1 Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott az õ haragjának vesszeje miatt.

2 Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban.

3 Bizony ellenem fordult, [ellenem] fordítja kezét minden nap.

4 Megfonnyasztotta testemet és bõrömet, összeroncsolta csontjaimat.

5 [Erõsséget] épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal.

6 Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat.

7 Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat.

8 Sõt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat.

9 Elkerítette az én útaimat terméskõvel, ösvényeimet elforgatta.

10 Ólálkodó medve õ nékem [és] lesben álló oroszlán.

11 Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem!

12 Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem!

13 Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.

14 Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.

15 Eltöltött engem keserûséggel, megrészegített engem ürömmel.

16 És kova-kõvel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem.

17 És kizártad lelkem a békességbõl; elfeledkeztem a jóról.

18 És mondám: Elveszett az én erõm és az én reménységem az Úrban.

19 Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömrõl és a méregrõl!

20 Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.

21 Ezt veszem szívemre, azért bízom.

22 Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az õ irgalmassága!

23 Minden reggel meg-megújul; nagy a te hûséged!

24 Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.

25 Jó az Úr azoknak, a kik várják õt; a léleknek, a mely keresi õt.

26 Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.

27 Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.

28 Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.

29 Porba teszi száját, [mondván:] Talán van [még] reménység?

30 Orczáját tartja az õt verõnek, megelégszik gyalázattal.

31 Mert nem zár ki örökre az Úr.

32 Sõt, ha megszomorít, meg is vígasztal az õ kegyelmességének gazdagsága szerint.

33 Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.

34 Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;

35 Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe elõtt;

36 Hogy elnyomassék az ember az õ peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.

37 Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?

38 A Magasságosnak szájából nem jõ ki a gonosz és a jó.

39 Mit zúgolódik az élõ ember? Ki-ki a maga bûneiért [bûnhõdik.]

40 Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz.

41 Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.

42 Mi voltunk gonoszok és pártütõk, azért nem bocsátottál meg.

43 Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél.

44 Felöltötted a felhõt, hogy hozzád ne jusson az imádság.

45 Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között.

46 Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.

47 Rettegés és tõr van mi rajtunk, pusztulás és romlás.

48 Víz-patakok folynak alá az én szemembõl népem leányának romlása miatt.

49 Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése,

50 Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égbõl.

51 Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért.

52 Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül.

53 Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám.

54 Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!

55 Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó verembõl.

56 Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elõl.

57 Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!

58 Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet.

59 Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet.

60 Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat.

61 Hallottad Uram az õ szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat;

62 Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat.

63 Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az õ gúnydaluk.

64 Fizess meg nékik, Uram, az õ kezeiknek munkája szerint.

65 Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.

66 Üldözd haragodban, és veszesd el õket az Úr ege alól!

1 I am the man that hath seen affliction by the rod of his wrath. 2 He hath led me, and brought me into darkness, but not into light. 3 Surely against me is he turned; he turneth his hand against me all the day. 4 My flesh and my skin hath he made old; he hath broken my bones. 5 He hath builded against me, and compassed me with gall and travail. 6 He hath set me in dark places, as they that be dead of old. 7 He hath hedged me about, that I cannot get out: he hath made my chain heavy. 8 Also when I cry and shout, he shutteth out my prayer. 9 He hath inclosed my ways with hewn stone, he hath made my paths crooked. 10 He was unto me as a bear lying in wait, and as a lion in secret places. 11 He hath turned aside my ways, and pulled me in pieces: he hath made me desolate. 12 He hath bent his bow, and set me as a mark for the arrow. 13 He hath caused the arrows of his quiver to enter into my reins. 14 I was a derision to all my people; and their song all the day. 15 He hath filled me with bitterness, he hath made me drunken with wormwood. 16 He hath also broken my teeth with gravel stones, he hath covered me with ashes. 17 And thou hast removed my soul far off from peace: I forgat prosperity. 18 And I said, My strength and my hope is perished from the LORD: 19 Remembering mine affliction and my misery, the wormwood and the gall. 20 My soul hath them still in remembrance, and is humbled in me.

21 This I recall to my mind, therefore have I hope.

22 It is of the LORD’s mercies that we are not consumed, because his compassions fail not. 23 They are new every morning: great is thy faithfulness. 24 The LORD is my portion, saith my soul; therefore will I hope in him. 25 The LORD is good unto them that wait for him, to the soul that seeketh him. 26 It is good that a man should both hope and quietly wait for the salvation of the LORD. 27 It is good for a man that he bear the yoke in his youth. 28 He sitteth alone and keepeth silence, because he hath borne it upon him. 29 He putteth his mouth in the dust; if so be there may be hope. 30 He giveth his cheek to him that smiteth him: he is filled full with reproach. 31 For the Lord will not cast off for ever: 32 But though he cause grief, yet will he have compassion according to the multitude of his mercies. 33 For he doth not afflict willingly nor grieve the children of men. 34 To crush under his feet all the prisoners of the earth, 35 To turn aside the right of a man before the face of the most High, 36 To subvert a man in his cause, the Lord approveth not.

37 Who is he that saith, and it cometh to pass, when the Lord commandeth it not? 38 Out of the mouth of the most High proceedeth not evil and good? 39 Wherefore doth a living man complain, a man for the punishment of his sins? 40 Let us search and try our ways, and turn again to the LORD. 41 Let us lift up our heart with our hands unto God in the heavens.

42 We have transgressed and have rebelled: thou hast not pardoned. 43 Thou hast covered with anger, and persecuted us: thou hast slain, thou hast not pitied. 44 Thou hast covered thyself with a cloud, that our prayer should not pass through. 45 Thou hast made us as the offscouring and refuse in the midst of the people. 46 All our enemies have opened their mouths against us. 47 Fear and a snare is come upon us, desolation and destruction. 48 Mine eye runneth down with rivers of water for the destruction of the daughter of my people. 49 Mine eye trickleth down, and ceaseth not, without any intermission, 50 Till the LORD look down, and behold from heaven. 51 Mine eye affecteth mine heart because of all the daughters of my city. 52 Mine enemies chased me sore, like a bird, without cause. 53 They have cut off my life in the dungeon, and cast a stone upon me. 54 Waters flowed over mine head; then I said, I am cut off.

55 I called upon thy name, O LORD, out of the low dungeon. 56 Thou hast heard my voice: hide not thine ear at my breathing, at my cry. 57 Thou drewest near in the day that I called upon thee: thou saidst, Fear not. 58 O Lord, thou hast pleaded the causes of my soul; thou hast redeemed my life. 59 O LORD, thou hast seen my wrong: judge thou my cause. 60 Thou hast seen all their vengeance and all their imaginations against me. 61 Thou hast heard their reproach, O LORD, and all their imaginations against me; 62 The lips of those that rose up against me, and their device against me all the day. 63 Behold their sitting down, and their rising up; I am their musick.

64 Render unto them a recompence, O LORD, according to the work of their hands. 65 Give them sorrow of heart, thy curse unto them. 66 Persecute and destroy them in anger from under the heavens of the LORD.