1 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:

2 Szólj az Izráel fiainak, mondván: Ha valaki tévedésbõl vétkezik az Úrnak valamely parancsolata ellen, úgy a mint nem kellene cselekednie, és a [parancsolatok] közül valamelyiknek ellene cselekszik:

3 Ha a felkent pap vétkezik, a népnek romlására: hozzon az õ bûnéért, a melyet elkövetett, egy tulkot, fiatal ép marhát az Úrnak bûnáldozatul.

4 És vigye a tulkot a gyülekezet sátorának nyílásához, az Úr elé, és tegye a kezét a tuloknak fejére, és a tulkot ölje meg az Úr elõtt.

5 És vegyen a felkent pap a tuloknak vérébõl, és vigye be azt a gyülekezet sátorába.

6 És mártsa be a pap az õ újját a vérbe, és hintsen a vérbõl hétszer az Úr elõtt a szent hajléknak függönye felé.

7 És tegyen a pap a vérbõl az Úr elõtt a fûszerekbõl való füstölõ oltár szarvaira, a mely ott van a gyülekezet sátorában; a tulok vérét pedig mind öntse az egészen égõáldozat oltárának aljára, a mely a gyülekezet sátorának nyílásánál van.

8 Azután a tuloknak, a mely bûnáldozatra való, minden kövérjét szedje ki belõle: azt a kövérjét, amely betakarja a belet, és mindazt a kövérjét, a mi a belek között van.

9 A két vesét is, és a rajtuk lévõ kövérséget, a mely a véknyaknál van, és a májon lévõ hártyát a vesékkel együtt vegye el,

10 A miképen kiszedik a hálaáldozatra való tulokból; és füstölögtesse el azokat a pap az égõáldozatnak oltárán.

11 A tuloknak pedig bõrét és minden húsát, fejével és lábszáraival együtt, bélit és ganéját,

12 És mind az egész tulkot vigye ki a táboron kivül tiszta helyre, a hová a hamut öntik: és égesse el azt a fán, tûzben; ott égessék meg, a hová a hamut öntik.

13 Hogyha pedig az Izráel fiainak egész közönsége megtéved, és a gyülekezet elõtt rejtve marad e dolog; és valami olyat cselekesznek az Úrnak valamelyik parancsolatja ellen, a mit nem kellett volna cselekedni, és bûnösökké lesznek:

14 Mikor kitudódik a bûn, a melyet elkövettek: akkor áldozzék a gyülekezet egy tulkot, fiatal marhát a bûnért, és vigye azt a gyülekezetnek sátora elé.

15 És a gyülekezet vénei tegyék kezeiket a tuloknak fejére az Úr elõtt, és ölje meg a tulkot [a] [pap] az Úr elõtt.

16 Azután vigyen be a felkent pap a tulok vérébõl a gyülekezet sátorába.

17 És mártsa be a pap az õ újját a vérbe, és hintsen abból hétszer az Úr elõtt a függöny felé.

18 És tegyen a vérbõl az oltár szarvaira is, a mely az Úr elõtt, a gyülekezet sátorában van; a vért pedig mind öntse az egészen égõáldozat oltárának aljára, a mely a gyülekezet sátorának nyílása elõtt van.

19 Minden kövérjét pedig szedje ki belõle, és füstölögtesse el az oltáron.

20 És úgy cselekedjék azzal a tulokkal, mint a bûnért való tulokkal cselekvék, úgy cselekedjék vele, és engesztelést szerez számukra a pap, és megbocsáttatik nékik.

21 És vigye ki a tulkot a táboron kivül, és égesse el azt, miképen elégette az elsõ tulkot. A gyülekezet bûnéért való áldozat ez.

