztását.

1 Det annet lodd kom ut for Simeon, for Simeons barns stamme efter deres ætter; den arvelodd de fikk, lå inne i Judas barns arvelodd.

2 Til deres arvelodd hørte: Be'er-seba og Seba og Molada

3 og Hasar-Sual og Bala og Esem

4 og Eltolad og Betul og Horma

5 og Siklag og Bet-Hammarkabot og Hasar-Susa

6 og Bet-Lebaot og Saruhen - tretten byer med tilhørende landsbyer;

7 A'in, Rimmon og Eter og Asan - fire byer med tilhørende landsbyer,

8 og alle de landsbyer som lå rundt omkring disse byer inntil Ba'alat-Be'er, Rama i sydlandet. Dette var den arvelodd som Simeons barns stamme fikk efter sine ætter.

9 Av den del som blev tilmålt Judas barn, fikk Simeons barn sin arvelodd, for Judas barns del var for stor for dem; derfor fikk Simeons barn sin arvelodd inne i deres arvelodd.

10 Det tredje lodd kom ut for Sebulons barn efter deres ætter; grensen for deres arvelodd gikk til Sarid.

11 Deres grense gikk i vest op til Marala, støtte til Dabbeset og nådde den bekk som løper østenfor Jokneam.

12 Mot øst, mot solens opgang, bøide den sig fra Sarid bort til Kislot-Tabors enemerker og gikk frem til Haddaberat og op til Jafia.

13 Derfra gikk den mot øst, mot solens opgang, over til Gat-Hefer og Et-Kasin, og frem til Rimmon, som strekker sig bort til Hannea.

14 Så svinget grensen omkring dette sted nordover til Hannaton og endte i Jiftah-El-dalen.

15 Dessuten fikk de Kattat og Nahalal og Simron og Jidala og Betlehem, i alt tolv byer med tilhørende landsbyer.

16 Dette var Sebulons barns arvelodd efter deres ætter, disse byer med tilhørende landsbyer.

17 For Issakar kom det fjerde lodd ut, for Issakars barn efter deres ætter.

18 I deres land lå Jisre'ela og Hakkesullot og Sunem

19 og Hafara'im og Sion og Anaharat

20 og Harabbit og Kisjon og Ebes

21 og Remet og En-Gannim og En-Hadda og Bet-Passes;

22 og grensen støtte til Tabor og Sahasuma og Bet-Semes, og den endte ved Jordan - seksten byer med tilhørende landsbyer.

23 Dette var den arvelodd som Issakars barns stamme fikk efter sine ætter, byene med tilhørende landsbyer.

24 Det femte lodd kom ut for Asers barns stamme efter deres ætter.

25 I deres land lå Helkat og Hali og Beten og Aksaf

26 og Allammelek og Amad og Misal, og grensen støtte mot vest til Karmel og Sihor-Libnat.

27 Så vendte den sig østover til Bet-Dagon, støtte til Sebulon og Jiftah-El-dalen, nordenfor Bet-Haemek og Ne'iel, og gikk så frem til Kabul i nord.

28 Dessuten fikk de Ebron og Rehob og Hammon og Kana, helt til det store Sidon.

29 Så vendte grensen sig mot Harama og holdt frem til den faste by Tyrus, vendte sig derefter mot Hosa og endte ute ved havet, ikke langt fra Aksib.

30 Dessuten fikk de Umma og Afek og Rehob, i alt to og tyve byer med tilhørende landsbyer.

31 Dette var den arvelodd som Asers barns stamme fikk efter sine ætter, disse byer med tilhørende landsbyer.

32 For Naftalis barn kom det sjette lodd ut, for Naftalis barn efter deres ætter.

33 Deres grense gikk fra Helef, fra eken ved Sa'anannim, om Adami-Hannekeb og Jabne'el frem til Lakkum og endte ved Jordan.

34 Så vendte grensen sig vestover til Asnot-Tabor og holdt frem til Hukkok og støtte i syd til Sebulon og i vest til Aser og i øst til Juda ved Jordan.

35 Av faste byer var der: Hassiddim, Ser og Hammat, Rakkat og Kinneret

36 og Adama og Harama og Hasor

37 og Kedes og Edre'i og En-Hasor

38 og Jiron og Migdal-El, Horem og Bet-Anat og Bet-Semes, i alt nitten byer med tilhørende landsbyer.

39 Dette var den arvelodd som Naftalis barns stamme fikk efter sine ætter, byene med tilhørende landsbyer.

40 For Dans barns stamme efter deres ætter kom det syvende lodd ut.

41 I det land de fikk til arvelodd, lå Sora og Estaol og Ir-Semes

42 og Sa'alabbin og Ajalon og Jitla

43 og Elon og Timnata og Ekron

44 og Elteke og Gibbeton og Ba'alat

45 og Jehud og Bene-Berak og Gat-Rimmon

46 og Me-Hajarkon og Harakkon med bygdene bortimot Joppe.

47 Men Dans barns land blev for trangt for dem, og Dans barn drog op og førte krig mot Lesem; de inntok det og slo det med sverdets egg og tok det i eie og bodde der, og de kalte Lesem Dan efter sin stamfar Dan.

48 Dette var den arvelodd som Dans barns stamme fikk efter sine ætter, disse byer med tilhørende landsbyer.

49 Så var de da ferdig med å skifte ut landet efter dets grenser. Og Israels barn gav Josva, Nuns sønn, en arvelodd mellem sig;

50 efter Herrens befaling gav de ham den by han bad om, Timnat-Serah på Efra'im-fjellet, og han bygget op byen og bosatte sig der.

51 Dette var de arvelodder som Eleasar, presten, og Josva, Nuns sønn, og overhodene for familiene i Israels barns stammer skiftet ut ved loddkasting i Silo for Herrens åsyn, ved inngangen til sammenkomstens telt. Således var de ferdig med å skifte ut landet.