1 Szóla továbbá az Úr Mózesnek, mondván:
2 Vegyed Áront és az õ fiait is vele, és az öltözeteket, a kenetnek olaját, és bûnért való áldozati tulkot, két kost és egy kosár kovásztalan kenyeret.
3 És az egész gyülekezetet gyûjtsd egybe a gyülekezet sátorának nyílásához.
4 És a képen cselekedék Mózes, a mint az Úr parancsolta vala néki, és egybe gyûle a gyülekezet a gyülekezet sátorának nyílásához.
5 Akkor monda Mózes a gyülekezetnek: Ez a dolog, a mit az Úr parancsolt cselekedni.
6 És elõállatá Mózes Áront és az õ fiait, és megmosá õket vízzel.
7 És reá adá [Áronra] a köntöst, és felövezé õt az övvel, és reáveté a palástot, az efódot is reáadá, és felövezé az efód övével, és megerõsíté azt rajta.
8 És feltevé arra a hósent, és betevé a hósenbe az Urimot és a Thummimot.
9 Azután feltevé fejére a süveget, és elõl odatevé a süvegre az arany lapot, a szent koronát, a mint parancsolta vala az Úr Mózesnek.
10 Vevé Mózes a kenetnek olaját is, és megkené a hajlékot minden bennevalóval egybe, és felszentelé azokat.
11 És hinte abból az oltárra is hétszer, és felkené az oltárt és annak minden edényét, a mosdómedenczét is a lábával együtt, hogy azokat megszentelje.
12 Az Áron fejére is tölte a kenetnek olajából, és megkené õt, hogy felszentelje õt.
13 És elõállatá Mózes az Áron fiait is, és felöltözteté azokat is az õ köntöseikbe, és felövezé õket övvel, felköté nékik a süvegeket is, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
14 Azután elõhoza egy tulkot a bûnért való áldozatra, és Áron az õ fiaival egybe a bûnért való áldozat tulkának fejére tevé az õ kezét.
15 És miután megölték azt, võn Mózes annak vérébõl, és tõn az újjával az oltárnak szarvaira köröskörül, és megtisztítá az oltárt, a többi vért pedig önté az oltárnak aljára; és felszentelte azt, hogy engesztelést szerezzen rajta.
16 Azután vevé mindazt a kövérséget, a mely annak a bélin vala, és a máj hártyáját, és a két veséjét és azoknak kövérségét, és elfüstölögteté Mózes [azokat] az oltáron.
17 A tulkot pedig, azaz annak bõrét, húsát és ganéját megégeté tûzzel a táboron kivül, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
18 Azután elõállatá az égõáldozatra való kost, és Áron és az õ fiai rátevék kezeiket a kos fejére.
19 És megölék [azt]; Mózes pedig elhinté a vért az oltárra köröskörül.
20 És a kost tagjaira vagdalák, és Mózes elfüstölögteté annak a fejét, a tagjait és a kövérjét.
21 A beleket pedig és a lábszárakat megmosta vízben, és elfüstölögteté Mózes az egész kost az oltáron. Kedves illatú égõáldozat ez, tûzáldozat ez az Úrnak, a mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek.
22 Azután elõállatá a másik kost is, a felavatási kost, és rátevék Áron és az õ fiai kezeiket a kos fejére.
23 És megölék azt; Mózes pedig võn annak vérébõl, és tõn abból az Áron jobb fülének czimpájára, és jobb kezének hüvelykére és jobb lábának hüvelykére.
24 Elõállatá az Áron fiait is, és tõn Mózes a vérbõl azok jobb fülének czimpájára, és jobb kezöknek hüvelykére és jobb láboknak hüvelykére; azután oda tölté Mózes a vért az oltárra köröskörül.
25 És vevé a kövérjét és a farkát és mindazt a kövérjét, a mely a bélen van, továbbá a máj hártyáját, és a két vesét azoknak kövérjével egybe, és a jobb lapoczkát;
26 És a kovásztalan kenyerek kosarából, a mely az Úr elõtt vala, võn egy kovásztalan lepényt, egy olajos kalácsot, és egy pogácsát, és raká [azokat] a kövérségekre és a jobb lapoczkára;
27 És tevé mindezeket az Áron kezeire és az õ fiainak kezeire, és meglóbáltatá azokat az Úr elõtt.
28 Azután elvevé azokat Mózes az õ kezeikbõl, és elfüstölögteté az oltáron az egészen égõáldozattal egybe. Felavatási áldozatok ezek, kedves illatú tûzáldozat ez az Úrnak.
29 Elvevé pedig Mózes a szegyet, és meglóbálá azt az Úr elõtt; a felavatási kosból a Mózes része lõn ez, a mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek.
30 Azután võn Mózes a kenetnek olajából és a vérbõl, a mely az oltáron vala, és meghinté Áront és az õ ruháit, az õ fiait és az õ fiainak ruháit õ vele együtt, és megszentelé Áront és az õ ruháit, és az õ fiait és az õ fiainak ruháit õ vele együtt.
31 És monda Mózes Áronnak és az õ fiainak: Fõzzétek meg a húst a gyülekezet sátorának nyílásánál, és ott egyétek meg azt és a kenyeret, a mely a felavatási áldozat kosarában van, a miképen megparancsoltam, mondván: Áron és az õ fiai egyék meg azt.
32 A mi pedig megmarad a húsból és kenyérbõl, tûzzel égessétek meg.
33 De a gyülekezet sátorának nyílásán ki ne menjetek hét napig, addig a napig, a melyen betelnek a ti felavatástoknak napjai, mert hét nap avat fel benneteket [az] [Úr.
