1 Az igaz elvész és nem veszi eszébe senki, és az irgalmasságtevõk elragadtatnak és senki nem gondolja fel, hogy a veszedelem elõl ragadtatik el az igaz;

2 Bemegy békességbe, nyugosznak ágyaikon, a kik egyenes útaikon járának.

3 És ti közelgjetek ide, szemfényvesztõ fiai, paráznának magva, a ki paráználkodol.

4 Ki felett örvendeztek? Ki ellen tátjátok fel szátokat és öltitek ki nyelveteket? nem ti vagytok-é a bûn gyermekei, a hazugságnak magva?

5 A kik lángoltok a bálványokért minden zöld fa alatt, megöltök gyermekeket a völgyekben, a hegyek hasadékai alatt.

6 A folyónak sima köveiben van örökséged; azok, azok a te részed, töltöttél nékik italáldozatot is, vivél ételáldozatot és én jó néven vegyem-é ezeket?

7 Magas és felemelkedett hegyen helyezted ágyadat, fel is menél oda áldozni áldozatot.

8 Az ajtó és ajtófél mögé tetted bálványjeleidet, és tõlem [eltávozván,] fölfedted ágyadat, fölmentél [rá], és megszélesítéd, és szövetséget szerzél velök, szeretted ágyukat, a merre csak láttad.

9 És menél a királyhoz olajjal, és megsokasítád keneteidet, és elküldéd követeidet messze földre, és megaláztad magadat a sírig.

10 Nagy útadon megfáradál, [és még] sem mondád: mind hasztalan! erõd megújulását érezéd, így nem levél beteg!

11 Kitõl féltél és rettegtél, hogy hazudtál és rólam meg nem emlékezél, szívedre sem vevéd? vagy azért nem félsz engem, hogy hallgatok már régtõl fogva?

12 Én jelentem meg igazságodat, és csinálmányaid nem használnak néked.

13 Ha kiáltasz: szabadítson meg téged [bálvány]id raja; mindnyájokat szél viszi el, lehelet kapja fel, és a ki bennem bízik, örökségül bírja a földet, és örökli szent hegyemet.

14 És szól [egy szó:] Töltsétek, töltsétek, készítsétek az útat, vegyetek el [minden] botránkozást népem útáról.

15 Mert így szól a magasságos és felséges, a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívûvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.

16 Mert nem örökké perlek, és nem mindenha haragszom, mert a lélek elõttem megepedne, és a leheletek, a kiket én teremtettem.

17 Mert a telhetetlenségnek vétkéért haragudtam meg, és megvertem õt, elrejtém [magamat] és megharagudtam; és õ elfordulva, szíve útjában járt.

18 Útait láttam, és meggyógyítom õt; vezetem õt, és vígasztalást nyujtok néki és gyászolóinak,

19 Megteremtem ajkaikon a [hálának] gyümölcsét. Békesség, békesség a messze és közel valóknak, így szól az Úr; én meggyógyítom õt!

20 És a hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, a mely nem nyughatik, és a melynek vize iszapot és sárt hány ki.

21 Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!

1 The righteous perisheth, and no man layeth it to heart: and merciful men are taken away, none considering that the righteous is taken away from the evil to come. 2 He shall enter into peace: they shall rest in their beds, each one walking in his uprightness.

3 But draw near hither, ye sons of the sorceress, the seed of the adulterer and the whore. 4 Against whom do ye sport yourselves? against whom make ye a wide mouth, and draw out the tongue? are ye not children of transgression, a seed of falsehood, 5 Enflaming yourselves with idols under every green tree, slaying the children in the valleys under the clifts of the rocks? 6 Among the smooth stones of the stream is thy portion; they, they are thy lot: even to them hast thou poured a drink offering, thou hast offered a meat offering. Should I receive comfort in these? 7 Upon a lofty and high mountain hast thou set thy bed: even thither wentest thou up to offer sacrifice. 8 Behind the doors also and the posts hast thou set up thy remembrance: for thou hast discovered thyself to another than me, and art gone up; thou hast enlarged thy bed, and made thee a covenant with them; thou lovedst their bed where thou sawest it. 9 And thou wentest to the king with ointment, and didst increase thy perfumes, and didst send thy messengers far off, and didst debase thyself even unto hell. 10 Thou art wearied in the greatness of thy way; yet saidst thou not, There is no hope: thou hast found the life of thine hand; therefore thou wast not grieved. 11 And of whom hast thou been afraid or feared, that thou hast lied, and hast not remembered me, nor laid it to thy heart? have not I held my peace even of old, and thou fearest me not? 12 I will declare thy righteousness, and thy works; for they shall not profit thee.

13 When thou criest, let thy companies deliver thee; but the wind shall carry them all away; vanity shall take them: but he that putteth his trust in me shall possess the land, and shall inherit my holy mountain; 14 And shall say, Cast ye up, cast ye up, prepare the way, take up the stumblingblock out of the way of my people. 15 For thus saith the high and lofty One that inhabiteth eternity, whose name is Holy; I dwell in the high and holy place, with him also that is of a contrite and humble spirit, to revive the spirit of the humble, and to revive the heart of the contrite ones. 16 For I will not contend for ever, neither will I be always wroth: for the spirit should fail before me, and the souls which I have made.

17 For the iniquity of his covetousness was I wroth, and smote him: I hid me, and was wroth, and he went on frowardly in the way of his heart. 18 I have seen his ways, and will heal him: I will lead him also, and restore comforts unto him and to his mourners. 19 I create the fruit of the lips; Peace, peace to him that is far off, and to him that is near, saith the LORD; and I will heal him. 20 But the wicked are like the troubled sea, when it cannot rest, whose waters cast up mire and dirt. 21 There is no peace, saith my God, to the wicked.