22 Ha fejedelem vétkezik, és cselekeszik valamit az Úrnak, az õ Istenének parancsolata ellen, a mit nem kellett volna cselekedni, és bûnössé lesz tévedésbõl:

23 Ha tudtára esik néki a bûne, a melyet elkövetett, akkor vigyen áldozatul egy ép kecskebakot,

24 És tegye kezét a baknak fejére, és ölje meg azt azon a helyen, a hol megölik az egészen égõáldozatot, az Úr elõtt; bûnért való áldozat ez.

25 És vegyen a pap a bûnért való áldozatnak vérébõl az õ újjával, és tegyen az égõáldozat oltárának szarvaira; a vérét pedig öntse az égõáldozatok oltárának aljára.

26 A kövérjét pedig mind füstölögtesse el az oltáron, mint a hálaáldozatnak kövérjét. Így szerezzen néki a pap engesztelést az õ bûnéért, és megbocsáttatik néki.

27 Ha pedig a föld népe közül vétkezik valaki tévedésbõl, mivelhogy az Úrnak valamelyik parancsolatja ellen olyat cselekeszik, a mit nem kellett volna cselekedni, és bûnössé lesz;

28 Ha tudtára esik néki az õ bûne, a melyet elkövetett: vigyen áldozatul az õ bûnéért, a melyet elkövetett, egy ép nõstény kecskét.

29 És tegye a kezét a bûnért való áldozat fejére, és ölje meg a bûnért való áldozatot az egészen égõáldozat helyén.

30 És vegyen a pap annak vérébõl az újjával, és tegyen az égõáldozat oltárának szarvaira, a vérét pedig mind öntse az oltárnak aljára.

31 Azután vegye el minden kövérjét, a mint elveszik a hálaáldozatnak kövérjét: és füstölögtesse el a pap az oltáron, kedves illatul az Úrnak. Ekképen szerezzen néki engesztelést a pap, és megbocsáttatik annak.

32 Ha pedig bárányt visz az õ bûnért való áldozatául, nõstényt és épet vigyen.

33 És tegye a kezét annak a bûnért való áldozatnak fejére, és ölje meg azt bûnért való áldozatul azon a helyen, a hol megölik az egészen égõáldozatot.

34 És vegyen a pap a bûnért való áldozat vérébõl az újjával, és tegyen az égõáldozat oltárának szarvaira; a vért pedig mind öntse az oltárnak aljára.

35 Azután vegye el minden kövérjét, a mint elveszik a hálaáldozatra való báránynak kövérjét, és füstölögtesse el azokat a pap az oltáron az Úrnak tûzáldozataival. Ekképen szerezzen néki engesztelést a pap az õ bûnéért, a melyet elkövetett, és megbocsáttatik néki.

1 Og Herren talte til Moses og sa:

2 Tal til Israels barn og si: Når nogen synder av vanvare mot noget av Herrens bud og gjør noget som han har forbudt å gjøre,

3 så skal han, dersom det er den salvede prest som synder og således fører skyld over folket, ofre Herren en ung okse uten lyte til bot for den synd han har gjort; det er hans syndoffer.

4 Han skal føre oksen frem for Herrens åsyn, til inngangen til sammenkomstens telt, og han skal legge sin hånd på oksens hode, og han skal slakte oksen for Herrens åsyn.

5 Så skal han - den salvede prest - ta av oksens blod og bære det inn i sammenkomstens telt.

6 Og han - presten - skal dyppe sin finger i blodet, og han skal sprenge av blodet syv ganger for Herrens åsyn, like foran helligdommens forheng.

7 Noget av blodet skal han stryke på hornene av alteret med den velluktende røkelse, det som står for Herrens åsyn i sammenkomstens telt; og resten av oksens blod skal han helle ut ved foten av brennofferalteret, som står ved inngangen til sammenkomstens telt.

8 Alt fettet på syndoffer-oksen skal han ta ut av den, både fettet som dekker innvollene, og alt det fett som er på innvollene,

9 og begge nyrene med det fett som er på dem, ved lendene, og den store leverlapp; den skal han ta ut sammen med nyrene.

