1 Vala pedig egy beteg, Lázár, Bethániából, Máriának és az õ testvérének, Márthának falujából.

2 Az a Mária volt pedig az, a kinek a testvére Lázár beteg vala, a ki megkente vala az Urat kenettel és a hajával törlé meg annak lábait.

3 Küldének azért a testvérek õ hozzá, mondván: Uram, ímé, a kit szeretsz, beteg.

4 Jézus pedig, a mikor ezt hallotta, monda: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsõségére való, hogy dicsõíttessék általa az Istennek Fia.

5 Szereti vala pedig Jézus Márthát és annak nõtestvérét, és Lázárt.

6 Mikor azért meghallá, hogy beteg, akkor két napig marada azon a helyen, a hol vala.

7 Ez után aztán monda tanítványainak: Menjünk ismét Júdeába.

8 Mondának néki a tanítványok: Mester, most akarnak vala téged megkövezni a Júdabeliek, és újra oda mégy?

9 Felele Jézus: Avagy nem tizenkét órája van-é a napnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világnak világosságát.

10 De a ki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen abban világosság.

11 Ezeket mondá; és ezután monda nékik: Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem õt.

12 Mondának azért az õ tanítványai: Uram, ha elaludt, meggyógyul.

13 Pedig Jézus annak haláláról beszélt; de õk azt hitték, hogy álomnak alvásáról szól.

14 Ekkor azért nyilván monda nékik Jézus: Lázár megholt.

15 És örülök, hogy nem voltam ott, ti érettetek, hogy higyjetek. De menjünk el õ hozzá!

16 Monda azért Tamás, a ki Kettõsnek mondatik, az õ tanítványtársainak: Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.

17 Elmenvén azért Jézus, úgy találá, hogy az már négy napja vala sírban.

18 Bethánia pedig közel vala Jeruzsálemhez, mintegy tizenöt futamatnyira;

19 És a zsidók közül sokan mentek vala Márthához és Máriához, hogy vigasztalják õket az õ testvérök felõl.

20 Mártha azért, a mint hallja vala, hogy Jézus jõ, elébe méne; Mária pedig otthon ül vala.

21 Monda azért Mártha Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.

22 De most is tudom, hogy a mit csak kérsz az Istentõl, megadja néked az Isten.

23 Monda néki Jézus: Feltámad a te testvéred.

24 Monda néki Mártha: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon.

25 Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él;

26 És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?

27 Monda néki: Igen Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, a ki e világra jövendõ vala.

28 És a mint ezeket mondotta vala, elméne, és titkon szólítá az õ testvérét Máriát, mondván: A Mester itt van és hív téged.

29 Mihelyt ez hallá, felkele hamar és hozzá méne.

30 Jézus pedig nem ment vala még be a faluba, hanem azon a helyen vala, a hová Mártha elébe ment vala.

31 A zsidók azért, a kik õ vele otthon valának és vigasztalák õt, látván, hogy Mária hamar felkél és kimegy vala, utána menének, ezt mondván: A sírhoz megy, hogy ott sírjon.

32 Mária azért, a mint oda ére, a hol Jézus vala, meglátván õt, az õ lábaihoz esék, mondván néki: Uram, ha itt voltál volna, nem halt volna meg az én testvérem.

33 Jézus azért, a mint látja vala, hogy az sír és sírnak a vele jött zsidók [is,] elbúsula lelkében és igen megrendüle.

34 És monda: Hová helyeztétek õt? Mondának néki: Uram, jer és lásd meg!

35 Könnyekre fakadt Jézus.

36 Mondának azért a zsidók: Ímé, mennyire szerette õt!

37 Némelyek pedig mondának közülök: Nem megtehette volna-é ez, a ki a vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne haljon meg?

38 Jézus pedig újra felindulva magában, oda megy vala a sírhoz. Az pedig egy üreg vala, és kõ feküvék rajta.

39 Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a megholtnak nõtestvére, Mártha: Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos.