34 A miképen e napon cselekedett, úgy parancsolta az Úr hogy cselekedjünk, hogy néktek engesztelést szerezzünk.
35 A gyülekezet sátorának nyílásánál maradjatok éjjel és nappal hét napig, és tartsátok meg, a mit megtartani rendelt az Úr, hogy meg ne haljatok; mert így parancsolta vala nékem.
36 Áron azért és az õ fiai mind akképen cselekedének, a mint megparancsolta vala nékik az Úr Mózes által.
1 Og Herren talte til Moses og sa:
2 Hent Aron og hans sønner og ta deres klær og salvings-oljen og syndoffer-oksen og de to værer og kurven med de usyrede brød,
3 og kall hele menigheten sammen ved inngangen til sammenkomstens telt!
4 Og Moses gjorde som Herren bød ham; og menigheten samledes ved inngangen til sammenkomstens telt.
5 Og Moses sa til menigheten: Således har Herren befalt å gjøre.
6 Så førte Moses Aron og hans sønner frem og tvettet dem med vann.
7 Og han gav ham underkjortelen på og spente beltet om ham og klædde ham i overkjortelen og gav ham livkjortelen på og bandt livkjortelens belte om ham, og med det snørte han livkjortelen sammen.
8 Så satte han brystduken på ham, og la brystduken la han urim og tummim.
9 Og han satte huen på hans hode, og på dens forside satte han gullplaten, det hellige hodesmykke, således som Herren hadde befalt Moses.
10 Og Moses tok salvings-oljen og salvet tabernaklet og alt som var i det, og helliget det.
11 Og han sprengte av oljen syv ganger på alteret og salvet alteret og alt som hørte det til, og tvette-karet med sitt fotstykke, og således helliget han dem.
12 Og han helte av salvings-oljen på Arons hode og salvet ham og helliget ham.
13 Så førte Moses Arons sønner frem og klædde dem i underkjortler og spente belte om dem og bandt høie huer på dem, således som Herren hadde befalt Moses.
14 Så ledet han syndoffer-oksen frem, og Aron og hans sønner la sine hender på syndoffer-oksens hode.
15 Og de slaktet den, og Moses tok blodet og strøk det rundt om på alterets horn med sin finger og renset alteret for synd; og resten av blodet helte han ut ved alterets fot. Således gjorde han soning for det og helliget det.
16 Og han tok alt fettet som var på innvollene, og den store leverlapp og begge nyrene og fettet på dem, og Moses brente det på alteret.
17 Men oksen med dens hud og dens kjøtt og dens skarn brente han op med ild utenfor leiren, således som Herren hadde befalt Moses.
18 Så ledet han brennoffer-væren frem, og Aron og hans sønner la sine hender på værens hode.
19 Og de slaktet den, og Moses sprengte blodet rundt om på alteret.
20 Men væren selv delte de op i sine stykker, og Moses brente hodet og stykkene og fettet.
21 Og de tvettet innvollene og føttene med vann, og Moses brente hele væren på alteret; det var et brennoffer til en velbehagelig duft, det var et ildoffer for Herren, således som Herren hadde befalt Moses.
22 Så ledet han frem den andre vær, innvielses-væren, og Aron og hans sønner la sine hender på værens hode.
23 Og de slaktet den, og Moses tok av dens blod og strøk på Arons høire ørelapp og på tommelfingeren på hans høire hånd og på stortåen på hans høire fot.
24 Så førte de Arons sønner frem, og Moses strøk noget av blodet på deres høire ørelapp og på tommelfingeren på deres høire hånd og på stortåen på deres høire fot. Og Moses sprengte resten av blodet rundt om på alteret.
25 Og han tok fettet, både halen og alt fettet som var på innvollene, og den store leverlapp Og begge nyrene og fettet på dem og det høire lår;
26 og av kurven med de usyrede brød, som stod for Herrens åsyn, tok han en usyret kake og en oljekake og en brødleiv og la på fettstykkene og på det høire lår.
27 Alt dette la han i Arons hender og i hans sønners hender; og han svinget det for Herrens åsyn.
28 Så tok Moses det av deres hånd og brente det på alteret sammen med brennofferet; det var et innvielsesoffer til en velbehagelig duft, det var et ildoffer for Herren.
29 Derefter tok Moses brystet og svinget det for Herrens åsyn; det var den del Moses fikk av innvielses væren, således som Herren hadde befalt Moses.
30 Og Moses tok av salvingsoljen og av blodet som var på alteret, og sprengte på Aron og på hans klær og likeledes på hans sønner og deres klær; således helliget han Aron og hans klær og likeledes hans sønner og hans sønners klær.
31 Og Moses sa til Aron og hans sønner: Kok kjøttet ved inngangen til sammenkomstens telt og et det der sammen med brødet som er i innvielses-kurven, således som jeg har befalt og sagt: Aron og hans sønner skal ete det.
32 Men det som blir tilovers av kjøttet og av brødet, skal I brenne op med ild.
33 Og i syv dager skal I ikke gå bort fra inngangen til sammenkomstens telt - helt til den dag da eders innvielses-tid er til ende; for syv dager skal eders innvielse vare.
34 Som det er gjort idag, så har Herren befalt det skal gjøres også de andre dager, for å gjøre soning for eder.
35 I skal bli ved inngangen til sammenkomstens telt i syv dager, både dag og natt, og ta vare på det som Herren vil ha varetatt, så I ikke skal dø; for således er mig befalt.
36 Og Aron og hans sønner gjorde alt det som Herren hadde befalt ved Moses.