10 Alt dette skal tas ut, likesom det tas ut av takkoffer-oksen; og presten skal brenne det på brennoffer-alteret.

11 Men oksens hud og alt dens kjøtt med hode og med føtter og innvoller og skarn,

12 hele oksen skal han føre utenfor leiren til et rent sted, der hvor de slår ut asken, og han skal brenne den op på veden; der hvor de slår ut asken, der skal den brennes.

13 Dersom det er hele Israels menighet som synder av vanvare mot noget av Herrens bud, så det er skjult for folkets øine, og de gjør noget som han har forbudt å gjøre, og således fører skyld over sig,

14 og så den synd de har gjort, blir vitterlig, da skal folket ofre en ung okse til syndoffer. Den skal de føre frem foran sammenkomstens telt,

15 og menighetens eldste skal legge sine hender på oksens hode for Herrens åsyn, og så skal oksen slaktes for Herrens åsyn.

16 Den salvede prest skal bære noget av oksens blod inn i sammenkomstens telt.

17 Og han - presten - skal dyppe sin finger i blodet og sprenge syv ganger for Herrens åsyn, like foran forhenget.

18 Noget av blodet skal han stryke på hornene av det alter som står for Herrens åsyn i sammenkomstens telt; og resten av blodet skal han helle ut ved foten av brennoffer-alteret, som står ved inngangen til sammenkomstens telt.

19 Alt fettet på oksen skal han ta ut av den og brenne på alteret.

20 Han skal gjøre med denne okse likesom han gjorde med den første syndoffer-okse. Og presten skal gjøre soning for dem, så de får forlatelse.

21 Så skal de føre oksen utenfor leiren og brenne den op likesom den første okse; det er syndofferet for menigheten.

22 Er det en høvding som synder av vanvare mot noget av Herrens, sin Guds bud og gjør noget som han har forbudt å gjøre, og således fører skyld over sig,

23 og så den synd han har gjort, blir vitterlig for ham, da skal han som sitt offer føre frem en gjetebukk, en han uten lyte.

24 Og han skal legge sin hånd på bukkens hode og slakte den på det sted hvor de slakter brennofferet for Herrens åsyn; det er et syndoffer.

25 Presten skal ta av syndofferets blod på sin finger og stryke det på hornene av brennoffer-alteret; og resten av blodet skal han helle ut ved foten av brennoffer-alteret.

26 Alt fettet skal han brenne på alteret likesom takkofferets fett. Og presten skal gjøre soning for ham og fri ham for hans synd, så han får forlatelse.

27 Dersom det er nogen av det menige folk som synder av vanvare mot noget av Herrens bud og gjør noget som han har forbudt å gjøre, og således fører skyld over sig,

28 og så den synd han har gjort, blir vitterlig for ham, da skal han som sitt offer for den synd han har gjort, føre frem en gjet uten lyte, en hun.

29 Og han skal legge sin hånd på syndofferets hode og slakte syndofferet der hvor brennofferet slaktes.

30 Presten skal ta av gjetens blod på sin finger og stryke det på hornene av brennoffer-alteret; og resten av blodet skal han helle ut ved alterets fot.

31 Alt fettet skal han ta ut, likesom fettet tas ut av takkofferet, og presten skal brenne det på alteret til en velbehagelig duft for Herren. Således skal presten gjøre soning for ham, så han får forlatelse.

32 Er det et får han fører frem som syndoffer, så skal han komme med en hun uten lyte.

33 Og han skal legge sin hånd på offerdyrets hode og slakte det til syndoffer på det sted hvor brennofferet slaktes.

34 Presten skal ta av syndofferets blod på sin finger og stryke det på hornene av brennoffer-alteret; og resten av blodet skal han helle ut ved alterets fot.

35 Alt fettet skal han ta ut, likesom fettet på fåret tas ut av takkofferet, og presten skal brenne det på alteret sammen med Herrens ildoffer. Således skal presten gjøre soning for ham for den synd han har gjort, så han får forlatelse.