40 Monda néki Jézus: Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsõségét?

41 Elvevék azért a követ onnan, a hol a megholt feküszik vala. Jézus pedig felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem.

42 Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhigyjék, hogy te küldtél engem.

43 És mikor ezeket mondá, fenszóval kiálta: Lázár, jõjj ki!

44 És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orczája kendõvel vala leborítva. Monda nékik Jézus: Oldozzátok meg õt, és hagyjátok menni.

45 Sokan hivének azért õ benne ama zsidók közül, a kik Máriához mentek vala, és láták, a miket cselekedett vala.

46 De némelyek azok közül elmenének a farizeusokhoz, és elbeszélék nékik, a miket Jézus cselekedett vala.

47 Egybegyûjték azért a papifejedelmek és a farizeusok a fõtanácsot, és mondának: Mit cselekedjünk? mert ez az ember sok csodát mível.

48 Ha ekképen hagyjuk õt, mindenki hinni fog õ benne: és eljõnek majd a rómaiak és elveszik tõlünk mind e helyet, mind e népet.

49 Egy pedig õ közülök, Kajafás, a ki fõpap vala abban az esztendõben, monda nékik: Ti semmit sem tudtok.

50 Meg sem gondoljátok, hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen.

51 Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az esztendõben fõpap vala, jövendõt monda, hogy Jézus meg fog halni a népért;

52 És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt gyermekeit egybegyûjtse.

53 Ama naptól azért azon tanakodának, hogy õt megöljék.

54 Jézus azért nem jár vala többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elméne onnan a vidékre, a pusztához közel, egy Efraim nevû városba; és ott tartózkodék az õ tanítványaival.

55 Közel vala pedig a zsidók husvétja: és sokan menének fel Jeruzsálembe a vidékrõl husvét elõtt, hogy megtisztuljanak.

56 Keresék azért Jézust, és szólnak vala egymással a templomban állva: Mit gondoltok, hogy nem jön-é fel az ünnepre?

57 A papi fejedelmek pedig és a farizeusok is parancsolatot adának, hogy ha valaki megtudja, hogy hol van, jelentse meg, hogy õt megfogják.

1 Now a certain man was sick, named Lazarus, of Bethany, the town of Mary and her sister Martha. 2 (It was that Mary which anointed the Lord with ointment, and wiped his feet with her hair, whose brother Lazarus was sick.) 3 Therefore his sisters sent unto him, saying, Lord, behold, he whom thou lovest is sick. 4 When Jesus heard that, he said, This sickness is not unto death, but for the glory of God, that the Son of God might be glorified thereby. 5 Now Jesus loved Martha, and her sister, and Lazarus. 6 When he had heard therefore that he was sick, he abode two days still in the same place where he was. 7 Then after that saith he to his disciples, Let us go into Judæa again. 8 His disciples say unto him, Master, the Jews of late sought to stone thee; and goest thou thither again? 9 Jesus answered, Are there not twelve hours in the day? If any man walk in the day, he stumbleth not, because he seeth the light of this world. 10 But if a man walk in the night, he stumbleth, because there is no light in him. 11 These things said he: and after that he saith unto them, Our friend Lazarus sleepeth; but I go, that I may awake him out of sleep. 12 Then said his disciples, Lord, if he sleep, he shall do well. 13 Howbeit Jesus spake of his death: but they thought that he had spoken of taking of rest in sleep. 14 Then said Jesus unto them plainly, Lazarus is dead. 15 And I am glad for your sakes that I was not there, to the intent ye may believe; nevertheless let us go unto him. 16 Then said Thomas, which is called Didymus, unto his fellowdisciples, Let us also go, that we may die with him. 17 Then when Jesus came, he found that he had lain in the grave four days already. 18 Now Bethany was nigh unto Jerusalem, about fifteen furlongs off: 19 And many of the Jews came to Martha and Mary, to comfort them concerning their brother. 20 Then Martha, as soon as she heard that Jesus was coming, went and met him: but Mary sat still in the house. 21 Then said Martha unto Jesus, Lord, if thou hadst been here, my brother had not died. 22 But I know, that even now, whatsoever thou wilt ask of God, God will give it thee. 23 Jesus saith unto her, Thy brother shall rise again. 24 Martha saith unto him, I know that he shall rise again in the resurrection at the last day. 25 Jesus said unto her, I am the resurrection, and the life: he that believeth in me, though he were dead, yet shall he live: 26 And whosoever liveth and believeth in me shall never die. Believest thou this? 27 She saith unto him, Yea, Lord: I believe that thou art the Christ, the Son of God, which should come into the world. 28 And when she had so said, she went her way, and called Mary her sister secretly, saying, The Master is come, and calleth for thee. 29 As soon as she heard that, she arose quickly, and came unto him. 30 Now Jesus was not yet come into the town, but was in that place where Martha met him. 31 The Jews then which were with her in the house, and comforted her, when they saw Mary, that she rose up hastily and went out, followed her, saying, She goeth unto the grave to weep there. 32 Then when Mary was come where Jesus was, and saw him, she fell down at his feet, saying unto him, Lord, if thou hadst been here, my brother had not died. 33 When Jesus therefore saw her weeping, and the Jews also weeping which came with her, he groaned in the spirit, and was troubled, 34 And said, Where have ye laid him? They said unto him, Lord, come and see. 35 Jesus wept. 36 Then said the Jews, Behold how he loved him! 37 And some of them said, Could not this man, which opened the eyes of the blind, have caused that even this man should not have died? 38 Jesus therefore again groaning in himself cometh to the grave. It was a cave, and a stone lay upon it. 39 Jesus said, Take ye away the stone. Martha, the sister of him that was dead, saith unto him, Lord, by this time he stinketh: for he hath been dead four days. 40 Jesus saith unto her, Said I not unto thee, that, if thou wouldest believe, thou shouldest see the glory of God? 41 Then they took away the stone from the place where the dead was laid. And Jesus lifted up his eyes, and said, Father, I thank thee that thou hast heard me. 42 And I knew that thou hearest me always: but because of the people which stand by I said it, that they may believe that thou hast sent me. 43 And when he thus had spoken, he cried with a loud voice, Lazarus, come forth. 44 And he that was dead came forth, bound hand and foot with graveclothes: and his face was bound about with a napkin. Jesus saith unto them, Loose him, and let him go. 45 Then many of the Jews which came to Mary, and had seen the things which Jesus did, believed on him. 46 But some of them went their ways to the Pharisees, and told them what things Jesus had done.

47 Then gathered the chief priests and the Pharisees a council, and said, What do we? for this man doeth many miracles. 48 If we let him thus alone, all men will believe on him: and the Romans shall come and take away both our place and nation. 49 And one of them, named Caiaphas, being the high priest that same year, said unto them, Ye know nothing at all, 50 Nor consider that it is expedient for us, that one man should die for the people, and that the whole nation perish not. 51 And this spake he not of himself: but being high priest that year, he prophesied that Jesus should die for that nation; 52 And not for that nation only, but that also he should gather together in one the children of God that were scattered abroad. 53 Then from that day forth they took counsel together for to put him to death. 54 Jesus therefore walked no more openly among the Jews; but went thence unto a country near to the wilderness, into a city called Ephraim, and there continued with his disciples.

55 And the Jews’ passover was nigh at hand: and many went out of the country up to Jerusalem before the passover, to purify themselves. 56 Then sought they for Jesus, and spake among themselves, as they stood in the temple, What think ye, that he will not come to the feast? 57 Now both the chief priests and the Pharisees had given a commandment, that, if any man knew where he were, he should shew it, that they might take him.